Beismerő vallomást tett az inárcsi családsegítőt megkéselő férfi

Publikálás dátuma
2018.07.13. 10:27

A gyilkosság után átment a polgármesteri hivatalba és bejelentette tettét. Elrendelték a letartóztatását.
Beismerő vallomást tett a rendőrségen az a 61 éves férfi, aki több késszúrással megölte a családsegítőként dolgozó 44 éves háromgyerekes édesanyát – írja a 24.hu. „Cs. Attila végig együttműködő volt. Beismerő vallomást tett az őrizetbe vételt követő kihallgatása során” – mondta a portálnak András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Elrendelték a letartóztatást

Pénteken a Budapest Környéki Törvényszék közölte, hogy elrendelték a férfi letartóztatását. Mint írták, az eljárás adatai szerint Cs. A. feleségével inárcsi házukban közösen nevelte három gyermekét, akik közül kettő kiskorú és az egyik fogyatékkal élő. A gyanúsított és felesége többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmozott fel, emiatt végrehajtási eljárás indult ellenük, melynek során elárverezték a házukat. A férfinak és családjának 2018 júliusában ki kellett volna ürítenie az ingatlant. Mivel a gyanúsított nem tudott a gyermekek elhelyezéséről gondoskodni, segítséget kért a Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségén. Az inárcsi kirendeltség családsegítője próbált szállást találni a gyanúsítottnak és családjának, de nem járt eredménnyel. A férfi július 11-én reggel bement a családsegítői irodába, és megkérdezte a nőt, hogy sikerült-e szállást találnia a számukra. A családsegítő nemleges választ adott neki, egyúttal közölte, hogy értesítenie kell a gyámhatóságot, és ha a gyanúsítottat és a családját kilakoltatják, intézkednie kell, hogy a gyámhatóság helyezze el a gyerekeket. A gyanúsított ettől dühös lett, elővette a magával vitt – mintegy 10 centiméter pengehosszúságú – kést, és egy alkalommal nyakon szúrta a sértettet, aki a helyszínen elhunyt. Ezután átment a közelben levő polgármesteri hivatalba, ahol egy ügyintézővel közölte, hogy megölte a nőt, majd a helyszínen megvárta a rendőrök kiérkezését.
A férfi terhére rótt cselekmény büntetési tétele az akár életfogytig tartó szabadságvesztés. Lakóhelyét adósságai miatt elárverezték, onnan ki kell költöznie, lakhatása nem megoldott, ezért fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye. Továbbá a gyanúsított közvetlenül a gyanúsításban szereplő cselekmény után kijelentette, hogy a végrehajtó és a gyámügyesek megölésére is gondolt, emiatt fennáll az újabb súlyos bűncselekmény elkövetésének veszélye is. A nyomozási bíró pénteken ügyészi indítványra elrendelte a gyanúsított letartóztatását 2018. augusztus 13-ig. A döntés ellen a gyanúsított fellebbezést jelentett be, így a végzés nem vált véglegessé.
A rendőrség szerdán közölte, hogy egy férfi a reggeli órákban, ügyintézés során sebesített meg késsel a hivatalban egy nőt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A 61 éves helyi férfit a kiérkező rendőrök a helyszínen elfogták.

Az Emmi saját halottjának tekinti az áldozatot

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma bejelentette, a családdal egyetértésben saját halottjának nyilvánítja az Inárcson július 11-én munkavégzés közben meggyilkolt szociális munkást, a Dabasi Család és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ munkatársát. A tárca szerint a háromgyermekes édesanya hosszú évek óta, nagy szakmai tapasztalattal és alázattal dolgozott családsegítő szociális munkásként. Időt és energiát nem sajnálva karolt fel számára sokszor ismeretlen, rászoruló embereket, akiknek lehetetlent nem ismerve próbált kiutat keresni nehéz élethelyzetükből. „A szociális és gyermekvédelmi területen foglalkoztatottak közfeladatot ellátó személynek minősülnek. Az itt dolgozó mintegy százezer ember nagy elkötelezettséggel fordul minden nap a kihívásokkal küzdőkhöz, és helytáll embert próbáló munkájában. Az inárcsi családsegítő élete utolsó pillanatáig ezt tette, az Emmi munkatársait megrendítette a tragédia. Halála veszteség a teljes szociális szakmának” - áll az Emmi távirati irodának eljuttatott közleményében.  

Szerző
Frissítve: 2018.07.13. 14:58

Eltűnt egy kiskorú lány Előszállásról

Publikálás dátuma
2018.07.13. 08:02
Szintiát hat napja nem találják, a rendőrség is keresi
Fotó: Police.hu
Murzsa Szintia Dorinát utoljára hat napja látták, a rendőrség fényképes körözést adott ki eltűnése miatt.
Július 7-én elment előszállási otthonából – azóta családtagjai nem hallottak Murzsa Szintia Dorináról, és eddig a rendőrség sem tudott nyomára bukkanni. A dunaújvárosi kapitányság ezért körözést adott ki az ügyben, Szintia megtalálásához pedig a lakosság segítségét is kéri.
A kiskorú lány körülbelül 166 cm magas, vékony testalkatú, barna, vállig érő hajú, kék szemű. Alkarján szív alakú ábra látható "1980" és "apa" felirattal. Hogy eltűnésekor milyen ruhát viselt, azt a rendőrök sem tudják.

A kapitányság mindenkit arra biztat, hogy aki a képen látható Murzsa Szintia Dorinát felismeri, tud hollétéről vagy eltűnésének körülményeiről, az hívja a 06-25/510-510-es telefonszámot, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.
Szerző

Hétfőn megszökött, csütörtökön már el is ítélték a filmforgatáson átszaladó rabot

Publikálás dátuma
2018.07.12. 17:26
Illusztráció
Fotó: Népszava
Videó is készült arról, ahogy nagyjából 15 rendőr és egy kutya kergeti a szökött fogvatartottat egy filmforgatás helyszínén.
A férfit és több elítélt társát 2018. július 9-én reggel a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei BV Intézet szolnoki épületéből négy fegyőr szállította a Budapesti Fegyház és Börtönbe - írja az ügyészség. A rabszállító Cegléd közelében egy útépítésnél lassított, a fogvatartott ezt a lehetőséget használta ki a szökésre.
A társához bilincselt férfi valahogy levette a bilincsét, lefeszítette a hátsó ablak biztonsági rácsát, az ablak üvegét kirúgta, és a lassan haladó járműből kiugrott.

Százötvenen keresték, bv dolgozók és rendőrök, helikopterrel, drónnal és kutyával. Az üldözés közben játszódott le az a videón is megörökített jelenet, mikor a férfi egy filmforgatáson szaladt át, nyomában nagyjából 15 rendőrrel és egy kutyával - írja az index.hu.
Még aznap délután elfogták a szökött fogvatartottat, akit gyorsított eljárásban három napon belül bíróság elé állítottak fogolyszökés bűntette miatt. A Ceglédi Járásbíróság a vádlottat - nem jogerősen - 2 év és 6 hónap szabadságvesztés büntetésre ítélte.
Szerző