Rokkantkölcsönzés, mint hungarikum

Publikálás dátuma
2018.08.19. 18:30

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
„Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket.”
"Kis Athéne­ket álmodtam, ahol demokráciát tanulnak az emberek, s ahol nem a napóleoni jog miatt tisztességesek, de önma­guk becsülése végett, hisz csak a törvények miatt becsületesnek maradni ordináré passzió, mint az állatkínzás." (Krúdy Gyula)
Azt szokták mondani, hogy fejétől bűzlik a hal. Én csak ülök, mint a moziban, s nézem a híradókban a síkságra épített többmilliós kilátót, a fűtött-füves focipályákat, amelyek nézőterén elférne az ágyhoz kötött aggastyántól a csecsemőig az illető községek-városkák minden lakosa. Nem akarom olvasóimat közhelyekkel untatni: kisvasúttal, LED-es világítással, gázszerelő milliárdossal, orbáni kötél-barát hihetetlen gazdagodásával, s a többi, az új nemzeti oligarchiához tartozó, s valószínűsíthetően a büntető törvénykönyv néhány paragrafusát, összes alpontjaival kimerítő figura visszaéléseivel. Nem, nem akarom önöket a lopás "fényes nappal" tényeivel bosszantani.

Nem volt szégyen lopni

Azt hiszem, ismerik a Fidesz-ideológus Lánczi András elhíresült mondatát: "amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Hát, mit mondjak, ezeregy leleplező újságcikk jelent meg a hal bűzlő fejéről, de mintha ez a rothadó testrész nem is folytatódna, nem lenne húsa, csontja, szálkái, pikkelyei, mintha az oligarchák erkölcsöt nem ismerő, törvény feletti létezése nem is nyomná rá a bélyegét a kisemberek világára. Az erkölcsi züllés olyan mélyére süllyedt az ország, hogy nem csodálkoztam, csupán szégyenkeztem, amikor a Forma-1-re tartó utasokat, nem sokkal Bécs után, de még a magyar határ előtt arra figyelmeztette az osztrák kalauz, hogy a magyar taxisok rabló gazemberek, s a vendéglőkben nem szabad kártyával fizetni, mert lemásolják őket, lopják az adatokat.
Szociológus ismerősömmel beszélgettem a témáról, elmondva saját tapasztalatomat, hogy Hollókő közelében szemtanúja voltam, ahogy egy francia családtól három pohár kóláért ötezer forintot követelt a pultos. Ő a dolgot megpróbálta történelmi okokra visszavezetni.
– A téeszekből nem volt szégyen lopni, szinte természetesnek vették az emberek, hogy a háztájihoz szükséges vegyszerek, a műtrágya, a baromfi és disznó etetéséhez a gabona, mellékösvényeken keresztül juthat hozzájuk. Magyarul: lopták. Természetes volt, hogy a gépkezelő nem vett üzemanyagot a kocsijába, s ha nem volt sajátja, eladta másoknak a "megspórolt" benzint, gázolajat. Az olajkályhák sem jelentettek fölösleges pénzkiadást a traktorvezetőnek. És az is természetes volt a szocialista nagyvállalatoknál, hogy ki mit gyártott, azt lopta. Talán csak anekdota volt a kádári időkben, de jól mutatja, hogy milyen világot éltünk, hogy egy gyárban, a munka végeztekor az egyik munkás nem kerékpárra pattant, hanem egy talicskával vitte haza az üres ételhordó edényét, a gépzsíros munkaruháját, aztán évek múltán valakinek feltűnt, hogy reggel soha nem talicskával érkezik, vagyis a furfangos kisember meglovasított több száz egykerekűt. Azt még a korabeli újságok is megírták, hogy a balatoni autópálya építésekor, a környező településeken úgy épültek száz számra a házak, hogy a környékbeli Tüzép-telepek nem adtak el egyetlen zsák többlet-cementet sem.

