egészségügy;kórház;túladagolás;

2018-07-10 08:40:00

Túladagolt lázcsillapító: vért hányt és meghalt a baba

A kisfiú a megengedett mennyiség háromszorosát kapta a szerből.

Meghalt egy öt hónapos kisfiú, miután a megengedett mennyiség háromszorosát kapta lázcsillapítóból – írja a Blikk.  A lapnak az édesapa azt mondta, hogy a gyermek nagyon köhögött és fulladt, ezért elvitték a háziorvoshoz, majd tanácsára bementek a kórházba, ahol hörgőgyulladást állapítottak meg. A gyermek másnap belázasodott. Egy kúp lehúzta a lázat, de este megint rosszabbul lett.

A szülők segítséget kértek. „Azt mondták, túl késő van, hogy átszállítsák másik kórházba, de adnak neki fájdalom- és lázcsillapítót. Vénásan adagolták, és mint kiderült, háromszor annyit, mint szabadott volna” – erről beszélt a lapnak az édesanya. A gyermek éjjel fél három körül már vért hányt.

A csecsemőt végül átszállították egy másik kórházba, ám a család szerint a zárójelentés hiányos volt: sem a véres köpetet, sem a gyógyszer mennyiségét és adagolását nem jelezték még a mentőknek sem. A babát a másik intézményben már nem tudták megmenteni.

A lap szerint az illetékes klinika – ahol először kezelték a kicsit – az ügy kapcsán indult vizsgálat végén a családnak azt írta: az injekció adása az alkalmazott dózisban, valamint intravénásan nem felelt meg a szakma szabályainak, ám ezen szakmai szabályszegés és a gyerek sajnálatos halála között nincs ok-okozati összefüggés.

A szülők most pert indítanak. A család ügyvédje, Ábrahám László közölte: ez az eset iskolapéldája annak a vizsgálati eredménynek, amely azt állapította meg, hogy a halálesetek 40 százaléka megelőzhető lett volna, ha nincs orvosi mulasztás.