Túl sok reménnyel megáldott az az olvasó, aki Gyurgyák János új kötetétől, az Európa alkonya? című eszmetörténeti munkától választ vár arra, miként alakulhat az öreg kontinens jövője.
A történész-szociológus, aki sokat mondóan három jelentős európai politikus – Winston Churchill, de Gaulle tábornok és Helmut Schmidt – emlékének ajánlja a kötetet, történeti-társadalomtudományi munkaként hivatkozik rá az előszóban. Ugyanakkor a kötet csöppet sem egységes, hat fejezete közül csupán néhány juthat át a tű fokán.
A különböző egységek viszonylag lezseren kapcsolódnak egymáshoz, miközben az, hogy vannak-e Európának közös gyökerei, tradíciói, értékei, folyamatosan jelen van. Gyurgyák János persze nem hagyja válasz nélkül az olvasóját: nincs egységes felfogása az európaiság ismérveinek, még a geográfiai határokat illetően sem – erről nagyon érdekes adalékok derülnek ki az Európa, mint földrajzi fogalom című alfejezetben. Irgalmatlanul aktuális manapság a Gyurgyák által hivatkozott brit történész, W. H. Parker epés-elmés megfogalmazása, miszerint "Európa határai az árapály mintájára működnek, hol előretörnek, hol pedig visszahúzódnak". A földrajzi problémákat követően a történeti megközelítés nyújt alkalmat a szerzőnek arra, hogy bemutassa a legjelentősebb Európa-leírások vázlatos alakulásait, ezen a ponton (helyesen) meg is jegyzi, hogy ezek a histografikus munkák szinte teljesen átláthatatlanok.
Mindazonáltal Oscar Halecki vélekedése, hogy a kontinens olyan történelmi közösség, amely alapvetően a görög-római humanizmuson és a keresztény erkölcsi és szellemi értéken nyugszik, örök érvényű, s egyre inkább hangsúlyozandó gondolat napjainkban. Csakhogy amíg kiváltképpen érdekes az a téma, hogy Európa sokfélesége miként táplálkozik az antik-görög örökségből, Halecki nézeteinek a könyvben történő, egyéb témák mellett túlpozicionált bemutatása kevésbé csigázza fel az olvasót. Hangzatos, de komoly a szintén előtérbe állított felvetés, miszerint azzal, hogy megteremtettük a szuverén, hegemón kontinenst, vajon megteremtettük-e azt, ami, aki európainak nevezhető. Sajnálatos, hogy a szerző az identitás, a hovatartozás ezen körére nem fektet nagyobb hangsúlyt.
Fontos Bronislaw Geremek lengyel történész tézise, miszerint a "közös európai identitás lényegében a nagy félelmek és a nagy remények szülötte". Gondolatébresztő az a megközelítés is, amely a kereszténységet, mint Európa múltjának egyik (ék)kövét, s egységének kovácsolóját állítja előtérbe. Bibó István a kereszténységet tartotta Európa kiindulópontjának, csakúgy, mint Halecki. Christopher Dawson brit kultúrtörténész viszont úgy látta, a "vén Európát" a klasszikus ókori hagyomány, a kereszténység és a barbárság fonta egységbe, de rajta kívül mások is úgy vélik, hogy a kereszténység és a pogányság közösen építették az európai kultúrát és identitást. Gyurgyák az ilyen típusú elemzésekben, összehasonlításokban makulátlan.
Az Európa alkonya? cím emlékeztet Oswald Spengler A Nyugat alkonya című történelemfilozófiai művére. A német filozófus meg volt győződve arról, hogy sikerült felfedeznie az egyetemes história alapjait, s noha feltehetően csak az európai felsőbbrendűség-tudat munkált benne, levezetései szerfelett érdekesek. Gyurgyák könyvének napjaink kiélezett politikai vitáiban könnyen lehetne egyik hivatása, hogy felfest egy elképzelt európai jövőképet, de erre nem törekszik. Ezzel szemben kifejezetten élvezetes, ahogyan Spengler elemzésein keresztül rávilágít a nyolc évtizede elhunyt gondolkodó néhány olyan jóslatára, amely megvalósult. Spengler előre látta a metropoliszok térnyerését, a családmodell és a család intézményének felbomlását, a munka nélkül szerzett jövedelem arányának növekedését, a fogyasztói társadalom eluralkodását, az európai értékek megkérdőjelezését. Mellesleg azt feltételezte, a hanyatló civilizáció második korszaka, 2000 és 2200 között következik be: ekkor az egyszemélyi hatalom diadalt arat a pénz és a demokrácia felett, miközben a nemzetek elkorcsosulnak és szétesnek, a művészetek pedig üressé, jellegtelenné válnak.
A kötet legizgalmasabb fejezete az Európai Unióról szóló rész lehetne, de az intézménnyel foglalkozó szakasz kevés lehetőséget kínál a szellemi pezsgés megélésére. Az uniós tagországok lakossága a saját belpolitikájában sem jártas, nemhogy az uniós intézmények működésében; valóban sok euroszkeptikus van, de számuk éppen csökken - azt hiszem, ezek nem nevezhetőek forradalmi vagy újszerű gondolatoknak. Az már valamivel izgalmasabb, hogy az európai népesség felének nincs európai tudata, ez alól leginkább a fiatalok jelentenek kivételt. Pedig épp a közös európai érzés segíthetné elő az "ever closer union", vagyis az egy szorosabb unió gondolatát, amelyet a gazdasági-politikai tömörülés alapítói is szorgalmaztak.
Gyurgyák János munkája a szó nemes értelmében konzervatív, stílusa is hagyományt őrző, de mondatai néha feleslegesen akadémikus hangvételűek, máskor túlírtak. Mindezek feltehetően csak egy suta szövegszerkesztés szövődményei. Az viszont, hogy a kiugróan ígéretes, nagy ívű vállalkozás egy helyben toporog, nem magyarázható ezzel. Ha valami "eltántorította" a szerzőt a kitűzött céltól, az épp az lehetett, hogy túlságosan szerteágazó témákat szeretett volna interpretálni, miközben az arányokkal is meggyűlt a baja.
