A magyar kisvállalkozók mostohagyerekek

Publikálás dátuma
2018.08.04. 08:00

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A hazai vállalkozásoknak a gazdasági jogalkotás kiszámíthatatlansága, a személyekre, cégekre szabott törvények, és az emiatt érzett bizonytalanság okoz jelentős gondot - mondta a Népszavának Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára.  
Nem érzi magát kényelmetlenül egy olyan érdekvédelmi szervezet egyik vezetőjeként, amely tagjainak jelentős része - Varga Mihály pénzügyminiszter tusnádfürdői kijelentései szerint - még egy „nyomorult” honlapot sem képesek üzemeltetni? Nem tudnak idegennyelveket és hatékonyságuk is fele akkora, mint a hasonló holland vállalkozásoké?  Valóban, megtudhattuk a minisztertől, hogy a magyar nem világnyelv, és arról is értesülhettünk, hogy ne reménykedjenek a magyar vállalkozók és munkavállalók abban, hogy a tolmácsgép olyan hamar belép, hogy a nyelvi nehézségeik megoldódnak. Emellett még tett néhány hasonlóan ironikus és lekezelő megjegyzést Varga Mihály. Mellette Palkovics László technológiai és innovációs miniszter is bírálta a magyar vállalkozókat. Ha a pénzügyminiszternek, és az innovációs tárca vezetőjének gondjai vannak a hazai vállalkozókkal, akkor azokat miért nem a Magyarországon, az erre szakosodott intézményes fórumokon mondták el, mint amilyen például a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fóruma. Ehelyett a bálványosi program iránt érdeklődő helyi értelmiséggel, a Fideszhez kapcsolódó politikai közönséggel osztották meg a gondolataikat. Ezzel nincs is semmi baj, de van egy „rossz” hírem a számukra: a félmillió magyar mikro –és kisvállalkozó itthon van. Ha a minisztereknek termelékenységi, hatékonysági, informatikai és egyéb problémáik vannak, akkor azt Miskolcon, Pécsett, vagy Zalaegerszegen és a többi magyarországi településen illenék megvitatni. Még annyit sem tudtak, hogy egy kis-, vagy mikrovállalkozónak – főleg ilyen adó- és járulékterhek mellett – egy „nyomorult” honlap fenntartásának a költsége is számít.    Ha kissé szarkasztikusan is, de mégis létező gondokra hívták fel a figyelmet a miniszterek. Nem lehet, hogy a szerencsétlen megfogalmazás ellenére segíteni akartak? Mi elsősorban nem azt várjuk el a területek felelős vezetőitől, hogy akár szarkasztikusan, akár másképpen diagnosztizáljanak, mert azt nagyjából mi is tudjuk, mi a baj a hazai vállalkozásokkal. Sokkal fontosabb lett volna, hogy a terápiáról beszéljenek, de nem emlékszem, hogy erről szó esett volna. Amit pedig különösen furcsállottam, hogy úgy minősítgették a hazai vállalkozásokat, mintha a kialakult helyzethez - mint előkelő idegeneknek - semmi közük sem lett volna. Azért ne feledjük, a mai pénzügyminiszter hosszú ideig gazdasági miniszter volt, az innovációs tárca vezetője pedig oktatási államtitkárként tevékenykedett. Ha versenyképességi, képzettségi problémákról beszélnek, akkor a saját felelősségüket is illett volna megemlíteni, hiszen az elmúlt négy évben a játékszabályok kialakításában jelentő szerepük volt. Hozzátehették volna, hogy ők mit tettek a körülmények megváltoztatásáért.      