Előfizetés

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2018.08.12. 17:00

Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...

Kulcsár István: Utolsó szavak

Kulcsár István
Publikálás dátuma
2018.08.12. 16:00
Vincenzo Camuccini festménye
Már régen gyűjtögetem "nagy" vagy ismert emberek utolsó szavait. Hitelességükért a legcsekélyebb mértékben sem állok jót. Sok köztük a legenda, nem kis részüket minden bizonnyal később találták ki és adták az elhunytak szájába, nem egyszer gúnyos szándékkal. Megjegyzem, figyelemre méltó, hogy az itt következő utolsó szavakkal az ajkukon az életből távozó emberek között nincsen egyetlen nő sem. Lehetséges, hogy a "gyengébb nemhez" tartozók szótlanul halnak meg, de még valószínűbb, hogy lányok, asszonyok lévén, nem számítottak "nagynak" vagy ismertnek. Netán embernek.
Jöjjenek tehát az állítólagos utolsó szavak (a teljesség igénye nélkül, nem kronologikus sorrendben).
Arkhimédész: NE ZAVARD KÖREIMET!
Julius Ceasar: ET TU, MI FILI, BRUTE?! (Te is fiam, Brutus?!)
Jézus Krisztus: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI?! (Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?! – Máté 27, 46)
II. János Pál pápa: ÁMEN
Johann Wolfgang von Goethe: MEHR LICHT! (Több fényt!)
Zrínyi Miklós: RÚTUL BÁNÉK VELEM AZ DISZNÓ.
Napoleon Bonaparte: FRANCE, ARMÉE, JOSÉPHINE (Franciaország, hadsereg, Joséphine)
Ferenc Ferdinánd: ZSÓFIA, DRÁGÁM! NE HALJ MEG! ÉLNED KELL A GYERMEKEINKÉRT!
Ferenc József: FELKELEK, MINT MÁSKOR.
II. Sándor cár (miután bombát dobtak a hintójára): VIGYETEK A PALOTÁBA! OTT AKAROK MEGHALNI.
John F. Kennedy elnök (válaszul a texasi kormányzó nejének szavaira, miszerint "nem mondhatja, Elnök Úr, hogy Dallas nem szereti és tiszteli önt"): NEM, EZT NEM MONDHATOM.
Sir Winston Churchill: ANNYIRA UNOM.
Gróf Tisza István (merénylő lövésétől halálra sebzetten): ENNEK ÍGY KELLETT TÖRTÉNNIE.
Józef Bem tábornok (törökországi emigrációban): LENGYELORSZÁG, ÉN MÁR NEM SZABADÍTALAK FEL...
Rajk László (az akasztófa alatt): NEM EZT ÍGÉRTÉTEK!
Vlagyimir Majakovszkij szovjet-orosz költő, (aki a lexikonok, tankönyvek szerint öngyilkos lett): TOVARISCSI, NYE SZTRELJAJTYE! (Elvtársak, ne lőjetek!)
Bartók Béla: TELI BŐRÖNDDEL MEGYEK EL INNEN.
Jókai Mór: MOST ALUDNI FOGOK.
Máhrer György (az Amerika Hangja magyar adásának szerkesztője): NE HÍVJATOK MENTŐT, MÁR JÓL VAGYOK.
Duke Ellington: A ZENE SZERINT, A ZENÉÉRT ÉLEK, ÉS ÍGY FOGNAK RÁM EMLÉKEZNI.
Weöres Sándor (feleségének, Károlyi Amynak arra a kérdésére, hogy "Mi fáj, Sándor?"): FELMEGYEK A MAGASSÁGOS EGEKBE. AZ FÁJ.
Tupac Shakur amerikai rapper (a rendőrnek arra a kérdésére, hogy ki lőtt rá): FUCK YOU!
A 2014. márciusában eltűnt maláj repülőgép kapitánya (az irányítótoronynak): ALL RIGHT! GOOD NIGHT!
Az Alekszandrov-együttest Szíriába vivő orosz Tu-154-es másodpilótája: PARANCSNOK! ZUHANUNK.
Joszéf Trumpeldor (a cári hadsereg volt altisztje, aki az orosz-japán háborúban elveszítette fél karját, majd cionista, utóbb a palesztinai zsidó fegyveres ellenállás megteremtője lett, s amikor az arabokkal vívott fegyveres összeütközésben halálos lövést kapott, Horatiust héberül idézte): SZÉP ÉS MAGASZTOS HALNI EZÉRT, HAZA. (Illyés Gyula fordítása). Ezt Izraelben minden iskolásnak, cserkésznek, katonának kötelezően megtanítják. Hiteles szem- és fültanúk szerint viszont Trumpeldor nem ezt mondta, amikor meglőtték, hanem azt: JOB TVOJU MATY! (Az anyával való nemi érintkezésre való felhívás - a szerk.)
Kiss József, a 20. század elejének ünnepelt költője, a Hét alapító főszerkesztője (halálos ágyán, a fiának arra a kérdésére, hogy szájába dugja-e a meggyújtott szivart, amit kért, elhaló hangon): NANÁ, A SEGGEMBE! 

