Békés;gyermekotthon;holokauszt;napló;vészkorszak;

2018-08-20 13:26:37

Fiaim, hol vagytok? - egy embertelen kor lenyomata

Farkas Erzsébet naplója egyedülálló kordokumentum: egy pedagógiai kísérleté és a vészkorszakot megelőző vidéki Magyarország viszonyaié. A békési gyermekotthon története magában hordozza a magyarországi zsidóság és az egész magyar társadalom, mindannyiunk tragédiáját.

Több, mint hatszáz oldalnyi gépelt szöveg közel ötven évig feküdt egy ruhásszekrény polcán, majd további húsz évig egy üveges könyvszekrényben. Ez a hetven év volt a teljes elhallgatás időszaka. A jelentéktelennek tűnő, véletlenszerűen kiszivárgó részletekből mégis lassan, de megállíthatatlanul körvonalazódott egy család és egy gyermekotthon krónikája. A szemtanúk elszánt hallgatása, majd többük halála miatt szinte csak a véletlenszerűen felbukkanó emlékmozaikokból lehetett kikövetkeztetni a valódi történetet, összegyűjteni a szétszóródott eseménymorzsákat. A feladat nem csak abból állt, hogy a napló szövegét kellett kiadható állapotba hozni, föl kellett kutatni az események "környezetét" is.

A pontos dátumokkal, helyszínekkel és nevekkel ellátott napló felbecsülhetetlenül értékes forrás. Rendszeresen, az eseményekkel párhuzamosan történtek a naplóíró szemtanú bejegyzései. Hiteles, reális, ugyanakkor személyes képet ad egy zsidó kisközösség mindennapjairól, az 1938 és 1942 közötti évek Magyarországáról. A napló oldalain megelevenedik a hétköznapi magyar zsidó kisember személyes története, végeláthatatlan küzdelmei, reménytelen kiszolgáltatottsága, ugyanakkor az elszántság, a tenni akarás és a szeretet ereje is.

A napló írója művelt, kitűnő íráskészségű, németül és angolul beszélő nő, anya, pedagógus. Farkas Erzsébet egyedi látásmódját, világfelfogását, nagyon komolyan vett elveit szeretné érvényesíteni, ebbe azonban lépten-nyomon beleszól szűkebb és tágabb környezete. Női szemszögből világítja meg, írja le véget nem érő küzdelmét az általa vezetett otthon fennmaradásáért.

Holczerné Farkas Erzsébet (1907-1991) 1938 őszén ötéves kisfiával leköltözött Békésre. Elvállalta a Goldberger Lajos, békési gyógyszerész által alapított zsidó fiú gyermekotthon vezetését. A gyógyszerész azt tervezte, hogy tíz első-második osztályos zsidó fiúgyermekkel indít családi gyermekotthont. Kitaníttatja, tisztességesen fölneveli őket, biztonságos, kiszámítható, szeretetteljes életet biztosít számukra. Farkas Erzsébet lelkesen azonosult ezekkel a célkitűzésekkel. Boldog volt, hogy végre pedagógusként dolgozhat. Úgy érezte, hosszútávon megtalálta élethivatását.

Farkas Erzsébet 1936-38 között Budapesten rendszeresen látogatta a Magyar Pszichoanalitikus Egyesület szemináriumait, ahol az egyesület egyik alapító tagja, Dr. Lévy Lajos orvosprofesszor felesége, Lévy Lajosné Freund Katalin analitikus tanítványa lett. Ott sajátította el a modern pedagógia elméleteit, eszmerendszerét, ott tanulta meg a gyakorlati munkamódszereket, valamint azok alkalmazásának technikáit. A napló írásának, rendszeres vezetésének legfőbb indítéka a folyamatos konzultáció lehetősége volt. Lévy Kata levelekben reagált, tanácsot adott a Békésről érkező részletes beszámolókra.