Milyen terápiára lenne szükség? Talán a legfontosabb tényező a gazdasági jogbiztonság. Sajnos, nem ezt tapasztaltuk az elmúlt nyolc évben. Ha a kormányzat azt várja a kis- és közepes vállalkozásoktól (kkv), hogy fejlesszenek, hitelt, munkatársakat vegyenek fel, hogy korszerű gépeket vásároljanak, exportpiacokra igyekezzenek kijutni, akkor azt kellene látniuk, érezniük hogy nem játékai „mindenféle szélnek”. Ráadásul a gazdasági jogszabályok is, gyakran előtanulmányok, egyeztetések nélkül születnek. Meghatározó jelentősége lenne az élőmunkához köthető vállalkozói terhek, így a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértékének nagyobb arányú csökkentése a béremelések ütemének figyelemvételével.  Miért ilyen fontos a szocho csökkentése?  Az Eurostat és az OECD tanulmányai szerint Magyarországon az adóék a legnagyobbak közé tartozik Európában. Ami annyit tesz, hogy az állam túl sok jövedelmet szipkázik el a vállalkozásoktól, ami nem tesz jót a magyar gazdaságnak, rontja a versenyképességünket. Ugyancsak gond, hogy európai összehasonlításban is kiemelkedően magas az állami foglalkoztatottak aránya, száma. Túlduzzasztott, bürokratikus, számos  szintre osztott az államigazgatás, de az önkormányzati szféra is. Legalább 2015 óta beszél a kormányzat is az állami fogyókúra szükségességéről, ehhez képest egyre hízik. 2010 és 2018 között a minisztériumok összlétszáma megduplázódott. A nyolc évvel ezelőtti miniszterelnöki ígérethez, az olcsóbb, hatékonyabb kormányzáshoz, államhoz képest drágább, nagyobb és még nehézkesebb állam, illetve kormány  működik ma. Nincs szükség az ötszintű közigazgatásra, feleslegesen lassú és drága a települési, járási, megyei, regionális, országos szinteket fenntartani. Ez már nem a szolgáltatásról, hanem a polgárok és a vállalkozások mindennapjaiba való beavatkozásról, azaz a hatalomgyakorlásról szól. A pénzügyminiszternek és az innovációs miniszternek azzal is foglalkoznia kellene, hogy legalább 200 ezer - a központi igazgatásban, és háttérintézményeiben, valamint az állami és önkormányzati vállalatok vezető pozícióiban, hivatalokban és az ellenőrző apparátusban dolgozó - embert átképzéssel alkalmassá tegyenek arra, hogy a versenyszféra munkaerő-gondjait enyhítsék. Az elmúlt években lett volna idő erre koncepciót kidolgozni. Rögtön érzékelhető lenne, ha például a nyugdíjba vonulók helyére már nem vennének föl újakat, és egyre több helyen vezetnék be az elektronikus kormányzást.    
Sokan vitatják, hogy aki évtizedeket töltött az állam-, illetve a közigazgatásban, az a versenyszféra követelményeinek is megfelel. Osztja ezeket az aggodalmakat?  Nem. Természetesen ezt a létszámcsökkentést rendkívül humánusan és empatikusan, nagy körültekintéssel és kellő szociális érzékenységgel kell megoldani. Úgy, hogy ha megfelelően vonzó karrierhidat kínálnának az érintetteknek, emellett a vállalkozókat is érdekeltté tennék a foglalkoztatásukban, amihez adócsökkentést is lehetne hozzákapcsolni.  Kormányzati emberek arról nyilatkoztak, hogy a közfoglalkoztatottak közül egyre többet sikerült visszavezetni a „munka világába”. Ők, illetve a szakképzésben résztvevő fiatalok nem jelenthetnek-e kellő utánpótlást? Jó jelnek tartom, hogy a kormány felismerte, fenntarthatatlan a 230-250 ezer közfoglalkoztatott alkalmazása. Rájuk szerintem korábban a munkanélküliségi, illetve a foglalkoztatási statisztikák kozmetikázáshoz volt szükség. Jelenleg hivatalosan 4 százalék alatti a munkanélküliség, de ha az állami pénzen fizetett közfoglalkoztatottakat is odaszámítom, akkor a valós szám inkább 6 százalék felett lehet. A közfoglalkoztatottak bevonása a versenyszférába több okból is nehéz. Nagyjából a 40 százalékuk Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Hajdú és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Még