„Gyermekmesének” nevezték a genovai híddal kapcsolatos aggályokat

Publikálás dátuma
2018.08.15. 10:02

Fotó: Fabio Palli / AFP
Az erről szóló oldal azóta eltűnt az olasz kormánypárt honlapjáról, de az internet nem felejt.
A Genova közelében történt, legalább 39 halálos áldozatot követelő hídomlás teljes körű kivizsgálását ígérte az olasz kormány. Az A10-es autópályánál található viadukt kedden szakadt le, és a rendőrség korábban azt közölte, hogy a vihar okozhatta a katasztrófát. Úgy vélték, egy hirtelen erős lehűlés előzte meg a szerkezet összeomlását. Mint megírtuk, a tragédia annak ellenére történt, hogy a hidat 2016-ban újították fel utoljára, pillérein jelenleg is szakemberek dolgoztak, a szerkezet állapotát elméletileg folyamatosan szemmel tartották.
„Nem engedhetjük meg, hogy újra bekövetkezzen egy ilyen tragédia”

– jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.

Danilo Toninelli közlekedési miniszter pedig arról beszélt: a fenntartással járó felelősség a régió, a helyi hatóságok és az állami tulajdonban lévő Anas közútkezelő között oszlik meg. Mint mondta, meg kell győződniük arról, hogy sor került a szükséges ellenőrzésekre, és ha van felelős, meg kell fizetnie a katasztrófáért. A Politico beszámolója szerint viszont éppen Toninelli pártja, az Öt Csillag Mozgalom került támadások kereszttüzébe a hídomlás miatt. A Morandi-híd ugyanis korábban rákerült egy listára, olyan infrastrukturális projektek közé, amelyek elhibázottak, amennyiben a „költségek meghaladják a várható előnyöket”. A híd esetleges összeomlását „gyermekmeséknek” (la favoletta) tituláló, 2013-as szöveg azóta eltűnt a párt hivatalos honlapjáról (de itt elolvasható, olasz nyelven).
Szerző
Frissítve: 2018.08.16. 10:27

Körvonalazódik a Trump-Putyin korszak képlete

Publikálás dátuma
2018.08.15. 10:00

Fotó: BRENDAN SMIALOWSKI / AFP
Washington és Moszkva ma is ott tart be egymásnak, ahol tud, de Amerika már nem figyel úgy Európára.
Rég letűntek azok az idők, amikor az amerikai-orosz viszony lényege - és egyúttal a világbéke ügye - leírható volt azzal, hogy hajlandó-e tartani magát a Fehér Ház és a Kreml a nukleáris hadászati egyensúlyhoz. A szovjetekkel való szembenállás idején is léteztek ugyan másodlagos hadszínterek, például Szuez, Vietnam, Angola, Nicaragua, de bármennyire is voltak véresek azok a csaták, azt soha senki nem kérdőjelezte meg: addig nincs komoly baj, amíg az atomtakéták a silókban maradnak. Mára viszont a másodlagos hadszínterek váltak elsődlegessé: az ukrajnai konfliktus, a szíriai polgárháború, az iráni nukleáris törekvések, illetve a koreai helyzet körül mozdulnak meg leginkább a nagyhatalmi érdekek, és mozognak a figurák a globális sakktáblán. Attól senki nem tart igazán, hogy amerikai-orosz atomháború törhet ki – még azzal együtt sem, hogy Vlagyimir Putyin újabban minden korábbinál pusztítóbb és kivédhetetlenebb orosz rakétakapacitással büszkélkedik, az amerikaiak pedig éppen a minap döntöttek az űrhadviselési képességeik önálló haderőnemmé fejlesztéséről. A változások oka nem csupán az, hogy az Egyesült Államok megnyerte a hidegháborút, hanem az is, hogy nem neki dolgozik az idő a Kínával való gazdasági versengésben. Amerikának, ha a legtöbb energiáját az egyre fontosabbá váló távol-keleti térségre akarja fordítani, akkor érdeke fűződik az oroszokkal való viszony rendezéséhez. Vannak, akik szerint ez olyan érdekelhatárolást jelenthetne, hogy Washington belenyugszik az oroszok ukrajnai térnyerésébe, Moszkva pedig cserébe megzabolázza Iránt. Mások viszont úgy vélik: a demokratikus Nyugat életveszélybe sodorja magát, ha feladja Európa és Észak-Amerika transzatlanti partnerségét. A washingtoni döntéshozók fejébe azért is nehéz most belelátni, mert a Fehér Ház lakója olyan ember, aki minden külpolitikai tapasztalat nélkül lett az Egyesült Államok elnöke, viszont szinte példátlan önbizalmat hozott magával az üzleti életből, ahol kegyetlen ragadozóként aratott sikereket. Meggondolatlan Twitter-bejegyzéseivel jelentősen nehezíti, hogy Amerika racionális világpolitikát vigyen, és csak remélhető, hogy a legmegfontoltabb tanácsadói egyben a legügyesebbek is, akik elérik, hogy Donald Trump rájuk hallgasson.

