Előfizetés

Költészet a vásznon

Hompola Krisztina
Publikálás dátuma
2018.07.12. 17:12
A bilbaói Guggenheim Múzeum merészen jellegzetes, hajóformát idéző épülete
Fotó: IAKOV FILIMONOV
Káprázat és valóság Marc Chagall képein a bilbaoi Guggenheim Múzeum időszaki tárlatán.
Kevés olyan csodálatos szerelmi vallomást látni festményen, mint ahogy Chagall ábrázolja feleségével való kapcsolatát L'anniversaire (Születésnap) című 1915-ös képén. A levegőben találkozó szerelmespár mesebeli boldogságot sugároz, a semleges színű ruhában vörös padlóról elrugaszkodott férfi és nő, az asztalon lévő teríték, a mintás lakástextilek és nem utolsó sorban a nő kezében lévő virágcsokor csodálatos álomvilágot visz nézője elé. Pedig az 1887-ban az oroszországi Vityebszkben haszid zsidó családba, Moise Zaharovics Sagalov néven született Chagall nem csupán kurzusidegen művész volt hazájában, de családját házkutatásokkal zaklatták, vagyonukat elkobozták, az első világháborúban katona volt, később Párizsban telepedett le, majd a német megszállás elől New York-ba menekült, majd visszaköltözött Európába, szinte végig élte az egész XX. századot. Színes, légies és fantáziadús festői világa azonban hányattatott sorsa ellenére, vagy tán épp emiatt mindvégig megmaradt. 
Chagall Születésnap című képe 1915-ből

Titáncsoda Bilbaoban

A Guggenheim Múzeum tökéletes példája annak, hogy egy ikonikus épület hogyan tudja formálni egy nagyváros összképét. Bilbao, Spanyolország 5. legnagyobb városa a kilencvenes évek közepéig leginkább sokszoros spanyol bajnok futballcsapata, az Athletic Bilbao miatt volt ismert világszerte, ám az 1997-ben a Nervión folyó partjára épített kortárs művészeti intézmény, a Guggenheim Múzeum a kulturális világtérképen is kiemelt szerepet adott a baszk fővárosnak. Az intézmény a Torontóban 1929-ben született, Los Angelesben élő Pritzker- és Arany Oroszlán díjas világsztár-építész Frank Gehry alkotása, aki a hajóformát idéző épületről azt mondta, hogy: „az élek véletlenszerűsége a fények mozgását követi". A szoborszerű acélszerkezetű, 24 ezer négyzetméteres, titánborítású épület merészségével megihlette az utcai művészeket, megváltoztatta a város imázsát és turisták sokaságát vonzza Bilbaoba.

Az ifjú Chagall az 1910-es években még kereste, de egyre magabiztosabban találta meg önmagát. A kiállításon látható ahogy megörökítette Bellával, a feleségével és kislányával Idával közös hétköznapjait és miliőit (Moi ét mon village, La chambre jaune) éppúgy, ahogy önmagát (Portrait de l'artiste), az első világháborút, a haszid zsidóközösség mindennapjait (Le juif en noir et blanc). Képein ott a kor művészeti élete (Hommage á Apollianaire (1913)), (Appollinaire et Cendrars) és az átalakuló Oroszország. Az 1917-es forradalom történései, a mögötte meghúzódó eszmék őt is foglalkoztatták, politizált, utána a vityebszki művészet népbiztosaként ő irányította a múzeumok, művészeti események és iskolák működését. Ebben az évtizedben készült művein még alig sejlik a sötét jövő, de már megjelenik az őt olyannyira jellemző kapocs olyan világok között, amelyek előtte, azóta és nélküle homlokegyenest ellentétesnek tűnnének.
Info: Marc Chagall: The breakthrough years (Az áttörés évei) 1911-19 Guggenheim Múzeum, Bilbao A kiállítást a Kunstmuseum Basel rendezi együttműködésben a Guggenheim Múzeum Bilbao-val Nyitva: szeptember 2-ig  
Hommage á Apollinaire című festménye 1913-ból

A múzsa

„Jegyesem minden reggel és este megjelent a műteremben, hordta hozzám a finom süteményeket, sült halat, forralt tejet, és különféle színes szöveteket is hozott, meg deszkát, amiből állványt csinálhattam. Csak az ablakomat kellett kinyitni, és Bellával együtt behatolt a szobámba a kék esti levegő, a szerelem, virágok, minden … Talpig fehérben vagy talpig feketében már régóta ő lebegett a vásznaim felett, ő vezette az ecsetemet. Egyetlen képet, metszetet se adtam ki a kezemből, amíg tőle meg nem kérdeztem: igen vagy nem? ...” (Marc Chagall)