ha jelentős hányaduk mentálisan és fizikálisan alkalmas lenne is a valós munkaerő-piaci elhelyezkedésre - de nem alkalmasak  -, akkor azt is figyelembe kellene venni, hogy éppen azokban a megyékben élnek, ahol a legkevesebb a munkalehetőség. Emellett az állami szakoktatás jelenleg alkalmatlan arra is, hogy a gazdaság igényeinek megfelelően képzett fiatalok hagyják el az oktatási intézményeket. Ma, a negyedik ipari forradalom küszöbén, a robotika szélsebes terjedésének időszakában olyan „szakembereket” bocsátani ki a szakképzésből, akik alig tanulnak közismereti tárgyakat, annyit sem sajátítanak el az angol nyelvből, hogy megértsék egy számítógép vezérelt esztergagép használati utasítását, de talán akkor sem mennének többre, ha ez magyarul lenne, ez számomra felfoghatatlan. Ezért lenne nagyon fontos, hogy a nemzeti alaptantervet minél előbb elfogadják és visszahozzák a 18 éves korig tartó tankötelezettséget. A jelenkor szakmunkásait már az általános iskolában fel kellene készíteni a folyamatos tanulásra. Egyre gyorsulóbb ütemben avulnak el, tűnnek el szakmák és születnek újak. Egy embernek élete során több szakmát kell majd elsajátítania. A multinacionális cégek önálló duális képzést alakítottak ki, ami egyben az állami szakképzés kritikája is. Talán tőlük is lehetne tanulni.      Kormányzati politikusok büszkén emlegetik, hogy legalább annyian térnek haza külföldről, mint amennyien kivándoroltak. Ezek az idegen nyelvet beszélő, világot látott emberek jelenthetnek megfelelő utánpótlást a gazdaságban?    Ezzel a jól hangzó kijelentéssel csak egy baj van: nem tudjuk, hányan mentek el. A tartósan külföldön dolgozók számát nehéz mérni, de még nehezebb az ingázókat számba venni. Ha nem ismert a távozottak száma, akkor a visszatérőké sem határozható meg pontosan. Nem tudom, hogyan lehet ilyen magabiztosan kijelenteni a tendencia megváltozását, én sajnos nem tartom ezt valószínűnek.      Az évek óta emelkedő bérek sem vonzóak a külföldön dolgozó magyarok számára, illetve nem tartják itthon a még Magyarországon dolgozó szakembereket?  A garantált bruttó bérminimum 2016 óta összességében valóban 40 százalékkal emelkedett, a nemzetgazdasági átlagkereset évi tíz százalék feletti ütemben növekszik. Ám a munkáltatók közterhe csak 7,5 százalékkal mérséklődött két év alatt. Annak csak örülni lehet, hogy a legrászorultabbak a béremelések nyertesei és mellettük a költségvetés is jól járt. Eddig ez rendben is van, az viszont már nincs, hogy a vidéki Magyarországon működő mikro- és kisvállalkozók egyértelműen vesztesei ennek a folyamatnak. Ráadásul éppen a kormányzati propagandában a támogatottként emlegetett kkv-kör, főleg a leghátrányosabb helyzetű régiókban, a kistelepüléseken működők, képtelenek kigazdálkodni ezt a bértömeg-növekedést. Alacsony jövedelmű falusi vevőkörük elsősorban kisnyugdíjas, közfoglalkoztatott vagy munkanélküli. Az ő jövedelmük mikor emelkedett 40 százalékkal? Egy kis matematika: a két számjegyű bérköltség-növekedés, egy számjegyű járulékcsökkenés és stagnáló vásárlóerő. Várom a példa kormányzati megoldását. És akkor még nem beszéltünk a 2019-es várhatóan szintén két számjegyű béremelésekről, a cafetéria-rendszer felszámolásáról, ami mind a munkáltató pozícióit és ez utóbbi persze a munkavállalóét is rontja. Egyébként még ezekkel a béremelésekkel is – a nettó keresetek vonatkozásában - Magyarország a régió országai között is sereghajtó.
Szerző
Frissítve: 2018.08.04. 11:19

