Frida Kahlo – egy fájdalomból festett életmű

Publikálás dátuma
2018.07.11. 15:31

Fotó: Vajda József
A mexikói művész testi fájdalmakkal és magánéleti csalódásokkal teli életében a festészet jelentette a gyógyírt. Frida Kahlo képei először láthatóak Magyarországon.
Fájdalom járja át Frida Kahlo festményeit, amelyeken látomásos képekben tűnnek fel a festő életének meghatározó eseményei: egy tragikus buszbaleset, egy ellentmondásos házasság és a három meg nem született gyermek fölötti gyász. A Magyar Nemzeti Galériában látható tárlaton harmincöt kép segít közelebb kerülni Kahlo művészetéhez, amely szorosan fonódik össze magánéletével. A Nemzeti Galéria már korábban is törekedett rá, hogy a mexikói festő műveiből kiállítást rendezzen, de egy Kahlo-tárlatot összehozni nem egyszerű feladat. Egyrészt az életmű szűkös: „csupán” száznegyven körüli műalkotásból áll, s ezek közül számos darab magángyűjtőknél található. Másrészt a festmények legnagyobb része a mexikóvárosi Museo Dolores Olmedo falain függ, a képek egy része pedig folyamatosan utazik, egy évben akár több országban, párhuzamosan is zajlanak Kahlo-kiállítások. A jelen tárlat legtöbb műve is a mexikói múzeumból érkezett, de a Nemzeti Galériának sikerült néhány magángyűjtőtől is képet kölcsönöznie.
A kiállítás kurátora, Lantos Adriána az elrendezésnél arra törekedett, hogy látogató egyszerre ismerje meg a festőikon művészetét és magánéletét is, hiszen a mostani az első alkalom, hogy Kahlo képei Magyarországon láthatók. A tárlat emellett tágabb történelmi kontextusba is helyezi a festményeket: az első terem idővonalán Kahlo életének eseményei mellett Mexikó történelme is megidéződik az Azték birodalom 1521-es spanyol meghódításától a művész 1953-ban bekövetkezett haláláig. A történelmi múlt különösen lényeges Kahlo esetében, mivel képein a népi hagyományok és a hódítás előtti, prekolumbiánus agyagszobrok, álarcok fontos szerepet játszanak, őserőt kölcsönözve a műveknek. Az ábrázolásban azonban nemcsak az erős szimbólumok nyújtanak zsigeri élményt, de a művész életének tragikussága is. Már egészen fiatalkorában kiderült, hogy jobb lábát meg kell műteni, majd 1925-ben buszbalesetet szenvedett, mely során gerince több helyen is eltört, és hosszú hónapokra kórházba kényszerült. Édesanyja ekkor vásárolta meg neki azt a speciális festőállványt, mellyel a fiatal Frida ágyban fekve is tudott festeni. A lányt viszont életében – saját szavaival élve – egy még súlyosabb baleset is érte: felépülve megismerkedett a nála húsz évvel idősebb festőnagysággal, Diego Riverával, akivel később összeházasodott. A mexikói népművészetért rajongó Rivera segített Kahlónak elindítani a karrierjét, de feleségét három ízben csalta meg, az egyik alkalommal ráadásul Frida kedvenc húgával, Cristinával.
A két tragédia a művész életét végigkísérő toposszá vált. Kahlo a buszbalesetét követően nemcsak gerincbántalmakkal élt, de medencecsontja is megrepedt, így képtelen volt gyermeket szülni, az élete során háromszor vetélt el. A gyermektelenség érzését szürreális, víziószerű képekben jelenítette meg, melyek közül a kiállításon is megtekinthetünk párat. Az egyik legerősebb alkotás a Henry Ford Kórház című kép, melyen a művész meztelenül fekszik egy, a sivatagi tájban látható kórházi ágyon, mellette pedig vörös fonálon vagy köldökzsinóron jelennek meg lebegő motívumok: a magzat, a terhességet szemléltető anatómia bábu, egy Diegótól kapott kék orchidea és egy csiga, utalva a kórházi beavatkozás lassúságára. Férjével való ambivalens kapcsolatára is utal a képeken: a Diego és én című képen a férfi és Frida arca összeolvad, de az illeszkedés nem pontos, ezzel is jelezve a harmónia hiányát. Ennél explicitebb azonban a Csak néhány apró késszúrás című kép, melyen egy nő megszurkált testtel, vérben fekszik egy ágyon, mellette a férje áll. 
A tárlathoz kapcsolódik egy Fridamania című kiegészítő kiállítás is, amely a művésznek a popkultúrára, a női identitásra és a női alkotókra gyakorolt hatását mutatja be. Az egyik falat olyan hírességek portréi borítják, akik a festő látásmódját vagy kinézetét tették magukévá, míg egy másikból kiderül, Kahlo hogyan vált fogyasztási cikké, kulturális ikonná. Láthatunk róla készült graffitiket és tetoválásokat, egy falszövegből pedig kiderül, hogy a mexikói ötszáz pesós bankjegyen is az ő portréja szerepel.  Leegyszerűsítő lenne viszont Frida Kahlo művészetét csak a nőiségre és a popkultúrára vonatkoztatni, hiszen képei univerzálisan tárják fel az emberi lelket a maga tisztaságában. Ugyanis, bár művein keresztül saját életeseményeit mutatja be, Kahlo szubjektív víziói mégis felmutatják az emberi magány és fájdalom általános érzetét. A képeket személve mégsem egy reményveszett embert ismerünk meg, hanem olyasvalakit, aki mert erős lenni, és a végsőkig kitartani – még akkor is, amikor tudta, hogy már közeleg a vég. Ezért is írta fel piros betűkkel utolsó, dinnyéket ábrázoló csendéletére: „Viva la Vida”, avagy „Éljen az élet”.

