atlétika;Baji Balázs;Spiriev Attila;Márton Anita;

2018-07-31 16:42:19

Bajitól várják a legjobb helyezést

Legalább 31 fős lesz a magyar válogatott a hétfőn kezdődő berlini atlétikai Európa-bajnokságon, s a létszám a következő napokban még bővülhet. Spiriev Attila sportigazgató kedden elmondta, a jelenlegi létszám nőhet, ha a következő napokban meghívást kapnak olyanok, akik a szint közelében teljesítettek, s versenyszámukban nem telt be a mezőny. A csapat még nagyobb lehetett volna, de a férfi 4x100-as és a női 4x400-as váltó éppen kiszorult a 16 induló közül. A súlylökő Márton Anita pedig lábsérülése miatt lemondta az Eb-t.

„Fájó pont, hogy a legnagyobb éremesélyesünk sérülés miatt megszakította szezonját. Ugyanakkor csoda, hogy ennyi évig sérülésmentes volt, s ilyen parádés eredménysort produkált”– fogalmazott Spiriev.

A legnagyobb sztár a 110 gátas Baji Balázs, aki jó formában várhatja a rajtot. „Világbajnoki bronzérme ellenére az első lépés a döntőbe jutás lesz számára. Az orosz Szergej Subenkov kiemelkedik a jelenlegi mezőnyből, de mögötte teljesen nyílt a harc a helyezésekért. Balázs kiegyensúlyozott teljesítménye és rutinja bizakodásra ad okot” – mondta Bajiról a sportigazgató.

Némileg hasonló helyzetben van Halász Bence, férfi kalapácsvetésben ugyanis a háromszoros világbajnok Pawel Fajdek és az olimpiai bronzérmes Wojciech Nowicki után sokan pályáznak a dobogóra. „A két lengyel mögötti mezőny legstabilabb tagja Halász Bence, akitől a döntő elvárás, a nyolcba kerülése pedig realitás, mert a junior világbajnok, U23-as Európa-bajnok dobó már több mint ígéret”- hangsúlyozta Spiriev.

A nyolc közé kerülésre esélyes a két hétpróbázó, az idei fedett vb-n hatodik Krizsán Xénia és az olimpiai nyolcadik Zsivoczky-Farkas Györgyi, valamint a vb-6. Helebrandt Máté 50 kilométeres gyaloglásban. Döntős lehet 3000 méter akadályon Gyürkés Viktória, diszkoszvetésben az athéni olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltán, a két gátas, Kozák Luca és Kerekes Gréta, s a kalapácsvető Gyurátz Réka.