A Gorillaz megpróbálkozott a lehetetlennel

Publikálás dátuma
2018.08.10. 14:30

Fotó: Molnár Ádám
Mintha a teljes ellentéte lenne – ugrott be a Gorillaz szigetes fellépésén, amikor azt kellett megtapasztalni: ez a zenekar mindent megtesz azért, hogy szolgáltasson. Percre pontosan.
Egy fesztiválon minden nap egy új álom kivetülése. A Gorillaz pedig ezt profin tette. Damon Albarn már idejekorán jelezte, a nyitó M1A1 című nótánál jelezte, hogy ő az egyébként a brutális porfelhőben és hőségben toporgó közönségért van itt, ki is ment a kordonhoz egy kis simogatásra a közönségétől, akihez hirtelen nem is tudja milyen nyelven szóljon. „De ez így van rend ben egy igazi európai fesztiválon” – summázta a frontember. 
Az egyébként megviselt és csalódott intellektuel figuráját egy szál kínai pólóban nyomó Albarn és pet projektje, alias Gorillaz már csak azért is izgalmas, mert turnéról turnéra változik az arculat és a műsor. Nem tudni, hogy a virtuális zenekarnak induló, animált 2D zenészek mögötti enigmatikusság vagy az egyre inkább szuperkoncepció formáció felé tartó arculat lesz a hangsúlyos. A mostani buli – mert azért ez az volt – valahol a kettő között lavírozott, a háttérben ott voltak a kivetítőn az animált hősök, de a sok hús-vér vendégzenész is. És valóban, amikor a figyelmem elkezdett nem kicsit lankadni (ebben közrejátszottak a hullahoppkarikával érkező ír fiatalok, akik rögtönzött sportgimnasztika bemutatót tartottak), a Superfast Jellyfish-el érkező De La Soul új energiákat hozott be a produkcióba. Több vendég is volt – Peven Everett, Jamie Principle és Booti Brown – de valahogy De La Soul volt az, aki ellensúlyozni tudta Albarn már-már világfájdalmas csehovi agóniáját. A kettőjük közötti kémia egyértelműen a Fell Good Inc. című nóta közben érte el a csúcspontját. 
Profi, igazi fesztivál minőségű produkciót hozott a Gorillaz és megpróbálkoztak a lehetetlennel: azaz szuggerálni a nagyszínpad előtti embertömeget. Ez ugyan szinte lehetetlen misszió, a ráadás utolsó nótájaként előadott Clint Eastwood azonban néhány percre megugrotta a csodát.

