repülőgép;repülő;epilepszia;autista;Emirates;

2018-07-26 14:38:52

Lezavartak egy autista és epilepsziás gyereket a repülőről

Le kellett szállnia az Emirates szerdai járatáról a családjával együtt egy autista és epilepsziás fiúnak, pedig a gyereknek orvosi igazolása is volt arról, hogy repülhet.

A család Dubaiból utazott volna Franciaországba, minden lehetséges helyen elmondták, a fiú, Eli fogyatékkal él, amikor azonban azt kérték a légi-utaskísérőktől, hogy ne üljön a gyerek mellé más utas, a személyzete elkérte az orvosi igazolását. Az édesanya ekkor még fel is hívta az orvosukat, hogy erősítse meg, fia repülhet, de a stewardessek nem voltak hajlandók beszélni. Mint mondták, az igazolást a földi személyzetnek kellett volna bemutatni és leszállították a családot a gépről - írta az euronews

Isabelle Kumar, aki egyébként a lap újságírója, úgy fogalmazott: a legmegrázóbb az emberség hiánya volt. A személyzet azzal fenyegette a többszörösen fogyatékos gyereket és a családját, hogy rendőrt hívnak, ha nem szállnak le.

Az Emirates személyzete később elismerte, hogy Eli repülhetett volna, visszaszállni azonban nem engedték őket. Több órás kavarodás és ügyintézés után végül egy másik géppel repülhettek csak haza egy nappal később. 

Az incidens, természetesen, megzavarta a fiút, de a testvérei, egy ikerpár is sírt - derült ki az édesanya beszámolójából.

Az euronews megkereste a légitársaságot is, mint írták, sajnálják, ha bármilyen szenvedést vagy kényelmetlenséget okoztak a családnak.