Svájci kirándulás

Hallgattam tanult ismerősöm történelmi okfejtését, s eszembe jutott egy svájci kirándulásunk. Az erdőhatár fölött, egy alpesi rét szélén állt a legelésző tehéncsorda gazdájának, de az is lehet, hogy alkalmazott gulyásának a háza. Nem igazi nagytetős hegyi gazdasági épület volt, inkább csak éjszakai menedéknek véltem. Volt a homlokzati részen ajtaja, ablaka, ahogy illik, s az oldalsó falán, egy rejtett nyílásféle, amin csuklópántok voltak, tehát valamilyen módon lefelé nyitható lehetett az a valamicsoda. Éppen végeztek a fejéssel, s megkérdeztük, ahogy az erdélyi hegyekben is szoktuk, hogy kaphatnánk-e egy-egy pohár tejet. Az asszony igennel felelt, aztán eltűnt a házban. Biztosan ott tartják a maguknak szánt tejet, gondoltam, mert a friss fejés, tükörfényű alumínium kannákban, már egy kis teherautó platóján szállításra várt. Pár pillanat múlva, amire nem számítottunk, a ház oldala felől, ahol korábban senkit sem láttunk, hallottuk, ahogy szólítanak.
– Uram, jöjjön ide – mondta az asszony, s a hang irányába indulva, az oldalfalnál értelmet nyertek a fém zsanérok. Leeresztett asztalkán csillogóan tiszta üvegpoharak (nem eldobható papír), a behűtött tejre várakozva, s a pultként használt fenyőillatú, patyolattiszta deszkán a pénztárgép. Közölte, hogy az öt pohár tej, ami éppen egy liter, mennyibe fog kerülni, s még hozzátette, hogy plusz tíz százalék a szervízdíj, amin a ragyogó poharak, a friss papírszalvéta láttán nem is csodálkoztunk. Aztán az összeget beütötte a gépbe és blokkot is adott.
Svájc. Erre mondja a magyar, hogy a szerencsés sorsú országokban más szokásokat alakított a történelem. De talán az sem hihető, amolyan mesei realizmusnak tűnhet a magyar fül számára, a zsebre dolgozó vámosok, kalauzok, távolsági buszsofőrök, parkoló őrök eseteinek ismeretében, amit egy norvég fjordban éltem át, egy pici személyszállító kompon, amelyen látvány éhségemet akartam csillapítani, s amelyre az indulástól a végállomásig oda-vissza jegyet váltottam, s tulajdonképpen valamiféle beszállókártyát kaptam. Az út végeztével a kapitány kérte és lepecsételte a féltenyérnyi papírt, s amikor már a parton voltam, utánam szaladt. Nem tudtam, hogy meg kellett volna várnom, amíg a pecsételő-masina kidobja a teljes utazást igazoló bizonylatot, hiszen kiszállhattam volna bárhol a fjord kikötőiben, hogy a természetben gyönyörködjek, s aztán visszaszállhattam volna aznap egy másik hajóra. Az általam fölöslegesnek vélt blokk azt is igazolhatta volna, hogy még nem utaztam le a társaságnál kifizetett kilométereket. Lehetne még tartalék azon a beszállókártyán. Tetszenek érteni, utánam szaladt egy fecnivel, ami azt igazolta, hogy már semmit sem ér a jegyem, leutaztam az árát. De járt nekem. Utánam hozta.
Hát igen. Vannak másfajta világok, azt is mondhatnám, boldogabb másvilágok.

