Nincs messze az idő, amikor minden harmadik magyar 60 év felett lesz

Publikálás dátuma
2018.07.12 09:12
Fotó: Shutterstock
Alig húsz év múlva már több 60-64 év közötti magyar fog élni, mint ahányan bármely már korosztály tagjai lesznek.
Alig húsz év múlva már több 60-64 év közötti magyar fog élni, mint ahányan bármely már korosztály tagjai lesznek – írja a Hvg.hu az Eurostat előrejelzése alapján. Ugyanennek a korcsoportnak a tagjai 2050-ben már tíz évvel idősebbként, 70-74 évesként szintén a korfa legszélesebb ágát fogják jelenteni. Azt írják, hogy míg most a magyarok 26,2 százaléka idősebb 60 évesnél, az előrejelzés szerint 2050-re ugyanez az arány már 34,3 százalék lehet, 2080-ra pedig 34,9 százalék. 2080-ban a lakosság 7,7 százalékát tehetik majd ki azok, akik akkor legalább 85 évesek lesznek, vagyis az 1995 előtt születettek. A portál kiemeli: azzal, hogy a mostani fiatalok hosszú életre számíthatnak, nincs is baj, az már annál rosszabbul néz ki a korfán, hogy mennyire kevés középkorú, fiatal felnőtt vagy gyerek lehet az országban néhány évtized múlva.
Frissítve: 2018.07.12 09:42

A kormánysajtó szerint Orbán az új Münchhausen báró

Publikálás dátuma
2019.03.21 09:21

Fotó: AFP
Nem a Fideszt függesztették fel, hanem az saját magát – pedig a pártot fel sem lehet függeszteni: a jelek szerint kormánylapok sem tudják pontosan, hogyan kell tálalni a brüsszeli döntést, ám a lényeg, hogy mindezt Orbán Viktor akarta így.
Szerda este azonnali hatállyal határozatlan időre felfüggesztették a Fidesz néppárti tagságát. Az erről szóló javaslatot 190-en szavazták meg, ellene mindössze 3-an voksoltak. Ilyen történések után a hvg.hu fellapozta csütörtök reggel a kormányközeli lapok friss számait, kíváncsiak voltak ugyanis, mi mindent találnak majd bennük. Nem kellett erőlködni: valamennyi egész más színben tálalja az EPP-s voksolást, néhol egészen döbbenetes reakciókat hozva:
A sor legérdekesebbje a Ripost, amely "Nem tűrtük, hogy megalázzanak" felcímmel számol be a témáról. A lap cikke szerint a szerdai voksolás során "kompromisszum született az Európai Néppártban", a Fidesz pedig önként függesztette fel tagságát. Az írásból a szokásos sorosozás sem maradt ki. És ennyi, néhány sor után már a "korrupciógyanúba keveredett" MSZP-sről, Ujhelyi Istvánról írnak. A Magyar Hírlap sem aprózta el, címlapon – Orbán Viktor fényképével – "visszavert támadásként" értékelik a szerdai eseményeket, kiemelve a kormányfő tegnapi mondókáját, miszerint őket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni. Aztán olyan is van, hogy "minket innen el akartak takarítani a balliberális erők". A cikk egyébként egészen sokára, csak a 4. oldalon tűnik fel. Előtte dőlten, félkövéren szedve, kicsit nagyobb betűtípussal az ingyentankönyvről lehet informálódni - teszi hozzá a kormányközeli beszámolókat összegereblyéző portál.
Az azóta újra kormányközeli szélben hajózó Magyar Nemzet egész visszafogottan ír a témáról. Címlapon a miniszterelnök véleménye vírit, miszerint "jó döntést hoztunk", de az erős állítások azért ebből sem maradtak ki. Rögtön az első oldalon Soros György, a migráció, és a megállíthatatlan Fideszt szajkózzák. A lap idézi Deák Dániel politológust, aki szerint "Weber nem érdekelt a Fidesz távozásában, hiszen annak legnagyobb vesztese mindenképpen ő lenne". A Magyar Nemzet ugyanakkor mintha érdekelt lett volna a kilépésben, hiszen korábban ők szólították fel erre bátor, névtelen véleménycikkben a Fideszt.   Magyarán, a kormánysajtó sem egységes a néppárti döntés megítélésében, csak abban, hogy Orbán Viktor megint győzelmet aratott: nem pártját függesztették fel megalázó módon, hanem ő, illetve a párt döntött a felfüggesztésről – mint a mesében Münchhausen báró, aki az anekdota szerint saját parókájánál fogva rángatta ki magát a mocsárból.

