“Nem lehet mindenkiből lázadót csinálni”

Publikálás dátuma
2018.08.23 11:30

Fotó: Népszava
Nemrég több, ismert, elismert szakmájukban kiemelt helyet betöltő nőket bemutató kötet, gyerekeknek szánt mesekönyv látott napvilágot. Kérdés azonban, lehet-e bármilyen társadalmi súlya mindezeknek.
Motorversenyző, súlyemelő, hegymászó, Forma 1-es pilóta, űrhajós, miniszterelnök, asztrofizikus – a lista tetszőlegesen bővíthető. Olyan foglalkozásokról van szó, amelyeket elsősorban a “tipikusan nem női”, vagy a “férfiaknak való” kategóriákba szorítva ismerünk. Mindezen hivatások azonban női alakokhoz, történelmi, vagy ma is élő személyiségekhez párosítva jelennek meg a nemrég - eredetileg angolul - kiadott Esti mesék lázadó lányoknak, majd a Magyar mesék lázadó lányoknak, valamint az 50 elszánt magyar nő című kötetekben. Míg az utóbbi kötet – a Bookline által megjelentetett – inkább több információ átadására törekszik, addig az előbbi kettőt meséken keresztül mutatja be a kiemelkedően erős akaraterejű, bátor, merész nőket. A Móra kiadó gondozásában megjelent magyar kötet meséit hat női szerző (Kiss Judit Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Mesterházi Mónika, Szabó T. Anna, Miklya Luzsányi Mónika és Tóth Krisztina) jegyzi. A kötetek egymást követő, gyors megjelenése kapcsán azonban felvetődik a kérdés, egy megkésett, a nőket a negatív megkülönböztetésből kiemelő diskurzust próbálunk most hirtelen pótolni, és a hátrányt némiképp ledolgozni, vagy tényleg a XXI. század második évtizedében jutott el odáig a könyvkiadói szféra, hogy felfigyelt erre a már-már mondhatni, piaci résre. A kötetek – különösen a magyar változatok – egyik legfőbb előnye abban rejlik, hogy bár főképp gyerekkönyvek, mégis egyfajta nőtörténelmet írnak – mondta lapunknak Réz Anna, az Üvegplafon blog alapítója. Úgy látja, ezek a történetek kánont is teremtenek: kik azok a nők, akikkel kiemelten kell foglalkoznunk; kik voltak kiemelkedő vagy szimbolikus alakjai a magyar történelemnek, akár kulturális, akár politikai, akár tudományos értelemben. Ahogy az eredeti angolszász kötetben nemzetre, bőrszínre, és minden külsődlegességre való tekintet nélkül megfér egymás mellett Evita Perón, Hillary Rodham Clinton, Kleopátra, Nina Simone, Zaha Hadid, Frida Kahlo vagy épp Yoko Ono, úgy a magyar kötetek válogatása is rendkívül sokszínű, Czinka Panna, Kertész Erzsébet, illetve Dévényi Anna is szerepel bennük. Továbbá számos ma élő nő sorsát is megismerhetjük (többek közt helyet kapott Polgár Judit, Pásztory Dóra, Ürge-Vorsatz Diána, Hocleiter Fanny Mosolyka, Péterfy Bori), s ezáltal némileg közelebb kerülhetünk hozzájuk.
Réz Anna hangsúlyozta, mindez azért is fontos vállalkozás, mert a lányok számára nem állnak rendelkezésre megfelelő szerepmodellek. A történelemkönyvekből szinte teljesen hiányoznak a nők, a gyerekmesék nőfigurái pedig sokszor nem az aktivitásukkal vagy az eszükkel, kitartásukkal tűnnek ki. Réz Anna szerint azonban nem feltétlenül az a legjobb irány, ha felmutatjuk a gyerekek számára a legkiválóbbakat és legkivételesebbeket – hiszen nem vagyunk mind azok. Ezt már a kisgyerekek is érzékelik. „A lányomnak épp Hugonnai Vilmáról olvasok, s felvetődik a kérdés: te meg tudtad volna csinálni, amit ő? Én tuti nem. Nem véletlen, hogy ő volt az első orvosnő. Hatalmas harcot vívott meg, amelyhez olyan szenvedély, állhatatosság, akaraterő és ész kellett, ami nagyon kevesekben van meg.” Réz Anna hozzátette: az emberben szorongást kelthet, amikor felmutatják neki a csúcstehetségeket. „Ha én nem vagyok ilyen eltökélt, tehetséges, vagy okos, akkor nekem mit tudtok mondani?”   A jelenlegi magyarországi diskurzus, akár a nőügyekre, akár a genderszak beszántására, vagy a számos mindennapi életünket meghatározó példára gondolunk, azokban mintha teljesen szembe menne azzal, amit ezek a könyvek tükröznek. Bizonyára azonban a kormány egyetlen tagja sem vette kezébe a köteteket, különben már mind a bűnös feketelistára kerültek volna, közvetlenül a kommunista Frida Kahlót bemutató kiállítás mellé. “Van abban valami groteszk, hogy itt élünk egy olyan országban, ahol az emberek túlnyomó többsége rettentően tradicionálisan gondolkozik a férfi-női szerepekről; ahol a férfiak és nők közti társadalmi különbségek jobb esetben stagnálnak, rosszabb esetben romlanak; ahol semmi fajta politikai akarat nincsen ennek megváltoztatására. És akkor hirtelen elkezdünk ilyen gyerekkönyveket készíteni” – világított rá Réz Anna. Elmondta, számára felemás ezekben a projektekben, hogy miközben a nők nagy része (önhibáján kívül) nem tud egyenjogúságot kiharcolni a saját életében, azt gondolhatja, hogy ezekkel a könyvekkel a lányát már felvértezte egy jobb világra. A jövendő generáció azonban nem ettől lesz más – fűzte hozzá. Azt is kiemelte: nem lehet mindenkiből lázadót csinálni. Ha van olyan, hogy társadalmi haladás, az biztosan nem úgy működik, hogy megtanítjuk a gyerekeknek, hogy mindannyian legyenek lázadók, elszántak és bátrak – hangsúlyozta. – Hanem, hogy együtt teremtünk egy olyan világot társadalompolitikai eszközökkel és szemléletformálással, amiben nekik már nem kell bátornak és lázadónak lenniük ahhoz, hogy sakkvilágbajnokok vagy asztrofizikusok lehessenek.”