Hungarikum

Mint már mondtam, a fejétől bűzlő halból engem, átlagemberként, a többi testrész rothadása is érdekel. A tömeges erkölcsi züllés pikkelyei. Olyan apróságnak tűnő dolgok, mint amit a napokban éltem át.
Az alábbi történetet társasházi közgyűlésen hallottam, amelyen éppen a lift utólagos beszereléséről vitáztak, amikor a fő hangadó előállt a gazdaságosító, takarékossági ötletével.
– Be kell jelenteni valamelyik emeleti lakásba egy rokkantat, akkor jár mindenféle támogatás – mondta.
Másfél tucat ember bólogatott, csak éppen vastapsot nem kapott az illető. Döbbenten álltam. Ilyen nyíltan lehet törvénytelenséget, csalást, lényegében okirat-hamisítást javasolni? Megtervezni? Senki nem érzi a tucatnyi emberből, senki, hogy illegitim, hogy büntetendő cselekményt ajánl az illető? Hogy maga a törvényszegésre való felbujtás is bűn egy jogállamban? S azt, hogy ezt rendes körülmények között nem lehetne kimondani sem?
– Az emberek élelmesek – mondta az említett szociológus ismerősöm. – Ha van kiskapu, akkor azt meg is találják. Találékony a magyar.
Hallgattam. Eszembe jutott, hogy hallottam már koldus-maffiának bérbe adott kisgyermekekről, akiket naponta kiültetnek kéregetni Londonban, Brüsszelben, Stockholmban a hideg járdára a "bérlői". Akkor miért ne lehetne bérbe venni egy mozgáskorlátozott nagymamát, nagytatát?
Hallottam már nyelvvizsgához hasonmások közvetítésről, amolyan országot járó bér-vizsgázókról. Bér-szavazókról is, akiket buszokkal szállítanak. De minden bizonnyal hungarikum a bér-rokkant ötlete.
Találékony a magyar. Már szinte látom is, hogy nemsokára hirdetések jelennek meg: "Uniós pályázatokhoz bérbe adunk teljes szakorvosi véleményezéssel rendelkező rokkantakat, látás- és hallássérülteket, valamint enyhén, közepesen és teljesen magatehetetlen egyéneket. A megrendelő külön kérése alapján életkorra, nemre való megbízást is teljesítünk."
Vagy már folyik is ez a biznisz?!
Szerző
Frissítve: 2018.08.19. 18:59