Várták a világforradalmat - interjú Romsics Ignác történésszel

Publikálás dátuma
2019.03.21 09:00

Fotó: Draskovics Ádám
Törvényszerű volt a Tanácsköztársaság bukása – állapította meg Romsics Ignác történész, akit az idők során felhalmozódott tévhitekről és hazugságokról is kérdeztünk.
1919. március 21-én, ma száz évvel ezelőtt kiáltották ki a Tanácsköztársaságot. A Horthy-korszakban „patkányforradalomnak”, a szocializmus idején „dicsőséges 133 napnak” nevezték. Ön minek minősíti? Mindkét minősítés jellegzetes emlékezetpolitikai címke, amely a saját politikai tábor érzelmi beállítódását kívánta kielégíteni, illetve kialakítani. Én általában Tanácsköztársaságnak vagy Magyarországi Tanácsköztársaságnak nevezem, de elfogadhatónak tartom a kommün vagy akár a (proletár)diktatúra kifejezéseket is. Bárhogy is nevezzük azonban, a lényeg ugyanaz. A magántulajdon lehető legteljesebb felszámolására törekedett, ideológiáját internacionalizmus és antiklerikalizmus hatotta át, külpolitikai szempontból pedig bízott a világforradalomban. Létrejöttében döntő szerepet játszott a párizsi békekonferencia határozata a román-magyar demarkációs vonal további eltolásáról nyugatra, egészen a Debrecen-Szeged vonalig, amelyet Károlyi, illetve a Berinkey-kormány már nem akart elfogadni. Voltak-e olyan jellegzetesen magyar vonásai annak a néhány hónapig tartó időszaknak, amelyek a történelmi előképnek tekinthető 1871-es párizsi kommüntől és a szovjet modelltől egyaránt megkülönböztették?
A párizsi kommüntől eltérően a Tanácsköztársaság nemcsak a fővárosra, hanem az egész országra kiterjedt, és a tulajdonviszonyok átalakítása terén jóval radikálisabb volt. A párizsi forradalmárok között nemcsak Marx, hanem Blanqui, Proudhon és más szocialisták hívei is jelen voltak, a magyarokat viszont szinte kizárólag Marx és Lenin nézetei befolyásolták. Az oroszországiakkal összevetve a fő különbséget abban látom, hogy ott – hacsak ideiglenesen is – a parasztok kezébe adták a földet. Magyarországon viszont nem. Ezt Kun Béla és társai egyaránt megengedhetetlennek tartották. A terror mennyiben volt meghatározó eleme a rendszernek?
Végigkísérte a 133 napot. A Kormányzótanács március 24-én megjelent I. számú rendelete kimondta, hogy nemcsak azok büntetendők halállal, akik rabolnak és fosztogatnak, hanem „Mindenki, aki a Tanácsköztársaság parancsainak fegyveresen ellenszegül, vagy a Tanácsköztársaság ellen fölkelést szít”. A román csapatok április 16-ai tiszántúli támadásának hatására felerősödő ellenforradalmi mozgalmak megelőzése céljából született meg a döntés, miszerint a vagyonos rétegek közül túszokat fognak szedni. Az úgynevezett Lenin-fiúk és a vidéki vörös őrségek összesen 1445 embert tartóztattak le. Ellenforradalmak ennek ellenére az ország számos helyén kirobbantak. Ezeket a Lenin-fiúk és a Szamuely Tibor által vezetett különítmény tagjai könyörtelenül leverték. A vörös terror áldozatainak számát Váry Albert koronaügyész közvetlenül az események után megjelent könyvében 590-ben adta meg. Ezek közül azonban – mint Bödők Gergely ezt legújabban kimutatta – 34-et köztörvényes bűncselekmények miatt, 19-et pedig egyéb, de ugyancsak nem politikai ügyek miatt végeztek ki. 108-an tűzharcban estek el, s az ellenforradalmi cselekmények miatt felakasztottak vagy agyonlőttek száma 367 fő volt. Mi igaz abból a vádból, hogy a Tanácsköztársaság ágyazott meg Trianonnak?