Iránban a rendszerváltás is felmerülhet

Az Irán ellen amerikai részről a minap újra bevezetett szankciókkal az Egyesült Államok lényegében szembe helyezkedett a nemzetközi közösséggel, amelynek e vonatozásban Oroszország inkább része, mint az Egyesült Államok. A világ nagyobb része bízni akar a perzsa államnak a békés célú nukleáris kutatásról szóló ígéreteiben, bár tudja, hogy ennek a garanciái jelenleg valóban gyengék. Még nem látható, hogy a büntető intézkedések idővel olyan elégedetlenséget váltanak-e ki Iránban, ami megbuktathatja a rezsimet. Ha igen, az alapvetően átrendezné a tágabb értelemben vett Közel- és Közép-Kelet erőviszonyait. Kérdés, hogy a Szíriában katonailag jelenlévő Oroszország mit szólna ehhez. Egyes nézetek szerint elképzelhetőleg megelégedne azzal, hogy meg tudta tartani szövetségese, Asszad számára a szír elnöki posztot, és közben közönyösen nézné az irániak kiszorítását Szíriából – ugyanazzal a közönnyel, amellyel Trump szemléli Ukrajnát, és csak azt várja el Putyintól Európában, hogy „eddig és ne tovább”.    

Putyin ilyen értelemben egyszerűbb eset: a Kreml leghatalmasabb íróasztalánál egy öregedő, de dörzsölt KGB-tiszt ül, aki már soha nem fog változtatni megkövesedett nézetén, miszerint Oroszországnak biztonságot nyújtó ütközőzónára van szüksége, nem engedheti közvetlen testközelbe a NATO-t. Az említett globális sakktáblán az utóbbi években minden korábbinál nagyobb szerepet kapott a szankció nevű sakkfigura, amelynek az ellenféllel szembeni használati értéke a gyalogtól a vezérig terjedhet, de van egy olyan tulajdonsága is, amivel a valódi sakkfigurák nem rendelkeznek: alkalmazásakor kárt okozhat a saját táborában is. A világpolitika szempontjából három ország elleni szankcióknak van különös jelentőségük: az Oroszországot, az Iránt, illetve az Észak-Koreát sújtó szankcióknak. Ezen belül Oroszország vonatkozásában két eltérő vonalon is születtek nyugati büntető intézkedések: az egyik szankciós rezsimet az Ukrajnával szembeni agresszív orosz fellépés, tehát valóban súlyos ok váltotta ki. A másiknak az alapját a Szkripal-ügy képezi, amelynek a hatalmi erőviszonyokat befolyásoló súlya nincs, jelképes fontossága viszont annál inkább.

Korea ügyében Kínával kell dűlőre jutniuk az amerikaiaknak

Viszonylag a legkevésbé a Phenjan elleni nemzetközi szankciók kapcsolódnak az amerikai-orosz viszonyhoz. Észak-Korea fő támasza egyértelműen Kína, és a térségben az oroszok meglehetősen passzívak. Ha Washingtonnak sikerül tető alá hoznia a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítését, az a Pekinghez, és nem a Moszkvához fúződő amerikai viszonyt fogja alapvetően befolyásolni.

