Játék a székelyeknél

Sokakban, sokszor felmerült már, milyen olvasata van annak, és milyen következményekkel járhat, ha a magyar politikai vezetés a környező országokba jár politikai programot, kultúrharcot hirdetni, öndefiniálni és Trianont értelmezni.

Nos, addig, amíg egy fiatal, nyitott (liberális) politikai párt rövidnadrágos képviselői a szomszédos országban szerveztek ugyancsak nyitott, a két nép és a két ország közötti párbeszédet hirdető nyári szabadegyetemet, mindenki pozitívan értékelte a kezdeményezést. A gond csak akkor kezdődött, amikor az első Orbán-kormány idején immár a szomszédos állam kormányzati képviselőiként érkeztek anélkül, hogy ezt a román kormánnyal egyeztették volna. Ez a nemzetközi diplomáciai protokoll igencsak unortodox értelmezése.

Orbán Viktor azonban ebben az időben még nem viselkedett minden magyarok miniszterelnökeként, bár évről-évre már Bukarestet hergelő megállapításokat tett, amelyeket a román belpolitikába való beavatkozásként értelmeztek a román pártok. Ellenzékbe kerülve pedig egyre súlyosbodtak a kijelentései: ekkor értekezett például arról, hogy Románia nem teljesíti az EU-tagság feltételeit. De az uniós integrációra váró Románia kormányai az ellenzék nyomása ellenére sem csináltak botrányt Orbán tusnádi szerepléseiből, és máig viszonylag békésen tűrik, hogy a magyar miniszterelnök egy romániai színhelyt használ évente politikai programja meghirdetésére.

De amint a napokban az ukrán példából láttuk - amikor a kijevi magyar ügyvivőt Orbán tusnádi, Ukrajnát érintő kijelentései miatt állították a szőnyeg szélére -, lehetne másképpen is. Kijev azt is jelezte, az ukrán szuverenitás megsértéseként értelmezi, hogy az Orbán-kormány miniszteri biztost nevezett ki, akinek hatáskörébe rendelte a kárpátaljai magyar oktatás ügyét is.

Formálisan valóban így igaz. Valójában azonban az ilyen kinevezések - amelyek sora Szili Katalin autonómiafelelőssé tételével kezdődött – inkább a diplomáciai faragatlanság kategóriájába tartoznak, hiszen ezeknek a biztosoknak tényleges hatáskörük nyilván nincs a szomszédos országok területén. Orbán és kormánytagjai Tusnádfürdőn Nagymagyarországot játszanak, a merjünk nagyok lenni elv jegyében, de maguk is tudják, a székely hegyek már száz éve a román államhoz tartoznak, s attól, hogy ott Orbán Európa vezetőjeként vagy minden magyarok miniszterelnökeként lép fel, semmi sem változik. Persze, hogy könnyebb úgy tenni, mintha meg sem történt volna Trianon, mint azon dolgozni, hogy száz évvel a történtek után a nemzet végre képes legyen előre nézni, és ne a múlton siránkozni.

Erdélyben is egyre többen látják, hogy meztelen a király, s hiszik azt, hogy ezzel előbb vagy utóbb épp a tusványosi ifjúság fogja szembesíteni a „nemzet miniszterelnökét”. Kisebbségben ugyanis azok a legfontosabb kapaszkodók, amelyeket Orbán rendre itt támad – a liberális eszmék és a multikulturalizmus, a békés interetnikus együttélés. És az a legnagyobb veszély, amiért kardoskodik: az erős, egyszínű, intoleráns nemzetállam.