Várkonyi Tibor;
irodalom;
2018-08-04 08:00:00
Szabadkoznom aligha kell, amiért legendát szövök a második világháborús vészkorszak egyik hőstettéhez. Két éve volt, hogy háromnegyed évszázados jubileumát ünnepeltük a Magyar Csillag megjelenésének, amely nevezetes eseménye volt a korabeli irodalmi életnek. Talán politikai korszakváltás is.
Babits Mihály meghalt, és vele a Nyugat is, az ő nevére szólt a lapengedély. Hamarosan azonban a megszűnt folyóirat híres címbetűivel megjelent az új fórum, Illyés Gyula szerkesztésében és szervezésében, olyan tanúságtétel, amely a korban, hatásában páratlan. Már a szerzők névsorával is. Egymás mellett népi írók és urbánusok, „patyolat tiszta árják” és zsidó származásúak. Nem akármilyen világ, 1941 októbere, Horthy vészesen radikalizálódó országa. És a folyóirat tartalomjegyzékében Németh László meg Halász Gábor, a honi esszéirodalom két óriása, a költők között Rónay György és Sárközy György, a zenetudósok között Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence. Hároméves ünnep, mert 1944-ben, a nácik budapesti bevonulása után a Magyar Csillag mindörökre eltűnt, csupán szomorú emléke maradt az utókorra.
De korszakalkotó emlék, mert ki vélte volna, hogy 2018 nyarán egy politikai esemény hívja majd föl a jelentőségére a figyelmet? Erdélyben, Tusnádfürdőn magukat kulturális potentátoknak kinevező pártmunkások még a főnököt is megelőzve meghirdették, hogy szeptembertől új irányzat kel szárnyra, söprés, takarítás, nyoma se maradhat, illetve csak halovány nyoma, más szellemiségű alkotásoknak. Ez emeli ki a már csaknem elfelejtett évfordulók közül a Magyar Csillag epizódját, a kivételeset, hála annak az alkotói gárdának, amely Illyés Gyula mögé sorakozva nem tett különbséget azt illetően, hogy ki honnan indult el és hová jutott. (Halász Gábor például a haláltáborba.)
A most kibontakozó kultúrkampf pokolba készül száműzni a szemükben elátkozott multikultúrát, előkerülnének a feledésből a kopott alkotói uniformisok. Az, ami az ő világnézetük szerint idegen, a letűnt szabadságeszmények hordaléka. Mindez a XXI. század első negyedének a vége táján, amikor Európának a nemzeti hagyományok megőrzésével eltökélt szándéka a közös értékek óvása és közeledésük szorgalmazása.
A napi pártpolitika, a hatalmi gerjedelem ismét előbukkant a feledésből. Nem is akármilyen változatban. Magát államférfiúi érdemekkel ékesítő vezető igyekszik megteremteni a káromló szónoki stílust, másokat gorombán lebecsül, méltatlan mondatokkal és fordulatokkal szólít meg.
Nem is volna oktalan annyi idő távolából megint nyomdába küldeni azt a néhány Magyar Csillag számot, amely kivételes emléke a gazdag nemzeti kultúrának. Fölidézve jelenünk feledékeny ifjúságának, hogy valaha volt itt fölvirágzás, még ha futó pillanatokra is.