Magyar kapcsolat

Frida Kahlót férje mellett viszony fűzte a magyar származású fotógráfushoz, Muray Miklóshoz vagyis Nicholas Ray-hez is. A kiállításon felnagyítva látható a festőnek egy rövidke levele, melyet a férfinek írt. Emellett kiderül, hogy Kahlo édesapjáról is azt hitte, magyar-német származású, de utóbb két német kutató bebizonyította, hogy felmenői németek voltak.

Filmet készítenének a barlangban rekedt gyerekekről (videón a mentés)

Publikálás dátuma
2018.07.11. 13:26

Fotó: LILLIAN SUWANRUMPHA / AFP
Már a forgatókönyvírókat keresi a producer.
A Pure Flix Entertainment produkciós cég filmet tervez a thaiföldi barlangban rekedt, majd onnan kimentett gyerek focicsapat történetéből – írja a The Hollywood Reporter cikkére hivatkozva az MTI. A cég a God's Not Dead című, vallásos indíttatású filmjeiről vált ismertté. Igazgatója, Michael Scott napokon át tartózkodott a mentőakció helyszínén, mivel részben Thaiföldön él „Hihetetlenül inspiráló a bátorság és hősiesség, amit a mentők tanúsítottak, ezért film lesz a történetből” – mondta el telefonon a lapnak. Valószínű, hogy a stúdió Pinnacle Peak nevű, szélesebb közönségrétegnek szóló mozikat jegyző brandjének filmjeként kerülhet vászonra a történet. „Nem feltétlenül kell keresztény filmnek lennie, fontos, hogy inspiráló legyen” – tette hozzá. Mint mondta, beszélt a mentőcsapat 90 búvárja közül néhánnyal, thai kapcsolatain keresztül a kis focisták családtagjai közül is volt, akit utolért. A kimentett gyerekekkel és edzőjükkel nem találkozhatott, hiszen megmenekülésük után azonnal kórházba vitték őket.

„Nemcsak egy filmről van szó”

A producer forgatókönyvírókat keres a következő néhány hétben a filmhez, amelyet a tervek szerint 30-60 millió dolláros (8,3-16,6 milliárd forint) költségvetésből készítenek a Kaos Entertainmenttel közösen. Az összeg nagyobb, mint amennyit a Pure Flix és a Pinnacle általában költeni szokott egy-egy produkcióra. Scott öt filmet forgatott Thaiföldön 2008 és 2011 között, és megpróbálja a barlangi mentésről szóló mozit is az országban készíteni. Elmondta, hogy Szarman Kunan thaiföldi búvár pénteken, mentés közben bekövetkezett halála óta még közvetlenebbül érinti a történet, hiszen a volt haditengerész a felesége közeli barátja volt. „Nemcsak egy filmről van szó. Tiszteletünket akarjuk leróni mindenki előtt, aki részt vett a mentésben” – fűzte hozzá.