Amikor a Nyugat – élén a demokrata párti washingtoni kormányzattal – 2014 februárjában nagy nyereségként könyvelte el az oroszbarát ukrán elnök, Viktor Janukovics bukását, hírszerzésből csúfosan megbukott: nem látta előre – vagy ha látta, az még nagyobb baj -, hogy a Kreml brutális cselekvésre szánja el magát, és márciusra már annektálja is a Krím félszigetet, miközben a nagyrészt oroszok lakta Kelet-Ukrajnában fegyveres lázadást szít, amelynek a nyomán Ukrajnán belül ma is demarkációs vonal húzódik. Erre a moszkvai provokációra válaszul a Nyugat olyan szankciós intézkedésekkel sújtotta Oroszországot, amelyeknek a hátrányos következményei miatt ma is panaszkodik egy sor európai uniós ország. Az idén tavasszal kirobbant Szkripal-ügy sokkal inkább „elvi kérdés”. A kormányok nem szokták nagydobra verni, ha egy beszervezett, átállított ellenséges kémen egyszer csak keresztülhajt egy teherautó: ez ilyen szakma. Ami a briteknél kiverte a biztosítékot Szergej Szkripal volt orosz hírszerző tiszt és lánya angliai megmérgezése nyomán, az az volt, hogy Moszkva a nemzetközi egyezmények által tilalmazott vegyi fegyverrel hajtott végre támadást brit földön, nagy-britanniai lakos ellen. Az már később csak fokozta London felháborodását, hogy halálos áldozata is lett a valamiképpen hátrahagyott Novicsoknak, mégpedig nem a célszemély, hanem ártatlan brit állampolgár személyében. 
Az Európai Unióból éppen távozóban levő Nagy-Britannia mellett – amelyet egyes washingtoni stratégák szeretnének magukhoz édesgetni - Trump Amerikája keményen kiállt, és kiutasított egy csomó orosz diplomatát, a minap pedig újabb szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Ez utóbbi intézkedés gyaníthatóan annak tudható be, hogy az amerikai elnök környezetében most azok a hangadók, akik a nyugati szolidaritást sorolják előre, és szeretnék feledtetni Donald Trump és Vlagyimir Putyin titokzatos tartalmú és az elnökkel szemben széles körben gyanakvást kiváltó, nagy visszatetszést keltő helsinki találkozót. Putyinnak nem csak az elbaltázott Szkripal-akció felelőseivel gyűlhetett meg a baja, hanem az is kiderült: a titkos orosz kibernetikai hadviselés emberei árulkodó nyomokat hagytak maguk után, és az amerikai hírszerzés feltárta: az oroszok igyekeztek Trump oldalán beavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba. A demokraták érthető módon foggal-körömmel kapaszkodnak az erről folyó vizsgálatba, így most Putyin az amerikai belpolitikai küzdelmek fortyogó katlanjában találja magát. Donald Trump sokak által egyébként is megkérdőjelezett legitimációja - párosulva ezekkel az „orosz összejátszásra” vonatkozó vádakkal - oda vezetett, hogy ma már Trump aligha tudna bármiben megállapodni Putyinal, amit Amerikában helyeslően fogadnának. Legalábbis nem a novemberi kongresszusi választásig, ahol eldől majd, megszűnik vagy éppen megszilárdul-e az amerikai törvényhozásban a republikánus többség.
Témák
USA Oroszország