Nagy félelmek, nagy reménységek

Túl sok reménnyel megáldott az az olvasó, aki Gyurgyák János új kötetétől, az Európa alkonya? című eszmetörténeti munkától választ vár arra, miként alakulhat az öreg kontinens jövője. 
A történész-szociológus, aki sokat mondóan három jelentős európai politikus – Winston Churchill, de Gaulle tábornok és Helmut Schmidt – emlékének ajánlja a kötetet, történeti-társadalomtudományi munkaként hivatkozik rá az előszóban. Ugyanakkor a kötet csöppet sem egységes, hat fejezete közül csupán néhány juthat át a tű fokán. A különböző egységek viszonylag lezseren kapcsolódnak egymáshoz, miközben az, hogy vannak-e Európának közös gyökerei, tradíciói, értékei, folyamatosan jelen van. Gyurgyák János persze nem hagyja válasz nélkül az olvasóját: nincs egységes felfogása az európaiság ismérveinek, még a geográfiai határokat illetően sem – erről nagyon érdekes adalékok derülnek ki az Európa, mint földrajzi fogalom című alfejezetben. Irgalmatlanul aktuális manapság a Gyurgyák által hivatkozott brit történész, W. H. Parker epés-elmés megfogalmazása, miszerint "Európa határai az árapály mintájára működnek, hol előretörnek, hol pedig visszahúzódnak". A földrajzi problémákat követően a történeti megközelítés nyújt alkalmat a szerzőnek arra, hogy bemutassa a legjelentősebb Európa-leírások vázlatos alakulásait, ezen a ponton (helyesen) meg is jegyzi, hogy ezek a histografikus munkák szinte teljesen átláthatatlanok. Mindazonáltal Oscar Halecki vélekedése, hogy a kontinens olyan történelmi közösség, amely alapvetően a görög-római humanizmuson és a keresztény erkölcsi és szellemi értéken nyugszik, örök érvényű, s egyre inkább hangsúlyozandó gondolat napjainkban. Csakhogy amíg kiváltképpen érdekes az a téma, hogy Európa sokfélesége miként táplálkozik az antik-görög örökségből, Halecki nézeteinek a könyvben történő, egyéb témák mellett túlpozicionált bemutatása kevésbé csigázza fel az olvasót. Hangzatos, de komoly a szintén előtérbe állított felvetés, miszerint azzal, hogy megteremtettük a szuverén, hegemón kontinenst, vajon megteremtettük-e azt, ami, aki európainak nevezhető. Sajnálatos, hogy a szerző az identitás, a hovatartozás ezen körére nem fektet nagyobb hangsúlyt. Fontos Bronislaw Geremek lengyel történész tézise, miszerint a "közös európai identitás lényegében a nagy félelmek és a nagy remények szülötte". Gondolatébresztő az a megközelítés is, amely a kereszténységet, mint Európa múltjának egyik (ék)kövét, s egységének kovácsolóját állítja előtérbe. Bibó István a kereszténységet tartotta Európa kiindulópontjának, csakúgy, mint Halecki. Christopher Dawson brit kultúrtörténész viszont úgy látta, a "vén Európát" a klasszikus ókori hagyomány, a kereszténység és a barbárság fonta egységbe, de rajta kívül mások is úgy vélik, hogy a kereszténység és a pogányság közösen építették az európai kultúrát és identitást. Gyurgyák az ilyen típusú elemzésekben, összehasonlításokban makulátlan.
Az Európa alkonya? cím emlékeztet Oswald Spengler A Nyugat alkonya című történelemfilozófiai művére. A német filozófus meg volt győződve arról, hogy sikerült felfedeznie az egyetemes história alapjait, s noha feltehetően csak az európai felsőbbrendűség-tudat munkált benne, levezetései szerfelett érdekesek. Gyurgyák könyvének napjaink kiélezett politikai vitáiban könnyen lehetne egyik hivatása, hogy felfest egy elképzelt európai jövőképet, de erre nem törekszik. Ezzel szemben kifejezetten élvezetes, ahogyan Spengler elemzésein keresztül rávilágít a nyolc évtizede elhunyt gondolkodó néhány olyan jóslatára, amely megvalósult. Spengler előre látta a metropoliszok térnyerését, a családmodell és a család intézményének felbomlását, a munka nélkül szerzett jövedelem arányának növekedését, a fogyasztói társadalom eluralkodását, az európai értékek megkérdőjelezését. Mellesleg azt feltételezte, a hanyatló civilizáció második korszaka, 2000 és 2200 között következik be: ekkor az egyszemélyi hatalom diadalt arat a pénz és a demokrácia felett, miközben a nemzetek elkorcsosulnak és szétesnek, a művészetek pedig üressé, jellegtelenné válnak. A kötet legizgalmasabb fejezete az Európai Unióról szóló rész lehetne, de az intézménnyel foglalkozó szakasz kevés lehetőséget kínál a szellemi pezsgés megélésére. Az uniós tagországok lakossága a saját belpolitikájában sem jártas, nemhogy az uniós intézmények működésében; valóban sok euroszkeptikus van, de számuk éppen csökken - azt hiszem, ezek nem nevezhetőek forradalmi vagy újszerű gondolatoknak. Az már valamivel izgalmasabb, hogy az európai népesség felének nincs európai tudata, ez alól leginkább a fiatalok jelentenek kivételt. Pedig épp a közös európai érzés segíthetné elő az "ever closer union", vagyis az egy szorosabb unió gondolatát, amelyet a gazdasági-politikai tömörülés alapítói is szorgalmaztak. Gyurgyák János munkája a szó nemes értelmében konzervatív, stílusa is hagyományt őrző, de mondatai néha feleslegesen akadémikus hangvételűek, máskor túlírtak. Mindezek feltehetően csak egy suta szövegszerkesztés szövődményei. Az viszont, hogy a kiugróan ígéretes, nagy ívű vállalkozás egy helyben toporog, nem magyarázható ezzel. Ha valami "eltántorította" a szerzőt a kitűzött céltól, az épp az lehetett, hogy túlságosan szerteágazó témákat szeretett volna interpretálni, miközben az arányokkal is meggyűlt a baja.