Elmérgesedett viszony

Publikálás dátuma
2018.08.07. 10:30
A Nemzeti Színház Bánk bánja a kritikusok többségének tetszését elnyerte.
Fotó: Soós Lajos / MTI
Nem kér a színikritikusok díjából Vidnyánszky Attila, de ha egy nemzetis művész el akar menni a díjátadóra, nem akadályozza meg.
„Vidnyánszky Attila nemzeti színházi rendezéseit – a Psychét kivéve – a mértékadó médiumokban általában negatív kritikák követték. Azokban a médiumokban és olyan kritikusok billentyűzetéből, akiket Vidnyánszky Attila jó esetben politikailag elfogultnak, de inkább liberális bértollnokoknak nevezett úton-útfélen” – írta év elején a Színház.hu annak apropóján, hogy szeptemberi premierje óta sorra jelentek meg a méltatások a Nemzeti Színház vezetőjének Bánk bán-rendezéséről. A Színházi Kritikusok Céhe július közepén hozta nyilvánosságra, hogy a Színikritikusok Díjának egyik várományosa a legjobb előadások kategóriájában a Vidnyánszky Attila által rendezett Bánk bán. Két héttel később egy olyan levélváltást tettek közzé, amelyből kiderült: se a díjból, se a jelölésből nem kér Vidnyánszky. Ám a céh nem tudja figyelembe venni a Nemzeti Színház vezetőjének ellenvetéseit. 
"Annyi „furcsaság”, szakmailag megkérdőjelezhető, vitatható, politikai, ideológiai indíttatású döntés született e díjak kapcsán, annyiszor írta felül az önök ideológiai elfogultsága az előadások esztétikai értékét, annyiszor éltek a büntetés eszközével az önök „ízlésétől” eltérő politikai, színházi világlátású társulatokkal, rendezőkkel, színészekkel szemben, hogy ezt a jelölést a magam részéről semmisnek tekintem"

− írta a Nemzeti igazgatója.

„Semmi esetre sem tekinthetünk el attól a tényszerű eredménytől, hogy 24 színikritikus szavazata alapján a legjobb három előadás közé került a Nemzeti Színház Bánk bánja” – válaszolta a céh, azzal érvelve, hogy a legjobb előadás díjára jelölés a produkció összes többi alkotójának a művészi teljesítményét is dicséri. Sokaknak az is meglepő lehetett, hogy júniusban a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) nem vett részt az előadás. „Nem lehet mindenki megelégedésére válogatni” – Térey János író ekként magyarázta a válogatói döntést, ami valójában nem is volt Vidnyánszky ellenére. Bár a Nemzeti vezetője a POSZT szakmai tanácsadó testületének tagja, többször is úgy nyilatkozott: nem hisz a színházi „versenyeztetésében” és a díjakban, ami a saját előadásait illeti. Ezért sem szerette volna a Bánk bánt a POSZT mezőnyében látni. Vidnyánszky ellenszenve az ítészek egy részével szemben nem újdonság. Mostani reakciója annyiban meglepő, hogy a színikritikusok 2015-ben és 2016-ban is elismerték a Nemzeti egy-egy előadását: Zsótér Sándor rendező és Trill Zsolt színművész a Brand és a Galilei élete után kapta meg a legjobb rendezés és a legjobb férfi főszereplő díját. Azaz Vidnyánszky nem állíthatja, hogy az általa vezetett Nemzeti kritikai össztűz alatt állna. − Ami Zsótért és Trillt illeti, nem szólhatok ilyen értelemben mások életébe. Viszont tény, másfél évtizede nem győzök elégszer tiltakozni amiatt, hogy a kritikusok politikailag determinált ízlésterror mentén írnak az előadásokról. Nem állítom, hogy ez magyar sajátosság, hasonló folyik az orosz, a francia, a német színházi életben is, de nálunk ez meglehetősen agresszíven megy – mondta lapunk megkeresésére Vidnyánszky. – A fesztiváldíjak sem mentesek az elfogultságtól. Magam is zsűriztem egyszer Torunban, és láttam, milyen geopolitikai elvek határoznak meg döntéseket: a lengyel a lengyel társulatnak, a magyar a magyarnak ad díjat. Így kerültem abba a fura helyzetbe, hogy két magyar társulat között kellett döntenem, és végül Pintér Bélának ítéltem díjat a Parasztoperáért.  