civilek;titkosszolgálatok;hangfelvételek;Black Cube;

2018-07-11 20:54:33

Sorosra kennék a lejárató akciót is

Hosszú hallgatás után megszólalt az izraeli Black Cube nevű privát biztonsági cég, amelyről a Politico írta meg a napokban, hogy a választások előtt ez a társaság kezdett a sorosistának bélyegzett magyar civilek elleni titkos lejárató akcióba.

A cég egyik tanácsadója, Giora Eiland, az izraeli hadsereg volt tábornoka a Yediot Ahronoth nevű izraeli napilapnak nyilatkozva  tagadta, hogy cégük bárhol, bármilyen politikai ügybe avatkozott volna.

A lap ugyanakkor Eiland mellett idézett egy névtelen, állítólagos Black Cube-os forrást, az ő szavai ellenben úgy hangoznak, mintha a cégnek bennfentes ismeretei lennének az esetről. Igaz, a névtelen forrás nyilatkozata propagandaízű: szerinte az egészről Soros György tehet, „az ügy” Soros és egy „másik nagyon befolyásos milliárdos” közötti nemzetközi üzleti vita eredménye, az egésznek pedig semmi köze nem volt a magyar választásokhoz.

Minderről megkérdeztük az ügynökök egyik célszemélyét, Siewert Andrást, a Migration Aid vezetőjét. Szerinte a nyilatkozat csak terelés: a nála „Grigorij” néven bemutatkozott ügynök kizárólag magyar ügyekre volt kíváncsi, arról faggatta őt órákon keresztül. Bár úgy hírlik, hogy az izraeli cég neve korábban nem hangzott el a nemzetbiztonsági bizottság ülésein, Molnár Zsolt szocialista bizottsági tag elmondta: szorgalmazza, hogy a testülete foglalkozzon ezzel az üggyel.

Mint arról írtunk: az év elején nem létező cégek nevében külföldiek kerestek meg magyar civileket, és találkozóikon arra próbálták rávenni őket, hogy kompromittáló információkat áruljanak el. A beszélgetésekről titokban készített hangfelvételek magyar és izraeli kormánylapoknál landoltak.