Nem riaszt el a dráguló üzemanyag

Publikálás dátuma
2018.08.03. 20:26

Fotó: Népszava
Az elmúlt időszak üzemanyagáremelkedései dacára ismét kiugró forgalomemelkedés tapasztalható, különösen a dízel piacán.
Négyszáz forint körüli, literenkénti üzemanyagtarifa ide vagy oda, ismét kiugró mértékben nőtt a hazai üzemanyag-forgalom – számítható ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal minap frissített adatbázisából. Az év első felében a hazai töltőállomásokon 2,5 milliárd liter üzemanyag fogyott, ami 6,8 százalékkal haladja meg a tavalyi év hasonló időszakában mértet. A kiugró növekedési érték a válság utáni kilábalás második hullámának tekinthető. Míg például 2011 első féléve még 11 százalékos visszaesést hozott, 2015-ben már ugyanekkora ugrást mértek. Azóta az emelkedési érték 4 százalék körülire finomodott. A mostani első félév ehhez képest újabb kiugrást mutat. A statisztikákból az is következik, hogy tovább nő az olló a benzin- és a gázolajforgalom között, mégpedig utóbbi üzemanyagfajta javára. Dízelből az elmúlt négy évhez hasonlóan ismét rekordokat, 1,6 milliárd litert értékesítettek, ami 8,6 százalékos emelkedés. Ez az előző két évhez képest a teljes üzemanyag-piacnál is nagyobb kiugrást mutat. Bár a közel 900 milliós benzinértékesítés is közel 4 százalékos emelkedésnek számít, az ütem lényegében megfelel az elmúlt négy év értékeinek és a forgalom egy évtizede állt már magasabban is.
A fejlemények számos közhiedelmet cáfolnak. 2011-ben a kereslet zuhanásszerű csökkenése kétségkívül egybeesett a hazai, 450 forint körüli tarifarekord időszakával. A 2014-15-ös forgalomemelkedés is az árzuhanás idejére esett, sőt a 2016-17-es igénytompulással egyidejűleg is némileg nőttek a tarifák. Ám az idei év első fél évében folytatódó áremelkedés – a gyakorta elhangzó panaszok ellenére - a jelek szerint a legkevésbé se szegte az autósok tankolási kedvét. Közgazdászok szerint ugyanis az üzemanyagkereslet viszonylag rugalmatlan. Normál esetben nem tankolunk sokkal többet, ha olcsóbb a termék, vagy kevesebbet, ha drágább. Autózási szokásainkat ugyanis alapvetően az életvitelünk határozza meg. Ha egyáltalán az töltőállomások totemoszlopai bárkit is gyökeres életmódváltásra sarkallnának, ez csak hosszú évek során kivitelezhető. Eszerint az üzemanyagforgalmat kevésbé a kínálat – az árak -, sokkal inkább a kereslet – a jövedelmek – befolyásolják. És a látszat ellenére alapvetően korábban is ez a szabály érvényesült. Így 2011-ben se az amúgy valóban égbe törő olajárak, hanem a válság okozta a keresletcsökkenést. A rákövetkező évek igényhullámai nagyjából szintén lekövetik a jövedelmek, illetve a GDP alakulását. Ennek legékesebb példája ez év első fele. Még szembetűnőbb az üzemanyagokon belül a dízel iránti élénkülő kereslet. Ez egyrészt a cégek - különösen a fuvarozók és a mezőgazdasági társaságok - egyre vérmesebb fogyasztási kedvére utal. Másrészt a hazai közlekedőket a jelek szerint egyáltalán nem érintették meg a dízelmotorok valós környezetszennyező hatását érintő nemzetközi vizsgálatok. Pedig ennek nyomán az ilyen üzemű járműveket egyes nyugat-európai városok már ki is tiltották. Nálunk ugyanakkor továbbra is kiugró a dízel iránti igénynövekedés, amit az alternatív hajtástípusok népszerűsítése se vet vissza.

Visszaeső Mol-nyereség

Körülbelül 27 százalékkal 133 milliárd forintra esett vissza a Mol első félévi, nemzetközi számviteli szabályok szerint számolt nettó nyeresége - számítható ki a tőzsdén is jegyzett olajtársaság tegnap közzétett második jelentéséből. Ugyanakkor az elmúlt évtizedek tükrében ez az érték is kimagasló. A befektetők által kiemelten vizsgált, különféle levonások előtti úgynevezett EBITDA-nyereség forintban 9 százalékkal mérséklődött. Valójában ezért az első negyedév a felelős: a második negyedévek összevetése már emelkedést mutat. Mindez a legkevésbé se szegte a cégvezetés derűlátását. Tekintve, hogy az eredményfajta dollárban számolva 1,3 milliárdos szinten maradt, - tavalyhoz hasonlóan - ismét emelték év elején megfogalmazott idei nyereségvárakozásukat. Eszerint 2,2 milliárd dollár helyett már 2,4 milliárd dolláros EBITDA-t várnak. (Tavaly a 2,3 milliárdra emelt célhoz képest 2,45 milliárdos eredmény sikerült.) A kitermelés nyeresége - elsősorban az olajáremelkedés miatt - nőtt. A feldolgozás-kereskedelemé viszont - magyarázatuk szerint "makrogazdasági hatások miatt - csökkent, amit a petrolkémia se tudott ellensúlyozni. A kiskereskedelemről leválasztott úgynevezett fogyasztói szolgáltatási üzletág "szokás szerint" ismét rekordnyereséget mutatott és a gázszállítás is hozta az elvárt szintet. Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató ennek megfelelően kiállt több lábon álló üzleti modelljük, illetve a szélesebb érdeklődési kört szorgalmazó 2030-as stratégiájuk mellett. A befektetők a bejelentést a BÉT általános, 2 százalékos tegnapi növekedése kétszeresére rúgó, 4 százalékos árfolyamemelkedéssel díjazták.