Erdogan nem hátrál, beleáll az Amerika elleni vámháborúba

Publikálás dátuma
2018.08.15. 09:35

Fotó: TATYANA ZENKOVICH / AFP
Sem Washington, sem Ankara nem enged. A török kormány igyekszik ugyan meggyőzni az ország polgárait, hogy a líra stabil valuta, de ez meglehetősen merész állítás. Oroszország egyelőre csak szavakkal támogatta Törökországot.
Törökország beleállt a kereskedelmi háborúba az Egyesült Államokkal. Ankara egy sor amerikai termékre kívánja emelni a kivetett importvámokat azt követően, hogy hétfőn életbe léptek Washington Törökországgal szembeni büntetőintézkedései, és megduplázták a török acélra kirótt importvámot. Ankara az újabb intézkedéseket azt követően jelentette be, hogy Recep Tayyip Erdogan felszólította honfitársait az Egyesült Államokból származó elektronikai cégek bojkottjára, beleértve az Apple termékeit, azaz az iPhone-t. A Bloomberg számításai szerint a török intézkedések mintegy egymilliárd dollár bevételkiesést jelentenek az Egyesült Államok számára, s nagyjából ugyanekkora kár éri Ankarát az importvámok bejelentése miatt. Fuakt Oktay alelnök a Twitteren közölte, céljuk az volt, hogy „megfelelő választ” adjanak Washingtonnak. Ami a törökök újabb intézkedéseit illeti, további 50 százalékos importvámmal sújtják az Egyesült Államokból származó rizst, 140 százalékos vámmal illetik a szesztermékeket, 120 százalékkal pedig a gépkocsikat. További emelések lesznek az amerikai kozmetikai, illetve dohányáru termékeknél, valamint néhány ételféleség esetében. A török nemzeti valuta, a líra továbbra is mintha libikókán lenne. A legrosszabb időszakot túlélte, hiszen egy dollár már nem hét lírát ér, mint vasárnap vagy hétfőn, de a 6,3-6,4-es árfolyam sem megnyugtató, kivált a dollárban eladósodott cégek számára. Az mindenesetre okot adhat némi megnyugvásra, hogy a piacok szerda reggeli nyitása után a nemzeti valuta értékcsökkenése csak 0,7 százalékos volt. Az amerikai büntetőintézkedések bevezetése óta a líra értékének mintegy negyedét vesztette el (ez olyan, mintha 400 forintra drágulna egy euró). Donald Trump amerikai elnök azért döntött a büntetőintézkedések bevezetése mellett, mert Ankara nem hajlandó kiadni Washingtonnak az amerikai lelkipásztort, Andrew Brunsont. Azzal vádolják, hogy terroristákkal, pontosabban a 2016. július 15-én végrehajtott puccskísérlet kitervelésével vádolt, az amerikai Pennsylvaniában élő prédikátor híveivel állt kapcsolatban. Erdogan láthatóan nem hajlandó engedni az amerikaiaknak. Közölte, a török igazságszolgáltatás nem fog engedelmeskedni a tengerentúlról érkező felszólításoknak. Csakhogy a török ellenintézkedések olyan spirált indítanak el, amellyel mindkét fél rosszul jár. Egy amerikai illetékes a New York Timesnak azt mondta: ha szerda éjfélig nem engedik el az amerikai lelkipásztort, akkor Törökországnak további szankciókra kell számítania, amelyek a nemzeti légitársaságot, a Turkish Airlinest is érinteni fogják. A kereskedelmi háborúból kibontakozó pénzügyi válság különösen érzékenyen érinti a török bankrendszert. Közben Törökországban próbálják meggyőzni az embereket arról, hogy a líra igenis értékes pénznem, a dollár viszont nem az, ami a jelenlegi helyzetben azért meglehetősen merész megközelítés. A közösségi oldalakon is hamar elterjedt az a videofelvétel, amelyen egy török vállalkozó a nyilvánosság előtt égette el dollárjait. Nem tudni, valódi pénzről volt-e szó, de ha igen, akkor sem érhette nagyobb veszteség, mert csak egydollárosoktól szabadult meg. Yigit Bulit, Erdogan elnök egyik tanácsadója azzal kecsegtette honfitársait a kormánypárti Star című lapban, hogy azok, akik átváltják dollárjukat lírára, 12-48 hónap múlva nagyon jól járnak majd. A kormányzat ezzel lényegében beismerte, hogy a törökök nem követték tömegesen Erdogan korábbi felhívását, és nem szabadultak meg dollárjuktól, hogy lírát vegyenek. Pedig az amerikai valuta elleni hangulatkeltés mindennapossá vált. Berat Albayrak gazdasági miniszter, Erdogan sógora azt közölte, hogy a dollár elvesztette hitelét. Szerinte a líra válsága kedvező folyamatokat indít el a török gazdaságban, mert rájöttek arra, hogy sokkal erősebb gazdasági struktúrát kell kialakítani. Kérdés, mennyire hangzik mindez meggyőzően Albayrak szájából, aki eddig inkább hamis ígéretekkel vétette észre magát. Oroszország látványosan Törökország mellé állt az Egyesült Államokkal kialakult kereskedelmi vitában, erről biztosította kedden Ankarában Szergej Lavrov külügyminiszter török kollégáját, Mevlüt Cavusoglut. Törökország azt a benyomást próbálja kelteni, hogy az amerikai piacot képes pótolni az orosszal, de nyilvánvaló, hogy ez hiú ábránd. Moszkva ugyan szóban valóban a törökök mögé állt, Lavrov azonban semmiféle konkrét ígéretet nem tett vendéglátóinak. Tumur Ahmetov, az ankarai Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának munkatársa a Neue Zürcher Zeitungnak azt mondta, Oroszország nem áll készen arra, hogy szavait tettek kövessék. Moszkvának ugyanis nincs meg ehhez a kellő anyagi forrása. Ráadásul a líra válsága a török-orosz viszonyra is kihat. Törökország gázszükségleteinek felét fedezi az orosz piacról, ám az elszámolás dollárban zajlik. Ankara ezért akár úgy is dönthet, hogy késlelteti a tervezett gázvezeték, a Török Áramlat kiépítését. Erdogan zsarolhatja ugyan a NATO-n keresztül Washingtont, mint azonban Ahmetov rámutat, Moszkvának sem áll érdekében, hogy Törökország elhagyja az észak-atlanti szövetséget. Éppen ellenkezőleg, az a célja, hogy Ankara által feszültséget keltsen a szervezeten belül.