Az a felvetés sem csillapítja Vidnyánszky Attila ellenérzéseit, hogy dicsérő kritikák tömkelegét kapta, és nehezen hihető, hogy a céh mintegy hatvan kritikusa egyformán gondolkodik és egyszerre lép. − Méltatást főként akkor kaptam, amikor még messze voltam a magyar színházi élettől. Amikor közelebb, s főleg, amikor a Nemzeti élére kerültem, azóta ez nem jellemző, miközben sok komoly produkció született a Nemzetiben. Amiatt büntetnek, hogy a Nemzeti Színház vezetője lettem. A céh korábbi elnöke, Tompa Andrea a céh nevében írt olyan beszámolót a Theater heute részére, amely alapján azt is lehet hinni, hogy én épp olyan homofób és rasszista vagyok, mint a cikkében emlegetett párt, és a céh vezetőjeként állította: akiről ők nem írnak, az nincs is. Tompa Andrea író, dramaturg, kritikus a Nemzeti vezetőváltása idején a Theater Heutéban valójában azt írta, hogy a szélsőjobboldali Jobbik régi álma teljesült Alföldi eltávolításával, akit a párt tagjai zsidóként és melegként szidalmaztak. A Vidnyánszky által kifogásolt második állítás is egy kicsit másképp nyer értelmet a szövegkörnyezetében. „A kritika ablak: bent van, de kinéz, külső, de belelát, egyszóval kommunikál, a közönséggel és magával a színházzal. Ha egy műről nem születik kritika, az fájdalmasabb, mintha öten jól szétszednék. A mű, amiről hallgatnak: nincs” – nyilatkozta Tompa Andrea 2012 szeptemberében a Magyar Narancsnak.  Arra az észrevételre, hogy 2004-ben átvette a legjobb rendezésért járó díjat a Roberto Zuccóért, most pedig nem csak őt, de a Bánk bán összes résztvevőjét jelölték, Vidnyánszky úgy felelt: már 2004-ben is voltak fenntartásai, de szerinte azóta sokkal rosszabb a helyzet. – A Bánk bán résztvevőinek mostani döntésemről augusztus 20-a után fogok részletesen beszélni a társulati ülésen. Ha valaki jelen akar lenni a díjátadón, nem fogom eltiltani. Az a felvetés pedig, hogy Alföldi Robi jelölése miatt írtam, amit írtam, badarság. Én ebben a cirkuszban semmilyen módon nem akarok részt venni – fogalmazott Vidnyánszky. Lapunk a Színházi Kritikusok Céhének vezetőjét, Stuber Andreát is megkereste, aki jelezte, ehhez a történethez ő már semmit sem akar hozzátenni. Így lezárásként Tompa Andrea Monológ néhány halk hangra című írásából idézünk: „Színikritika − á, legyint a magyar színházi szakma: színvonaltalan, buta, unalmas,személyeskedő, senki sem olvassa, nincs hatása, egyébként meg nagyon kártékony. Egy évtizede még azt is hozzátették: kevés, vagy egyáltalán nem is létezik. A színikritikát érő bírálat gyakran azonban inkább magára a kritikus személyére vonatkozik, mint az írására. Mindenesetre a fentiek jól mutatják a színház és a kritika közötti párbeszéd hiányát, a köztük lévő feszültséget, elmérgesedett viszonyt.”
Frissítve: 2018.08.07. 15:47