Meglepetések érhetnek, ha tévét nézünk az ünnepen

Publikálás dátuma
2018.08.19. 12:33

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv
„Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.”
Nemzeti ünnep, vagy össznemzeti tévénézés. Ez a dilemma március 15-én, vagy október 23-án éppúgy felbukkan, mint most, augusztus 20-a alkalmából. A hatalmat minden tekintetben kiszolgáló, egykor közszolgálatinak indult, ma már csak annak csúfolt tévéknek persze nincs sok választásuk. Az M1 hírcsatorna, a Duna TV és a Duna World már csak azért is kénytelen nyomon követni az ünnep eseményeit, nehogy a politikusok fontos üzenetei ne jussanak el a széles néprétegekhez. Az más kérdés, hányan nézik ezeket az – általában – élő közvetítéseket, de végül is nekik a nézőszám úgysem számít. A kereskedelmi adók viszont ilyenkor beleadnak apait-anyait, hogy kiszolgálják a közönséget. Úgy tesznek, mintha az egész ország a készülékek előtt ülne, s nekik csak az a dolguk, hogy jobbnál-jobb filmekkel szórakoztassák a nagyérdeműt.
Az alkotmány, az új kenyér egykori, Szent István újjáéledt mostani napja is eme megosztás jegyében telik a tévékben. Jó hazafiak, hívők és Orbán-hívek már reggel fél 9-kor láthatják az ünnepélyes zászlófelvonást, aztán végigkísérhetik a tisztavatást, a légi és vízi parádét, megnézhetik, kik kapják idén a Szent István Rendet, délután szemtanúi lehetnek a Szent Jobb körmenetnek, a nap betetőzését pedig a Budavári Palotakoncert című operett-gála jelenti a Dunán. Amikor meg épp nem történik semmi, az ünnephez méltó filmekkel próbálják maradásra bírni őket. Bizonyára kevesen tudnak ellenállni e kínálatnak. Ha véletlenül mégis kezükbe kerülne a távirányító, bőséggel ütközhetnek magyar filmekbe. A TV2 délután például leadja Várkonyi Zoltán immár klasszikus Egri csillagokját, utána pedig a Macskafogót. Az M3-on este az István király című 1992-es magyar tévéjáték (nem a musical) látható, az RTL Klubon éjszaka pedig a Csak szex és más semmi című vígjáték. A többiek már bevált amerikai filmekkel keresik a nézők kegyeit. Ami azért érthető, hiszen az ünnepnap sem múlhat el reklámok nélkül, márpedig azokat közönségvonzó műsorok között tanácsos leadni.
Csak a sorozatok és szappanoperák hívei maradnak hoppon, ahogy az már ilyesfajta ünnepi alkalmakkor szokásos. Hétfő lévén a Dunán következne a Kártyavár újabb epizódja, de nem jön, egy hetet várni kell rá. Nem lesz Barátok közt, valamint Éjjel-nappal Budapest sem az RTL-n, valamint Jóban-rosszban a Super TV2-n. Még a Cool-on is elmarad az örök délutáni program, a Cobra 11 című, egyébként remekül megcsinált német krimi-sorozat néhány folytatásának ismétlése. Jó hír viszont e film kedvelőinek, hogy a következő vasárnaptól már vadonatúj részek láthatók az RTL Klubon: a 22. évad epizódjait kezdik vetíteni és várhatóan újabb bravúrosan felvett autópályás üldözések és tömegkarambolok színesítik a jól kitalált történeteket.
És nem ez az egyetlen meglepetés a jövő heti kínálatban. Ugyancsak az RTL Klubon szombat és vasárnap kora délutánonként lesz látható egy 1986-ban forgatott és világszerte vetített sorozat. A simlis és a szende hozta meg Bruce Willisnek az első átütő sikert. Pedig akkor még - a Taxisofőr egyik főszereplőjeként - a női főhős, Cybill Shepherd sokkal ismertebb volt nála. Kettejük remek játéka mellett szellemes ötletek, humoros párbeszédek jellemzik ezt a krimit, amely indulása után nem sokkal megkapott szinte minden jelentős tévésorozat-díjat (Emmy, Golden Globe). Ennél is váratlanabb viszont a TV2-ben esedékes változás. A jövő héten ugyanis - a Tények után - főműsoridőben azonnal jó filmeket vetítenek: bevált, sikeres hollywoodi alkotásokat. Látható lesz a Beverly Hills-i zsaru mindhárom része - Eddie Murphyvel. Megismétlik a Krokodil Dundee két részét, sőt műsorra tűzik még a Csonthülye című dél-afrikai vígjátékot is.
Nem valószínű, hogy ezekkel igyekeznek ellensúlyozni az RTL Klubon menő sorozatokat, mert azokkal úgysem tudnak - a jelek szerint talán már nem is akarnak - versenyezni. Viszont úgy látszik, egyelőre feladták az egész nyarat végigkísérő próbálkozásukat, hogy saját gyártású ál-vetélkedőkkel igyekezzenek magukhoz vonzani a nézőket. Előbb Kasza Tibor játékvezetésével két celeb próbálta - általában sikertelenül - hat hosszú fordulón át kitalálni, hány éves az eléjük állított személy. De nem ez volt a mélypont, hanem az utána következő Extrém Activity, amelyben Ábel Anita irányításával ugyancsak celebek szenvedtek a kitalálandó feladatok dzsungelében. Náluk csak a nézők szenvedtek jobban, hiszen ez a játék (?) egy-két este még akár lehet is szórakoztató, de minden hétköznap egy kicsit (nagyon) sok.
Attól tartunk azonban, hogy a pihenő nem tart sokáig. A nagy kereskedelmi tévék egymást felülmúlva - néha egymás orra elől - vesznek külföldön bevált licensz-műsorokat, hogy aztán a hazai környezethez applikálva azokat, szórakoztassák (hülyítsék) a nagyérdeműt. Így azon sem lehetnek meglepve, hogy a nézők lassacskán megtanulnak válogatni a műsorok között és mindig a kezük ügyében van a távirányító. A nagy hírveréssel beharangozott durranásokról meg előbb-utóbb kiderül, hogy nem nagyok és még kevésbé durranások. Talán már a mostani hosszú hétvégén is az lehet a nézőknek ünnep, hogy be sem kapcsolják a tévét. A műsorokat elnézve ez sem lenne meglepő.

Nézzünk hátra, hogy lássunk előre!