Hat szó elég, és aranyat is érhet

Publikálás dátuma
2018.08.10. 12:00

Fotó: AFP
Az Internet Hungary konferencia szervezői hatszavas történetmesélői pályázatot hirdettek. Meglehet, a világ legjobb flekkdíját kapják a győztesek.
Mark Leach 2013-ban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy digitális formában publikálta a világ leghosszabb regényét. A 17,8 millió szóból álló Szerelmem, Marienbad kéziratát nem gondozta szerkesztő, legalábbis a netes könyvterjesztő Amazon adatai szerint. E tekintetben az amerikai író szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem száz évvel korábban született magyar írónak: a dagályos műveket tollhegyére tűző Kosztolányi Dezső 1927-ben a Pesti Hírlap hasábjain egy humoros eszében számolt be arról, hogy egy szószátyár kéziratot addig rövidített, míg nem maradt belőle több, mint a szerző neve. Hat szó többet mond ezer képnél. Ilyen gondolatok kavaroghattak az amerikai Larry Smith és Tim Barko fejében, amikor frissen alapított online lapjuk, a Smith Magazine oldalán 2006-ban felhívást tett közzé az olvasókhoz: hat szóban írják meg életük történetét. A buzdításhoz egy közkeletű legendát is megidéztek: állítólag Ernest Hemingway fogadásból egy szalvétára írta fel a világ legrövidebb, első hatszavas regényét: „Baby shoes: for sale, never worn.” (Babacipő eladó, még soha nem hordták.) A felhívásra első körben több mint tizenötezer pályamű érkezett. A magazin mára több mint egymillió hatszavas életrajzzal büszkélkedhet. A hatszavas mozgalomhoz pedig olyan írók is csatlakoztak, mint Joyce Carol Oates vagy Margaret Atwood. Az irodalmi tömörség újhulláma az ezredforduló idején az sms-sel jött el. Nálunk 2001 végén Turczi István köszöntött 66 kortárs költőt sms-versben, Varró Dániel Szívdesszert című kötetében is találkozhatunk sms-versekkel. A Twitter mikroblog portál elterjedésével 2008-ban ismerkedhettünk meg a twitterature (twirodalom) fogalmával: két chicagói egyetemista, Emmett Rensin és Alex Aciman jóvoltából ekkor jött divatba, hogy a világirodalom remekeit 140 karakternél rövidebb, szellemes szövegekben foglalják össze. Szándékkal vagy sem: Fodor Ákos vagy Zalán Tibor haikui sokszor a hatszavas mozgalom elvárásainak is megfelelnek. A hatszavas játékok Magyarországon is közkedveltek, múlt év elején például Dragomán György a Facebook-oldalán hirdetett meg irodalmi zanzajátékot. A több ezer játékosnak A fehér király és a Máglya írója aktívan mutatott utat, ilyen mondatokkal például: „Egy tökéletes cselédlány meggyilkolja a gazdáit.” Az emberek köztünk élnek témában, szeptember 6-i határidővel most az Internet Hungary konferencia szervezői hirdettek hatszavas versenyt. A játék „nehézsége”, hogy nem szlogeneket, hanem valódi történeteket várnak pályaműként. „A szlogen elmondja az üzenetet. A történet megjeleníti” – mondta ennek kapcsán a profi történetmesélés szakértője, Györffy Kinga a Digital Hungary online lapnak. (A pályázat részleteiről bővebben itt lehet tájékozódni.) A fődíj és a közönségdíj 120-120 ezer forintos – meglehet, a nyertesek a világ legjobb flekkdíját kapják. Mondhatni, minden szavunk aranyat érhet. 
Témák
vers irodalom

"A No, az No, akkor is ha Nő"

Publikálás dátuma
2018.08.10. 11:24

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI
Az Anna and the Barbies akkora bulit csapott kisszínpadon, mintha övé lett volna a legjobb idősáv a nagyszínpadon.
Mára már ténnyé vált: a legrosszabb idősáv amikor az ember fia-lánya a Szigeten koncertezhet, fél tíz. Kivéve persze, ha a nagyszínpadon lép fel. Csütörtök este a Gorillaznak jutott ez a szerencse, míg a Petőfi Rádió – Telekom Volt Fesztivál Színpadára az Anna and the Barbies állhatott fel. S csinált akkora koncertet, hogy a kezdetben néhány soros közönség egyre csak duzzadni látszott. Pásztor Anna és kiváló csapata tudja milyen a jó buli, és abszolút bízik a közönségében, akik a lassabb számokra gyengéden ringatóztak, majd vadul ugrálva mutatták középső ujjukat a világnak. Az énekesnő persze a tőle megszokott módon nagyon jól célzott üzenetet küldött le a színpadról: a No, az No, akkor is ha Nő - ismételte többször is. Ezzel és a hasonló, lélektől lélekig ható, az élet lényegét öt sorban elmondó dalszövegekkel persze bárkit meg lehet venni, a szkeptikus, “jó, maradjunk egy kicsit, egy számukat ismerem” típusú koncertezőket is. Mindaz, amiről énekelnek azonban nem üres máz, merné bárki feltételezni, hogy nincs valódi tartalom a sorok mögött, Anna, a “Genyó” – ahogy magát nevezte – biztosan behúzna neki egy nagyot. Az élőben megszólaló, sokak által ismert Márti dala, és a tombolás nélkül ki nem bírható “Ünnepélyesen fogadom, hogy nem leszek többé szerelmes” után azonban az eleinte kételkedő is gondolkodás nélkül guggol le, vagy hullámzik a tömeggel, amikor a combközépig érő bőrcsizmás királynő, Anna arra kéri. Így válik az odatévedt szkeptikusból egy kisszínpados fellépés után rajongó, vagy legalábbis olyan fesztiválozó, aki megérti miért kiabálták a koncert elején többen a közönség soraiból a kérdésre, ki van most a nagyszínpadon, azt a választ: Anna and the Barbies.
Szerző