A túlélés viharában

Publikálás dátuma
2018.08.06. 15:00

Fotó: Durcsán Bianka
A hétvégén véget ért Ördögkatlanról sok mindent magunkkal vihetünk, kedvenc helyszínek hangulatát, dallamokat, színházi produkciók katarzisát és amit biztosan nem felejtünk, Törőcsik Mari hangját, a Sztalker Csoport első előadásából.
A K2 Színház rendszeres fellépője az Ördögkatlan Fesztiválnak. Az elmúlt években végigjárták a résztvevő falvakat és minden helyszínre adaptáltak egy előadást a falubeliek történeteit felhasználva, tavaly egy napra időzítve, egy maraton keretében elő is adták valamennyit. A művek pedig megjelentek egy összegyűjtött drámakötetben A nagyharsányi menyasszony címmel. Idén visszatértek Nagyharsányba és egy Petőfi utcai ház udvarában készítették el a szokásosan Benkó Bence és Fábián Péter által rendezett Baranyai Gyöngyösbokréta című előadásukat. Nagyon sokan kuporogtunk a padon, a többség összehúzódva törökülésben pléden, füvön, a szerencsésebbek padon ülve és voltak, akik állva a napon követték a produkciót. A történet a két háború közé, a harmincas, negyvenes évekbe kalauzolt el minket. A falu színjátszói egy március 15-i megemlékezésre készülnek, csakhogy bekavarnak a magánéleti szálak. Egy család zavarosa vegyül a történelem kuszaságával. Erős, de még nem teljesen kidolgozott karakterek és egy szerelemi háromszög kerül a fókuszba, mindez a K2-nél megszokott humorral, maró iróniával, de úgy hogy nincs jó és rossz. Esendő emberek vannak, akik próbálják túlélni a történelem útvesztőit, Ennyiből mindenképp áthallásos is kissé. A K2 ősztől a MU Színházban játssza a Baranyai gyöngyösbokrétát. Szintén új produkció és egy új formáció, a Sztalker Csoport debütálása a William Faulkner Míg fekszem kiterítve című kisregényéből született előadás a Nagyharsányi Szoborparkban. Az Ifj. Vidnyánszky Attila által rendezett és Vecsei H. Miklós dramaturgi munkájával létrejött előadás szövege töredékes, mint maga az alapmű. Az 1930-ban megjelent kisregényben fiatal férfitestvérek veszítik el az édesanyjukat. A szoborpark alkalmi színpadán egy félig kész ház, csak a váza áll, az is befejezetlen. Az előadás kap egy bevezetőt, Bérczes László, az Ördögkatlan Fesztivál megálmodójának az alakja jelenik meg Szabó Sebestyén László szédületes elővezetésében. A megjelenítés egyszerre paródia és valami több: egy markáns színház a színházban effekt, amely arra is jó, hogy a saját helyét betájolja a Nemzeti Színház, az Örkény, a Víg és máshonnan összeállt fiatalok új közössége. Nagyon jók a zenék, és a néptánc és a modern tánc elemeit egymás után felvonultató koreográfia. Ez a két hatásos eszköz dominálja az előadást és persze a színészi játék energiája. Ezek a fiatalok még nagyon akarnak valamit. Játszani akarnak, mégpedig együtt. És ebből az energiából a közönség segítségével végül fel is épül a ház. Hiába a gyász, hiába a halál. Túl kell élni, akárcsak a K2-nél. És, aki inspirálta a fiatalokat: Törőcsik Mari. Ő adja a hangját az Anyának. A haldokló Anyának. Törőcsik mindig is szeretett fiatalokkal dolgozni, tavaly a kórházban Bérczes László segítségével mondta fel a kisregény különböző mondatait. Tette ezt, a maga vállalt természetes törékenységével, és alázatával, az előadás felejthetetlen, megrendítő pillatatait okozva. Törőcsik mondja az előadásban: „Emlékszem, fiatalkoromban azt hittem, hogy a halál testi valóság, most már tudom, hogy csak az elme játéka – csupán a gyászolók elméjében játszódik. (…) Azért élünk, hogy hozzá készüljünk. Felkészüljünk. Milyen érdekes, hogy kettő ember kell egy új élethez, de ahhoz, hogy elmenjen, már csak egy. Így lesz vége a világnak is.” Aztán Törőcsik Mari hangján Pilinszky Apokrifjéből is kapunk egy töredéket. A fiatalok mozgatják a báb Törőcsiket, alázattal, figyelemmel, átlényegüléssel. Azt hiszem talán ezek a pillanatok jelentik az Ördögkatlan esszenciáját. Valami, ami összetartozik, összeér…
Szerző
Témák
színház
Frissítve: 2018.08.06. 15:01

Tíz elfelejtett Picassso-képet találtak egy iráni múzeumban

Publikálás dátuma
2018.08.06. 13:43
Pablo Picasso
Fotó: Roger-Viollet / AFP/ © Collection Roger-Viollet
Egy felújítás közben találtak rá festményekre, ezzel rögtön tizenkét műre bővült a Teheráni Kortárs Művészeti Múzeum Picasso-képanyaga.
Egy új kiállításra készülődve és a múzeum raktárépületeinek felújítása alatt számtalan elfeledett műalkotásra, köztük Picasso tíz művére bukkantak a Teheráni Kortárs Művészeti Múzeum (Tmoca) gyűjteményében - idézi a The Art Newspaper című művészeti folyóirat értesülését az MTI.
Az intézmény 2019-ben nagyszabású kiállításon mutatja be nyugati művészeti gyűjteményének azon darabjait, amelyek Reza Pahlavi sah 1979-es elűzése óta rejtve maradtak a nyilvánosság előtt. A mintegy háromezer darabos gyűjteményből, amely az impresszionizmustól és a kubizmustól a pop-artig és a minimal artig ölel fel irányzatokat, 400-500 művet állítanak ki az intézmény ötezer négyzetméternyi kiállítóterében. 
A Portré, csendélet, tájkép című, február 21-én megnyíló kiállítást az után rendezik meg, hogy Berlinben tavaly elmaradt a Reza Pahlavi néhai iráni sah felbecsülhetetlen értékű műkincseiből tervezett kiállítás, amelynek teljes anyagát a Tmoca biztosította volna. A német fővárosba tervezett kiállítás kurátora, a holland Mattijs Visset állítja össze a jövő évi tárlat anyagát is
A kiállítást előkészítve és a múzeum raktárainak felújítása idején találta meg a művészettörténész a régen elfelejtett vagy eltűntnek vélt műveket. A múzeumban eddig csupán két Picasso-művet tartottak nyilván, most már tizenkettőre bővült a gyűjtemény - mondta Visser, aki úgy véli, további műremekekre is bukkannak az előkészületek idején. 
A Farah császárné bábáskodásával létrejött gyűjtemény a nyugati művészetek egyik legnagyobb és legértékesebb kollekciója a világon olyan művészek remekműveivel, mint Claude Monet, Max Ernst, Vaszilij Kandinszkij, Pablo Picasso, Francis Bacon, Jasper Johns vagy Andy Warhol.  Az új kiállítás a sah által gyűjtött remekművek mellett bemutatja az intézmény új szerzeményeit, köztük Günther Uecker, Bertrand Lavier és Tony Cragg munkáit, valamint helyi fiatal művészek alkotásait is.
Szerző