Közzétették a mentésről készült videót

A tizenhárom fős csoport egy áradást követően rekedt a Bangkoktól 1000 kilométerre északra fekvő Tham Luang barlangrendszerben június 23-án. A 11 és 16 év közötti gyerekekre és 25 éves edzőjükre kilenc napig tartó kutatás után találtak rá búvárok. Kedden a felszínre hozták az utolsó gyereket és az edzőt is.
Szerző
Frissítve: 2018.07.11. 18:38

A másik igazság

Publikálás dátuma
2018.07.10. 13:16

Fotó: Magvető Kiadó
Hat zsidó asszony sorsa olvasható Daisy, azaz Marianna D. Birnbaum Láthatatlan történetek című könyvében.
Ötszáz év, hat kor, hat, a történelem viharait átélt nő, akiknek képzelt vallomásai, kitalált levelei úgy hitelesek, ahogy egy egyedül zajló, borús vasárnap este néz magával szembe az ember. A személyes és őszinte mondatok, a színéről visszájára fordított élethelyzetek olyanok, mintha az élet utolsó pillanataiban mutatnák meg az igazat. És ehhez nincs szükség arra, hogy valóban utolsó pillanataikat éljék meg a szereplők. Az első és egyben leghosszabb elbeszélés mégis egy haldokló monológja. A XX. századi európai életkezdést, üldöztetést, menekülést, kivándorlást és újrakezdést átélt Mici személyes és történelmi sorsát beszéli el titokban. Miután a környezete úgy tudja, hogy a szélütés után nem kommunikál, sőt fel sem fogja, hogy mi történik körülötte, elvárásoktól szabadulva, felelősség nélkül néz szembe őszintén magával és szeretteivel. Nem dramatizál, szinte bántóan szikáran mesél, érzelmekkel, csalódásokkal és boldogságokkal teli szerelmi házasságáról, rettenetes halálokról, testi folyamatokról. Ridegséggel és alibizéssel vádolja őt minden nap meglátogató lányát a már mindentől megszabadult idős ember minden önzőségével és kegyetlenségével. Minden sorban, minden szóban érezni a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság dühét és a végtelen félelmet. Félelmet az így életben maradástól és félelmet a haláltól. Marianna D. Birnbaum tíz évvel ezelőtt már elmesélte Senora Gracia Mendes (Luna), a XVI. században élt portugál származású keresztény vallását gyakorló, de titokban zsidó özvegy történetét Gracia Mendes hosszú útja című könyvében. Most lánya, Reyna Mendes-Nasi fiktív levelét írta meg. A rengeteg üldözés elől Törökországba menekült és ott rendkívül gazdaggá váló család, és a köztiszteletben álló anya története bontakozik ki annak halála után. A hős anya a megalázott, megfélemlített és házasságba kényszerített lány elmesélésében korántsem olyan jó, mint legendájában, a boldogtalan életre kárhoztatott lány igazsága elfogadásában és a címzett rabbi segítségben reménykedik „hogy életemben először felemelt fővel járhassak!” Az író hét éve Fromet Mendelssohn, a zsidó felvilágosodás legnagyobb alakja, Moses Mendelssohn feleségének történetéről írt könyvet, most a férjének szóló naplólevelét fantáziálta sorokba. Ugyanúgy, ahogy Verdi Rigolettojának Gildája vall a szent ítélőszék előtt; a Walter Scott Ivanhoe-ja modelljének tartott Rebeca Gratz interjút ad, majd tilt le; Ady Lédája pedig a szakítás után is érzelmekkel teli, csalódott nő hangján szólal meg Csinszkával folytatott képzeletbeli telefonbeszélgetésben.  Hogy vajon akkor is kezünkbe kerülne-e Marianna D. Birnbaum, született László Daisy Láthatatlan történetek című könyve, ha nem ő lenne Daisy, akit Esterházy Péterrel, Konrád Györggyel és Spiró Györggyel való beszélgetéseiből ismer leginkább az olvasó, azt nehéz megválaszolni. Ezúttal nem kötötték őt az irodalom- és kultúrtörténész hitelességének béklyói, megengedte magának a néhol fanyar humort, olykor sodró lendületet, az igazsághoz nem ragaszkodó szépíró szabadságát. A Láthatatlan történetekkel azonban bizonyítja, hogy a bevezetőben írt, a valóság mögött rejtőző másik valóságról szóló mondata több mint az igazság lehetősége. A másik igazság.