Guillaume Apollinaire: Európán keresztül (Travers l’Europe)  M. Ch.-nak Rotsoge Biborszínü arcod hidroplánná alakítható biplánod Kerek házad ahol egy füstölt hering úszik A szempillák kulcsa kell nekem Szerencsére találkoztunk Panado úrral És etekintetben nyugodtak vagyunk Mit látsz M. D. barátom 90 vagy 324 egy ember a levegőben egy borjú ki anyja hasából kitekint Az utakon sokáig kerestem Annyi lehúnyt szem az utak mentén Esőtől sírnak a fűzfák Nyisd ki nyisd ki nyisd ki nyisd ki nyisd ki Nézd csak de nézd csak Az öregember mossa lábát a lavórban Una volta ho inteso dire Che vuoi A gyerekkorotokra gondolva sírni kezdtem Te meg az iszonyat liláját mutatod nekem Az a kis kép a kocsival azt a napot juttatta eszembe Piros kék sárga zöld és mályvaszín foltokból összeállt napot Amikor vidékre mentem egy bájos kéménnyel aki pórázon vezette kutyáját Nincs már meg nincs meg a kis nádsípod A kémény messze tőlem orosz cigarettákat szív Kutyája az orgonákat ugatja És elfogyott a mécses A ruhára szirmok szemeregtek Két aranygyűrű a saruk mellett Kigyulladt a napon Míg hajad az áramszedő A tarka lángokba öltözött Európán keresztül (Vas István fordítása)

Félretolt terv

 2003-ban még úgy hírlett, hogy New York, Las Vegas, Berlin, Velence után Budapesten is létrehoznak Guggenheim Múzeumot, és az Andrássy úti Párisi Nagy Áruház - Divatcsarnok - ad majd helyet a gyűjteménynek. Solomon R. Guggenheim üzletember 1937-ben hozta létre kortárs művészettel foglalkozó alapítványát, az absztrakt gyűjteménynek otthont adó első múzeumot végül 1959-ben építették meg New Yorkban. A közepén átriummal, az ég felé törekvő belső folyosójával, különleges fényeivel építészeti ikonná vált a Frank Lloyd Wright tervezte épület. Később az alapítvány világszerte terjeszkedni kezdett. Sok város küzdött azért, hogy a hálózat tagja lehessen, most Abu Dhabiban épül Guggenheim Múzeum szintén Frank Gehry tervei alapján. A budapesti Párisi Nagy Áruház azóta többször váltott tulajdonost funkciót és arcot, Budapest pedig (egyelőre?) kimaradt a Guggenheim-brandből.