Nagyon kevés. A békekonferencia szakbizottságaiban az új magyar határokat alapvetően már 1919 márciusára elfogadták, s a testület legfelsőbb szerve, az úgynevezett Tízek Tanácsa május 12-én ezekre csak a pecsétet ütötte rá. A Tanácsköztársaság alatt ezek a határok három ponton módosultak: Ausztria megkapta Burgenlandot, Csehszlovákia Ipolyságot, Pozsonyligetfalut és környékét, a délszláv állam pedig a Muramelléket és Drávaközt. Elképzelhető, hogy ez utóbbi esetekben az antibolsevizmus is befolyásolta a döntéshozókat. Arra utaló dokumentumok azonban, hogy ezekre a módosításokra kifejezetten a kommün miatt, mintegy büntetésként került volna sor, eddig sem a hazai, sem a külföldi levéltárakból nem kerültek elő. Ha már itt tartunk: melyek a legnagyobb tévhitek vagy hazugságok, amelyek az idők során – akár a jobb-, akár a baloldal részéről – rárakódtak erre a korszakra? A jobboldal részéről az, hogy a Tanácsköztársaság semmiféle társadalmi bázissal nem rendelkezett, a baloldal részéről pedig az, hogy mindvégig tömegeket tudhatott maga mögött. A helyzet ennél összetettebb volt. A régi elit képviselői mellett természetesen a magántulajdonuktól megfosztott középrétegek is a rendszer ellenzői közé tartoztak, noha aktív ellenforradalmi szervezkedésbe csak ritkán kapcsolódtak be. A kisiparosok és kiskereskedők megosztottak voltak: egy részük tartózkodó vagy ellenséges magatartást tanúsított, mások viszont támogatták a forradalmat. Ugyanez a megosztottság jellemezte az értelmiséget is. A parasztok közül azok, akiknek elvették vagy el akarták venni a földjét, azonnal a Tanácsköztársaság ádáz ellenségeivé váltak, és eltérően a városi középrétegektől, ennek tanúbizonyságát is adták. A szegényparasztok többsége kezdetben támogatta a kommünt. A földosztás elmaradása azonban körükben is elégedetlenséget szült. A forradalom társadalmi bázisának alapját az ipari munkások, a bányászok és a hozzájuk igazodó más városi munkáscsoportok alkották. Ebből következett, hogy a forradalom erősségei mindvégig Budapest, a nagyvárosok és a megmaradt bányavidékek voltak, miközben a vidék, elsősorban a Dunántúl és a Duna–Tisza köze a szerveződő ellenforradalom hátországának szerepét töltötték be. Az akkori meghatározó személyiségek közül kik azok, akiket okkal ítél el az utókor, és vannak-e olyanok, akiket méltatlanul hurcol meg? A Kormányzótanács népbiztosai kollektív döntéseket hoztak, ezért felelősségük is egyetemleges. Néhány kérdésben azonban jól elkülönült a véleményük. Szamuelyvel és másokkal szemben Kunfi Zsigmond és Böhm Vilmos például kezdettől fogva bírálta a vörös terrort. Uitz Bélával szemben, aki csak a „forradalmi szociális világnézetű művészet” létjogosultságát ismerte el, Lukács György hangoztatta, hogy „a kommunista kultúrprogram csak jó és rossz irodalmat különböztet meg, és nem hajlandó sem Shakespeare-t, sem Goethét félredobni azon a címen, hogy nem voltak szocialista írók”. Nyilván Bartók és Kodály életművét sem tesszük zárójelbe azért, mert a Zenei Direktórium tagjai voltak. Törvényszerű volt-e a bukás? Igen. Az 1917-18-as finnországi és az 1919-es bajorországi kísérlet hasonlóképpen végződött. Magyarországgal együtt mindkét ország polgárosultabb volt annál, semhogy egy ilyen magántulajdon-ellenes és az addigi jogrendet felrúgó politika sikeres lehessen. Az itteni kommunistáknak ráadásul akkora visszavonulási területük sem volt, mint az oroszországiaknak. Mi az, ami a Tanácsköztársaságból utólag is vállalható, amire a baloldal – vagy akár az egész ország – ma is büszke lehetne? Elsősorban néhány szociál- és művelődéspolitikai elképzelésük tekinthető előremutatónak. Például a munkaidő csökkentése napi 9 órára, néhány napos fizetett szabadság biztosítása a mezőgazdaságban dolgozóknak, a társadalombiztosítás kiterjesztése, az általános öregségi nyugdíj bevezetése és az ingyenes gyógykezelés elrendelése. Az oktatásügyi reform alapja a 8 osztályos alapiskola bevezetése lett volna, amihez különböző esti és hétvégi tanfolyamok társultak. Legfontosabbnak az akkor még 30 százalékos analfabetizmus felszámolását tartották. Ezek azonban természetesen csak tervek voltak, megvalósításukra a 133 nap alatt – és hol a románokkal, hol a csehekkel harcolva – nem kerülhetett sor.