Publikálás dátuma
2018.08.19. 12:14

Az angol nyelv villámgyorsan fejlődik. Manapság még annál is gyorsabban, mint az elmúlt évszázadokban. A magyar sokkal konzervatívabb.
Valamikor a történelem homályába vesző iskolás koromban, úgy emlékszem,  tanáraink meglehetősen szigorúan vették helyesírásunkat (és természetesen helyes beszédünket). Ma már talán furcsa, de egy írásbeli dolgozatot, vagy írásban megoldott házi feladatot három szempontból értékeltek: fogalmazás, helyesírás, külalak. Az első kettő kapcsolatos a nyelvhelyességgel, vagy hogy ne legyek olyan nagyképűen tudományos: anyanyelvünk tisztességes használatával. Hiszen utódainknak azt a nyelvhasználatot adjuk tovább, amely belénk rögzült. A gyerekek a családban a szülőktől hallott nyelvet beszélik, ezt alakítja tovább az óvodai, iskolai, majd később a munkahelyi közegben hallott és beszélt gyakorlat.
Közhely, hogy az angolok milyen konzervatívak. Mennyi mindenhez ragaszkodnak egyéni és társadalmi életükben, amin más nemzetek már rég túlléptek. Ugyanakkor az angol nyelv, mindenütt, ahol használják, villámgyorsan fejlődik. Manapság még annál is gyorsabban, mint az elmúlt évszázadokban. Az is közhely, hogy az angol nyelvű színházakban, ahol Shakespeare darabokat adnak elő, nem az eredeti szöveget mondják, hanem megújított, a mai angol közönség számára érthetőbb "fordítását" – vagy ha az eredetit, akkor a közönség a mai nyelvű átírásban kinyomtatott változatot olvassa előadás közben. Esetleg a színpadnyílás fölé helyezett kivetítőn olvasható a mai átirat.
Szerintem a magyar nyelv sokkal konzervatívabb. A néhány évtized múlva ezeréves nyelvemlékünk, a Tihanyi Alapítólevél (1055) latin nyelvű sorai közt több tucat magyar szó, rag, névutó mellett egy egész mondatot lehet olvasni, amelyet ma is értünk: feheruuaru-rea meneh hodu-utu-rea. Mai magyarsággal: a Fehérvárra menő hadi útig. Vagy itt a Halotti Beszéd, amely 1192 és 1195 közt keletkezett, és az első, elejétől a végéig magyar nyelvű írásos dokumentum. Több, mint 820 éves szöveg, azonban kis odafigyeléssel jól érthető. Az eredeti, gótbetűs szöveg ilyen volt: „Latiatuc feleym ʒumtuchel mic vogmuc. ýſa pur eſ chomuv uogmuc”. (Amiben az „ʒ” betű a mai „sz” hangnak, az „ſ” betű pedig – amely nem f, nézzük csak meg alaposan! – a mai „s” hangnak felel meg). Tanítják az iskolában is. Ma így mondanánk: Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk.
Nos, az államalapítás utáni évszázadokból jó ha száz évenként maradt egy-egy ilyen írásos nyelvemlék, (a Halotti Beszéd utáni évszázad végén az Ómagyar Mária-siralom) ami egyebek közt azért is hasznos, mert láthatjuk: miként és mennyit változott hosszabb távon a beszélt nyelvünk. Természetesen változott, de aránylag lassan. Az írni-olvasni tudás elterjedése után pedig a kialakult nyelvtani és helyesírási szabályok megtartása és betartatása tovább fékezte a gyors nyelvváltozásokat (amelyek főként a beszédben utolérhetők). Dokumentálásuk azonban folyamatosan utolérhető a legmagasabb színvonalú szépirodalmi szövegektől kezdve az élő, beszélt nyelvhez legközelebb álló hírlapi szövegekig, mindenütt.
Nekem hasznos szerszámom, kedvelt eszközöm a magyar nyelv, amikor írok. Élvezem munka közben. Simogat, dédelget, miközben anyanyelvem szavait magamhoz ölelem, és ahogy leírom, észre sem veszem, hogy szinte ösztönösen illesztem őket anyanyelvem szerkezetébe, hogy mondataimat lehetőleg minél többen és jobban értsék. Tudom, nem én vagyok az első ebben a műfajban és bizonyára még sokan foglalkoznak majd effélével. Meg azzal, hogy ezt a gyönyörűséget: az anyanyelvünkön kifejezhető szépséget hogyan törik kerékbe, naponta ezerszer. A tréfa az, hogy nem tudatosan teszik. Csak úgy jön a szájukra, mint fejükre a galambfos.
De hogy ne meneküljek DURVA általánosításba, legközelebb folytassuk ezzel a durvasággal.