Q úr mindenhez ért

Horváth Gábor
Publikálás dátuma
2018.07.12. 09:31

Fotó: JOEL SAGET / AFP
Edward király, angol király kései leszármazottja egyben az élet császára. Már végigülte saját gyászszertartását, de még nem unja a turnézást.
Az Öröm a középső neve. Tényleg. Már a papáé is az volt, de nála aztán igazán bejött. Quincy Delight Jones egész élete az örömről szól: másokéról és persze a sajátjáról is. Ez utóbbi kapcsán csak annyit, hogy nagy nőcsábász, öt asszonytól hét gyermeke született, kettőnek az anyja a 80-as évek egyik szexbálványa, Nastassja Kinski. Minket persze inkább az az öröm érdekel, amit a világ zeneszerető közönségének szerzett, és amit leginkább eddigi Grammy díjainak számával tudunk érzékeltetni: 27. Jones, vagy ahogy a zenevilág becézi, Q hatvanhat éve turnézik Európában, és nagy boldogság, hogy hamarosan Budapesten is láthatjuk. Először még tizenkilenc évesen, Lionel Hampton bigbandjével érkezett a kontinensre, de van nekünk ennél még régebbi referenciánk is. Mint egy génvizsgálat kimutatta, a muzsikus I. Eduárd angol király egyenesági leszármazottja, és Magyarországon mindenki, aki eljutott az általános iskola ötödik osztályáig, tudja, hogy Arany János róla írta a Walesi bárdokat.
Az 1991-es átadón hét Grammyt nyert
Fotó: TIMOTHY A. CLARY / AFP
Na jó, teheti fel a kérdést az olvasó, de hogyan kerül ide Radics Gigi? Hát úgy, hogy az utóbbi évtizedekben Quincy Jones a fiatal tehetségek felkarolásában leli a legnagyobb örömét, és a magyar énekesnőt is a szárnyai alá vette. Márpedig ha valaki, ő ért a tehetségek felkarolásához: Michael Jackson producereként három lemezhez volt köze: az Off the Wallból húszmillió példány kelt el, a Thriller most már alighanem örökös világcsúcstartó marad a maga 110 milliójával, de a Bad is 45 millióig jutott. Q úr mindenhez ért, ami a zenével kapcsolatos. Hosszú karrierjének egyik legizgalmasabb kérdése az, hogyan lehet valaki egyszerre ilyen fantasztikusan jó a művészetben és az üzletben is. A válasz az, hogy tehetséggel és tanulással. Trombitálni és hangszerelni Bostonban tanult, a mai Berklee-n, amit akkor Schillinger House-nak hívtak. Klasszikus zeneszerzés leckéket pedig már sikeres muzsikusként, Párizsban vett, az amúgy Leonard Bernsteint is korrepetáló Nadia Boulangertől. A pénzügyek terén maga az élet volt a mestere: a 60-as évek elején sikeresen csődbe vitte tizennyolc tagú zenekarát, a végén már ennivalóra sem futotta. „Akkor jöttem rá, hogy egy dolog a zene, és egészen másik a zeneipar” - mesélte egy interjúkötetben.
A Lille orchestrát dirigálja az 1993-as Montreux Jazz Fesztiválon
Fotó: PATRICK KOVARIK / AFP
Közben, hogy csak pár érdekességre térjünk ki, trombitált az Elvis Presley első tévéfelvételeit kísérő zenekarban, de a trombitás kolléga Dizzy Gillespie-nél is. Még húszéves sem volt, amikor olyan előadók számára hangszerelt dalokat, mint Sarah Vaughan, Count Basie vagy Duke Ellington. Ray Charlesszal kamaszkoruk óta barátok voltak és Sidney Lumet felkérésére ő írta az 1964-es A zálogos zenéjét – meg utána még vagy három tucat filmét. Az ő ötlete és mesterműve volt az 1985-ös We Are the World jótékonysági akció, de Bonóval is hosszú ideje működnek együtt humanitárius ügyekben. Már 27 éve megkapta a Grammy életműdíját, és azóta sem lassít. A korszellemet követve például fizetős dzsessztévét indított az interneten. Mindez szinte eltörpül amellett, hogy 1974 óta, tehát immár negyvennégy éve tudja, mit fognak róla mondani a halála után. Súlyos agyi érbetegséget kapott, családja már lemondott róla, és elkezdte szervezni búcsúztatását. Ő viszont másként gondolta, felépült, és végül orvosa mellett ülve végighallgatta a gyászbeszédeket. Quincy Jones életöröme az utóbbi években néhány érdekes interjúban is kifejezésre jutott. Az év elején a Vulture magazinnak nyilatkozva egyrészt azt mondta, tudja, ki ölette meg Kennedyt (szerinte Sam Giancana chicagói maffiavezér), másrészt azt, hogy 72 éves korában randizott az akkor 24 esztendős Ivanka Trumppal (gyönyörű a lába, de rossz apja van), a Beatles tagjai pedig csapnivaló zenészek voltak, Paul McCartney például a legpocsékabb basszusgitáros, akit valaha hallott.  Talán a fentiekből is kiderül, hogy érdekes esténk lesz jövő hétfőn.

Utazás a 85. születésnap körül

Quincy Jones márciusban töltötte be a 85-öt. London, Montreaux és Perugia érintésével érkezik Budapestre, ahol július 16-án ad koncertet az Arénában. Turnéja egyes állomásain más és más előadók lépnek fel, nálunk az önmagában is világszám Dee Dee Bridgewater, a kameruni basszusgitáros-énekes Richard Bona, a kubai zongorista Alfredo Rodriguez, a szlovákiai magyar-roma gitáros Andreas Varady és Radics Gigi lesz a vendége. A hangszerelési magasiskolát a Budafoki Dohnányi Zenekar közreműködése teszi teljessé. 