Tényleg kevesebbet keresnek a nők?

Számos különféle vélekedés van arról, valóban kevesebbet keresnek-e a nők, vagy mindez csak egy városi legenda, amit a feministák hintettek el. Nagy-Britanniában ez év áprilisáig kötelezően közzé kellett tenniük a nagyvállalatoknak és az állami szféra munkáltatóinak az úgynevezett gender pay gap-et, azaz, hogy átlagosan mennyivel kapnak kevesebb fizetést a női alkalmazottak a férfiaknál. Az adatok alapján kirajzolódik, tíz esetből hét-nyolc alkalommal kevesebbet keresnek a nők a férfiaknál. A legnagyobb különbségek az építőipari szektorban, a pénzügyi és biztosítási szférában, a légi közlekedésben, valamint az oktatásban figyelhetőek meg. A fizetéskülönbségek azonban nem feltétlenül abból erednek, hogy ugyanazért a munkáért a nők kevesebbet keresnének, inkább az áll mindezek hátterében, hogy a jobban fizetett, magasabb státuszú pozíciókba nehezebben, nem egyenlő mértékű elbírálás alapján kerülnek be.

Az illusztráció fontosabb, mint gondolnánk

 A kötetek kinyitásakor szembetűnő a különösen szép képi világ; az illusztrációk gyakran a valóságot tükröző nőket ábrázolnak. „Az volt a cél, hogy minél sokszínűbbek legyenek a rajzok, ne csupán egyfajta típust, hanem különböző grafikai stílusokat is mutassanak be” – hangsúlyozta lapunknak Lonovics Zoltán, a Móra kiadó művészeti vezetője a Magyar mesék lázadó lányoknak című könyv kapcsán. Elmondta, fontosnak tartották, hogy egyenértékű része legyen a kötetnek a hat szerző, és a tizenkét grafikus autonóm munkája egyaránt, ez utóbbiak pedig ne csak portrérajzként, hanem önálló műalkotásként jelenjenek meg. A kiadáskor koncepció volt, hogy némileg hasonlítson ugyan az eredeti angolszász verzióra, de egy teljesen új ízt hozzon – emelte ki Lonovics Zoltán, hozzátéve, bár a magyar jellegre kevéssé törekedtek, a felirat betűtípusában például, az íves, a magyar népmesékre, vagy organikus világra hajazó tulajdonságok jelennek meg. A művészeti vezető szerint azért nagy a jelentőségük a mesekönyvek ilyen jellegű, rajzolt illusztrációinak, mert különféle világokat láttatnak a gyerekekkel. „Fontos bővíteni a látókörüket, olyan vizuális világot bemutatva, amely által akár a kortárs képzőművészetre, és a nem legkommerszebb képi világra, megfogalmazásra is nyitottak lesznek” – tette hozzá. Úgy véli, a szülők közül sokan követik blogokon, fórumokon, melyek az illusztráció-szöveg szempontjából a legújítóbb gyerekkönyvek. Az ismert karakterek – beleértve a magyar klasszikusokat is – nagyon sikeresek, de többen igyekeznek azért egy-két egyedibb darabot is becsempészni – hangsúlyozta.
Frissítve: 2018.08.23 11:30

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30