Szerző

Beragadt a hazai élet-színvonal, hiába nyújtózkodunk az uniós jólét után

Publikálás dátuma
2018.08.03. 12:39

Fotó: Shutterstock
Magyarország alig került közelebb az EU átlagos fejlettségi szintjéhez 2008 és 2016 között.
Bár 2000 és 2016 között az összes európai feltörekvő ország közelíteni tudott a nyugat-európai fejlettségi szinthez, az egyes felzárkózási pályák között nagy eltérések voltak, Magyarország pedig igencsak a sor végén kullogott – írja a Portfolio az Európai Központi Bank konvergenciával foglalkozó elemzése alapján. Az EKB tanulmánya sorra veszi azokat a tényezőket, amelyek a gyors és tartós felzárkózáshoz szükségesek, ezek alapján pedig van még mit tenniük a magyar döntéshozóknak, ha a kormányzati célnak megfelelően a 2020-as évek végére érdemben közelebb akarunk kerülni az Európai Unió átlagos életszínvonalához – teszik hozzá. Az EKB elemzéséből egyebek mellett kiderül, hogy a vizsgált időszakban az EU-ban éves átlagban alig több mint 1 százalékkal nőtt az egy főre jutó PPP GDP, miközben a balti államok, Románia, Bulgária és Albánia rendre 4 százalék feletti növekedést tudott felmutatni ezen a téren, vagyis ők voltak azok, akik a leggyorsabban zárkóztak fel a nyugathoz. A másik oldalon viszont Szlovénia, Horvátország és Magyarország sokkal visszafogottabb ütemben tudott növekedni, vagyis a konvergencia is jóval lassabb volt.
Magyarország esetében az olvasható le, hogy 2008 és 2016 között alig kerültünk közelebb az EU átlagos fejlettségi szintjéhez (2016 végén 70 százalék körül álltunk az egy főre jutó PPP GDP alapján), ami szintén azt igazolja, hogy reformokra van szükség, ha azt akarjuk, hogy a következő évtizedekben érdemben meg tudjuk közelíteni az EU átlagos fejlettségét.

Az EKB számításai szerint Magyarország a lassabb felzárkózók közé tartozik, hiszen ahhoz, hogy 2035-re elérhessük az EU átlagos fejlettségét, az egy főre jutó PPP GDP-nek éves átlagban körülbelül 3 százalékkal kellene nőnie, szemben a 2010 és 2016 közötti 2 százalék körüli dinamikával. Ahhoz, hogy már 2030-ra utolérhessük az EU-t, közel 4 százalékos éves átlagos egy főre jutó GDP-növekedésre lenne szükség.

A gyors felzárkózás receptje

Az EKB szakértői levonták a következtetéseket, hogy mire van szükség egy országnak a sikeres felzárkózáshoz. – A közepes fejlettségi csapda a termelékenység növelésével kerülhető el, ami kellő mennyiségű beruházás nélkül nem valósítható meg. – Az igazán sikeres országokban jelentős mértékben javult az intézményi keretrendszer minősége, a kormányzati hatékonyság növelése, a korrupció csökkenése, a jogállamiság erősödése, illetve a szabályozói környezet minőségének javulása egyaránt pozitívan járult hozzá a konvergenciához. – Fontos szerepet játszott, hogy az adott országban milyen gyorsan valósult meg a mezőgazdaságból más, termelékenyebb ágazatok felé történő munkaerő-átcsoportosítás. – A sikeres felzárkózók sokat javítottak versenyképességükön. Az EKB kiemeli, hogy miközben Magyarország az egyik legnyitottabb ország a külkereskedelem szempontjából, 2004 és 2016 között nem tudta növelni világexporton belüli részesedését, vagyis nem javult a versenyképességünk. – A termelékenység növeléséhez elengedhetetlen a rendelkezésre álló humántőkével való minél hatékonyabb gazdálkodás, amelynek alapja az oktatás fejlesztése. A tanulmány szerint Magyarország ebben a tekintetben nem áll rosszul, azonban Litvánia és Lettország így is köröket vernek ránk. – Fontos tényező az innováció. – Azon térségi országok, amelyekben a magánszektor a válság előtt jelentős adósságtömeget halmozott fel (ilyen volt Magyarország is), a válságot követően durva kiigazításon mentek keresztül, amely évekre visszavetette fejlődésüket.
A Portfolio kiemeli, hogy a magyar gazdaságpolitika az új kormányciklus feladataként a versenyképességi fordulat végrehajtását, vagy legalábbis az ehhez szükséges alapok létrehozását nevezte meg. A felzárkózás feltételeinek megteremtéséhez fontos támpontot jelent a Magyar Nemzeti Bank július 10-én közzétett, 180 pontos javaslatcsomagja, amelyet a Nemzeti Versenyképességi Tanács számára készítettek. A dokumentum hangsúlyozza, hogy a versenyképesség növelését célzó reformok megvalósítása nélkül Magyarország további felzárkózása nem biztosított, ezzel pedig könnyedén a közepes fejlettség csapdájában ragadhatunk.
Szerző
Frissítve: 2018.08.03. 13:00