A napló 1938 őszétől 1942 tavaszáig írott rendszeres bejegyzései megörökítik az ország különböző településeiről egy tető alá hozott fiúk mindennapjait - a legnagyobb szegénység közepette. Szeretetre kiéhezett vadócok küzdöttek a múltjukkal és egymással az új közösségben betöltendő szerepükért, zsidóságuk megértéséért, elfogadásáért, és Farkas Erzsébet kizárólagos figyelméért, szeretetéért. Gyermekek, akiket szüleik elhagytak, vagy szegénységük miatt egyszerűen nem tudtak eltartani, akiket az Izraelita Patronázs Egyesület zsidóságuk megőrzése érdekében kiemelt a keresztény nevelőszülői rendszerből, menhelyi környezetükből. A napló hűen tükrözi a gyerekek és Farkas Erzsébet lelki és fizikai állapotát, annak változásait, közösségük kialakulását, a szűkebb és tágabb környezetükben élőkhöz való viszonyukat, helyüket a kisebb (zsidó) és a tágabb (békési) helyi közösségben. Sok volt az ellenség: az állami-, községi hivatalnokok és alattvalóik, a napról napra egyre agresszívabb antiszemita propaganda szószólói, lelkes követői. Sajnos a békési zsidó hitközség és közössége közömbös hozzáállásával szintén sok gondot okozott.

A napról napra, hónapról hónapra követhető gyermekotthoni mindennapokban a nehézségek mellett sok volt a siker is, az apró örömök és a szeretet állandó jelenléte. Amikor a fiúk végre átérezték, hogy biztonságos, őket szerető helyen vannak, egyre gyakrabban nyíltak meg és mélyült el kapcsolatuk az otthon vezetőjével. A nevelőnő a gyerekekkel nem éreztethette a ránehezedő megoldhatatlan külső problémák súlyát, de konzulensének, egykori analitikusának, Lévy Katának írott leveleiben meg kellett osztania a helyzet kilátástalanságának érzését.

A napló utolsó bejegyzése 1942. február 16-áról származik. Utána a társaság felköltözött Budapestre, a zuglói Róna utcába, ahol az Izraelita Patronázs Egyesület egy kisebb otthona adott – sajnos, csak néhány hónapos – haladékot a már összeszokott gyerekeknek. Mint később kiderült, ez egy életmentő utazás volt, hiszen a Békésen maradottakat deportálták Auschwitzba.

A pontos dátumokkal, nevekkel megőrzött korrajz mellett fennmaradt egy fényképalbum és kétszáz oldalnyi – a békési gyermekotthonhoz szervesen kapcsolódó – levelezés is.

A napló egy egyedülálló pedagógiai "kísérlet" dokumentuma. Különlegessége egyebek mellett abban rejlik, hogy a fentebb említett budapesti szemináriumokon elsajátított új pedagógiai szemléletet, elveket, metódusokat Farkas Erzsébet megpróbálta instabil közegben átültetni a gyakorlatba – jelentős sikerekkel.

A gyermekotthon története magában hordozza a magyarországi zsidóság és az egész magyar társadalom, mindannyiunk tragédiáját. Holczerné Farkas Erzsébet és Békésen nevelt fiai közül néhányan túlélték a holokausztot, az otthon több gyermekét azonban 1944/45-ben meggyilkolták.

A napló szövege, a levelezés a vészkorszak és az azt előkészítő évek különleges dokumentációja, s mint ilyen a magyar holokauszt történetének szerves része.

A békési közösség mindennapjainak leírásából kapunk reális képet arról, hogy a "fönt" meghozott rendeletek és az állami propaganda gépezete hogyan válik a mindennapi élet részévé. Nem a történész szakszerű eszmefuttatása ez a szöveg, hanem egy egyszerű zsidó nő jegyzete arról, hogyan küzdött a gyerekeiért. Olyan szöveg, amely történelmi jelentősége mellett a pszichológia- és a pedagógiatörténet egy különlegesen érdekes, és mai napig meghatározó korszakába enged betekintést.

(A dokumentumkötet a TINTA Könyvkiadónál jelenik meg, várhatóan 2018 őszén. A kötet szerkesztője, Hódos Mária a megjelenés finanszírozásához szponzorokat keres.)