energia;épületfelújítás;

2018-08-09 09:00:00

Kizárják az 1946 előtt épült házakat a korszerűsítésből

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szerint a régi lakásokat nem kell felújítani.Kizárják az 1946 előtt épült lakásokat az Otthon Melege Programból.

Inkább az 1945 után épült lakások szorulnak felújításra – adott váratlanul lesújtó bírálatot a háború utáni hazai építészetről sajátos magyarázatában az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A DK-s Oláh Lajos arról érdeklődött írásban az energiahatékonyságért is felelős új tárcánál, hogy részesülhetnek-e az Otthon Melege Program (OMP) vissza nem térítendő energiahatékonyság-támogatásában az 1946 előtt épített társasházak lakói. (Az egyéni képviselői választókörzetének számító, fővárosi VI.-VII. kerületre leginkább ilyen típusú, több mint száz éves, téglaépítésű társasházak jellemzőek.)  

A kurta válaszba ennél több érdemi adat be se fért. Még megemlítik, hogy az OMP eddig 29 milliárddal járult hozzá közel 200 ezer háztartás korszerűsítéséhez, illetve felvehető visszatérítendő uniós forrás is, bíznak és tevékenykednek. 

A tájékoztatás erősen foghíjas. A válaszban hivatkozott Nemzeti Épületenergetikai Stratégia szerint az ilyen társasházi lakások épületenergetikai mutatói kifejezetten kedvezőtlenek. Az 1945 előtt épült családi házak helyzete még siralmasabb. Esetükben jobban megérheti a bontás is. 

Az említett pénzügyi támogatást öt év alatt osztották szét, miközben a felújításra szoruló mintegy 4 millió hazai háztartás szakértők szerint évi százmilliárdos támogatást igényel. A vissza nem térítendő kiírások legfeljebb néhány milliárdos forrását a lakosság néhány óra alatt lemeríti, amit a propaganda sikerként tálal. Az elérhető kamatmentes hitel másfél éve elérhető 115 milliárdos keretének mindeddig az illetékes állami bank saját bevallása szerint is csupán töredékére mutatkozott igény. 

Ráadásul, habár az év eleji választásokon újfent a Fidesz-KDNP jutott kormánypozícióba, a közigazgatás átszabása miatt a lakosságnak szóló, vissza nem térítendő energiahatékonysági támogatás legalább egy éves csúszást szenvedhet. Legalábbis, míg a területért az előző kabinet idején illetékes Szabó Zsolt tavaly lapunknak még ez év elejéig folytatást ígért, addig utódja, Kaderják Péter nemrég az Inforádióban már ez év végére-jövő év elejére tette az újabb kiírást. Mindazonáltal az új államtitkár elődeinél fogékonyabbnak mutatkozik a kiugró hazai energiapazarlást mérséklő érdemi programok kidolgozására.