Frida Kahlo – egy fájdalomból festett életmű

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2018.07.11. 15:31

Fotó: Vajda József
A mexikói művész testi fájdalmakkal és magánéleti csalódásokkal teli életében a festészet jelentette a gyógyírt. Frida Kahlo képei először láthatóak Magyarországon.
Fájdalom járja át Frida Kahlo festményeit, amelyeken látomásos képekben tűnnek fel a festő életének meghatározó eseményei: egy tragikus buszbaleset, egy ellentmondásos házasság és a három meg nem született gyermek fölötti gyász. A Magyar Nemzeti Galériában látható tárlaton harmincöt kép segít közelebb kerülni Kahlo művészetéhez, amely szorosan fonódik össze magánéletével. A Nemzeti Galéria már korábban is törekedett rá, hogy a mexikói festő műveiből kiállítást rendezzen, de egy Kahlo-tárlatot összehozni nem egyszerű feladat. Egyrészt az életmű szűkös: „csupán” száznegyven körüli műalkotásból áll, s ezek közül számos darab magángyűjtőknél található. Másrészt a festmények legnagyobb része a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo falain függ, a képek egy része pedig folyamatosan utazik, egy évben akár több országban, párhuzamosan is zajlanak Kahlo-kiállítások. A jelen tárlat legtöbb műve is a mexikói múzeumból érkezett, de a Nemzeti Galériának sikerült néhány magángyűjtőtől is képet kölcsönöznie.
A kiállítás kurátora, Lantos Adriána az elrendezésnél arra törekedett, hogy látogató egyszerre ismerje meg a festőikon művészetét és magánéletét is, hiszen a mostani az első alkalom, hogy Kahlo képei Magyarországon láthatók. A tárlat emellett tágabb történelmi kontextusba is helyezi a festményeket: az első terem idővonalán Kahlo életének eseményei mellett Mexikó történelme is megidéződik az Azték birodalom 1521-es spanyol meghódításától a művész 1953-ban bekövetkezett haláláig. A történelmi múlt különösen lényeges Kahlo esetében, mivel képein a népi hagyományok és a hódítás előtti, prekolumbiánus agyagszobrok, álarcok fontos szerepet játszanak, őserőt kölcsönözve a műveknek. Az ábrázolásban azonban nemcsak az erős szimbólumok nyújtanak zsigeri élményt, de a művész életének tragikussága is. Már egészen fiatalkorában kiderült, hogy jobb lábát meg kell műteni, majd 1925-ben buszbalesetet szenvedett, mely során gerince több helyen is eltört, és hosszú hónapokra kórházba kényszerült. Édesanyja ekkor vásárolta meg neki azt a speciális festőállványt, mellyel a fiatal Frida ágyban fekve is tudott festeni. A lányt viszont életében – saját szavaival élve – egy még súlyosabb baleset is érte: felépülve megismerkedett a nála húsz évvel idősebb festőnagysággal, Diego Riverával, akivel később összeházasodott. A mexikói népművészetért rajongó Rivera segített Kahlónak elindítani a karrierjét, de feleségét három ízben csalta meg, az egyik alkalommal ráadásul Frida kedvenc húgával, Cristinával.
A két tragédia a művész életét végigkísérő toposszá vált. Kahlo a buszbalesetét követően nemcsak gerincbántalmakkal élt, de medencecsontja is megrepedt, így képtelen volt gyermeket szülni, az élete során háromszor vetélt el. A gyermektelenség érzését szürreális, víziószerű képekben jelenítette meg, melyek közül a kiállításon is megtekinthetünk párat. Az egyik legerősebb alkotás a Henry Ford Kórház című kép, melyen a művész meztelenül fekszik egy, a sivatagi tájban látható kórházi ágyon, mellette pedig vörös fonálon vagy köldökzsinóron jelennek meg lebegő motívumok: a magzat, a terhességet szemléltető anatómia bábu, egy Diegótól kapott kék orchidea és egy csiga, utalva a kórházi beavatkozás lassúságára. Férjével való ambivalens kapcsolatára is utal a képeken: a Diego és én című képen a férfi és Frida arca összeolvad, de az illeszkedés nem pontos, ezzel is jelezve a harmónia hiányát. Ennél explicitebb azonban a Csak néhány apró késszúrás című kép, melyen egy nő megszurkált testtel, vérben fekszik egy ágyon, mellette a férje áll. 
A tárlathoz kapcsolódik egy Fridamania című kiegészítő kiállítás is, amely a művésznek a popkultúrára, a női identitásra és a női alkotókra gyakorolt hatását mutatja be. Az egyik falat olyan hírességek portréi borítják, akik a festő látásmódját vagy kinézetét tették magukévá, míg egy másikból kiderül, Kahlo hogyan vált fogyasztási cikké, kulturális ikonná. Láthatunk róla készült graffitiket és tetoválásokat, egy falszövegből pedig kiderül, hogy a mexikói ötszáz pesós bankjegyen is az ő portréja szerepel.  Leegyszerűsítő lenne viszont Frida Kahlo művészetét csak a nőiségre és a popkultúrára vonatkoztatni, hiszen képei univerzálisan tárják fel az emberi lelket a maga tisztaságában. Ugyanis, bár művein keresztül saját életeseményeit mutatja be, Kahlo szubjektív víziói mégis felmutatják az emberi magány és fájdalom általános érzetét. A képeket személve mégsem egy reményveszett embert ismerünk meg, hanem olyasvalakit, aki mert erős lenni, és a végsőkig kitartani – még akkor is, amikor tudta, hogy már közeleg a vég. Ezért is írta fel piros betűkkel utolsó, dinnyéket ábrázoló csendéletére: „Viva la Vida”, avagy „Éljen az élet”.

Magyar kapcsolat

Frida Kahlót férje mellett viszony fűzte a magyar származású fotógráfushoz, Muray Miklóshoz vagyis Nicholas Ray-hez is. A kiállításon felnagyítva látható a festőnek egy rövidke levele, melyet a férfinek írt. Emellett kiderül, hogy Kahlo édesapjáról is azt hitte, magyar-német származású, de utóbb két német kutató bebizonyította, hogy felmenői németek voltak.