Névjegy

Romsics Ignác (1951) az egri Eszterházy Károly Egyetem történészprofesszora. Pályáját levéltárosként kezdte Kecskeméten 1974-ben, majd az MTA Történettudományi Intézetében folytatta kutatóként. 1991 és 2008 között az ELTE tanára, valamint 1999 és 2007 között a Magyar Történelmi Társulat főtitkára volt. Közben több szemeszterben tanított az Egyesült Államokban; valamint 2006-ban és 2015-ben Finnországban, majd 2009-ben Párizsban. 2010 óta a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetem állandó meghívott előadója. 2001-ben az MTA tagjává választották, és 2005-ben Széchenyi díjjal, majd 2014-ben Príma Díjjal jutalmazták. Utolsó könyve A Nagy Háború és az 1918-1919-es magyarországi forradalmak címmel jelent meg 2018-ban.

Így épült fel a tanácsrendszer

Az állami élet központja a Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlése volt – ismerteti a Tanácsköztársaság szervezeti felépítését a a tortenelem.eoldal.hu. Az operatív irányítást az ülésszakok szünetében a gyűlés által megválasztott Szövetségi Központi Intézőbizottság végezte, amely törvényhozói, végrehajtói és bírói hatalmat is gyakorolt. A Forradalmi Kormányzótanács volt a forradalom központi szerve. Élén az elnök – a szociáldemokrata Garbai Sándor – állt, az egyes ágazatokat népbiztosok felügyelték. Kilenc népbiztosság alakult. A Tanácsköztársaság valódi vezetőjének tartott kommunista Kun Béla külügyi és hadügyi népbiztos volt.
A tanácsok a hagyományos önkormányzatok helyett vették át az államigazgatási feladatokat. Először a falusi és városi tanácsokat választották meg közvetlenül, majd a megyei tanácsok és a már említett Szövetséges Tanácsok Országos Gyűlésének tagjait. A központi hatalom és a helyi tanácsok közt kialakult ellentéteket a politikai biztosok próbálták elsimítani.

Frissítve: 2019.03.21 09:00