vádemelés;Baranya vármegye;

2018-08-08 11:10:00

„Itt van egy kis sósav, igyál” – mondta, és leöntötte szállásadóját

Életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének, vádat emeltek ellene.

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki még 2017. novemberében sósavat öntött ismerősére – közölte az ügyészség.

A közleményben azt írják, a férfi „szívességi lakáshasználóként” lakott a sértettnél egy Pécs melletti településen.

Tavaly novemberben dolgozni ment, azonban a nap során jelentős mennyiségű alkoholt fogyasztott, így délutánra erősen ittas állapotba került. Amikor hazaért, a ház folyosóján sósavat öntött egy műanyag edénybe, majd belépett a szobába, ahol a szállásadó tartózkodott. Itt minden előzmény, vita nélkül azt mondta a sértettnek, hogy „itt van egy kis sósav, igyál”, és nagy lendülettel ráöntötte a maró anyagot.

A sértett védekezésül az arca elé kapta a kezét, így az arca nem sérült meg, azonban a mellkasán, a hátán és a hasán égési sérüléseket szenvedett. A sértett orvosi ellátás hiányában akár meg is halhatott volna.

A férfi cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősül, amit a törvény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel fenyeget. A cselekmény elkövetése óta előzetes letartóztatásban van.