Kundera feltámadása a pincében

Publikálás dátuma
2018.08.24. 13:00

Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Beck Andrást harminc évvel ezelőtt rabul ejtette Kundera betiltott, első regénye, a Tréfa. Ebből most kiállítás és könyv született.
A tiltott gyümölcs mindig édesebb – az ismert mondás közkeletű magyarázata szerint az elérhetetlenség még szebbé teszi a vágyakat, pedig számos példa akad, amely szerint a tilalomlistára került gyümölcs eleve a lehető „legédesebb” volt. „A huszadik század egyik legnagyobb regénye” – írta Louis Aragon a Tréfa francia nyelvű kiadása elé, de Milan Kundera első regényéről nem csak ő vélekedett így. Kundera 1965-ben írt műve 1967-ben jelent meg először Csehszlovákiában. Sikert aratott, majd betiltották. A könyv és írójának sorsa bizonyította, sokszor az élet utánozza a művészetet. „Az optimizmus az emberiség ópiuma! Az egészséges lélek ostobaságtól bűzlik. Éljen Trockij!” A regény főhőse, Ludvík Jahn sorsa a pártiskolán lelkesedő menyasszonyának, Markétkának küldött képeslapja miatt fordult a visszájára a regény története szerint, ám Kundera túlontúl is kitűnő látleletet adott az 1950-es évek személyi kultuszának fullasztó világáról. Miután az író 1968-ban a prágai tavasz programadó kiáltványának, a Kétezer szónak is társszerzője volt, végül a tanári katedrától is eltiltották. A Gustáv Husák által épített emlékezet és humorérzék nélküli világból 1975-ben emigrált Franciaországba.
A Tréfa Rubin Péter fordításában 1968 nyarán jelent meg a pozsonyi Tatran Magyar Üzem (később Madách kiadó), valamint a budapesti Európa gondozásában 5000, illetve 3330 példányban. A két kiadásnak nemcsak a borítója volt eltérő: a pozsonyit még 1969 novemberében is hirdette a (cseh)szlovák magyar napilap, az Új Szó, míg a budapesti kiadást csak néhányan vehették a kezükbe. Hogy miért, erről az emlékek eltérőek: van, aki szerint 1968. augusztus 21-e, közvetlenül Csehszlovákia lerohanása után tiltották be a művet, van, aki úgy tudja, ki sem került a könyvesboltok és könyvtárak polcaira, de olyanok is akadnak, akik szerint a megmaradt köteteket bezúzták. Annyi bizonyos, a Tréfa mintegy kétezer példánya húsz éven keresztül az Európa kiadó pincéjében feküdt tetszhalott állapotban, míg a kiadó új igazgatója, Osztovits Levente a „raktárkészletet” 1988 nyarán eljuttatta a könyvesboltokba. Mindössze annyi változtatással, hogy az eredeti, 27 forintos árat átragasztották 57 forintra.  Hogy került az újdonságok közé a Kun Béla-monográfia és Milan Kundera regénye? – tette fel a kérdést az illetékeseknek a Magyar Nemzet július 22-i száma. Három nappal később Gantner Ilona méltatása jelenhetett meg a Népszavában, novemberben a Kritika hasábjain írta meg Bojtár Endre a regény sorsát. „Mint tudjuk, a kultúrpolitika kényegében a cenzúra fedőneve, egy irodalmi művet megítélni nem holmi irodalmárok dolga, ahhoz jobban ért a külügyi szakember” – ironizált. 
A Tréfa 1988-as kiadásának ötven példánya
Fotó: Molnár Ádám / Népszava
Beck András esztéta, irodalomkritikus ekkor találkozott először a Tréfával egy Múzeum körúti antikváriumban, a kötet pedig nemcsak intellektuális, hanem szinte érzéki élményt is adott neki: a példányait gyűjteni kezdte. A Víg utca 2. alatt található ISBN könyv+galériában stílusosan augusztus 21-én nyílt meg Raktárkészlet című kiállítása, amelynek központi része a Tréfa 1988-as kiadásának ötven példánya, raklapra fektetve. A tárlat elbeszéli azt is, amit Kundera regényének magyarországi sorsáról tudni lehet. Megidézi például, hogy a Kortárs 1981 októberi számában Nagy Gáspár költő Augusztusban, Ludvík Jahn nyomában címmel közölhetett novellát a Magyarországon nem létezővé tett Kunderáról és művéről, anélkül, hogy ebből irodalompolitikai botrány kerekedett volna. Valahogy elkerülhette a cenzorok figyelmét, pedig Nagy Gáspárt már az 1970-es évek óta megfigyelték. A Tréfa szamizdatban is napvilágot látott 1987-ben, a Demszky Gábor nevével fémjelzett AB Független Kiadó gondozásában. A kiállításhoz kapcsolódóan Beck András szerkesztésében könyv is megjelent. A Raktárkészlet című kötetben a szerző írásai mellett Bán Zoltán András esszéjét lehet olvasni, valamint tizenegyen vallanak személyes élményeikről a Tréfa, valamint 1968 és az 1980-as évek kapcsán. Bojtár Endre írása, Nagy Gáspár novellája is a kötetbe került, amely Neowatt sorozat első könyveként jelent meg.
Info: Beck András: Raktárkészlet szeptember 7-ig ISBN könyv+galéria

Emlékezet nélküli világ

„A modern cseh prózaművészetnek e két világirodalmi rangú termékét bízvást tekinthetjük egy új minőségű – lényegileg − szocialista kritikai realizmus jellegzetes képviselőinek” – írta 1967-ben Ludvík Vaculík Szekerce című regénye, valamint a Tréfa kapcsán az Irodalmi Szemle. A magyar nyelvű csehszlovák folyóirat Milan Kundera regényéről 1968-ban újabb méltatást jelentetett meg. „A szenvedélyesen őszinte, s kegyetlenül igaz könyv (…) azoknak a kétségtelen jeleknek művészi genealógiája, amelyek szerint a szocialista társadalom embere az elidegenülés útjára lépett” – írta Jaroslava Pašiaková. A Népszabadság 1973-ban már „az ideológiai ellenforradalom egyik ismert termékeként” tett említést a Tréfáról, a szamizdat Beszélő 1981-ben és 1987-ben is hosszabb írást közölt Kundera remekművéről.

Spike Lee kíméletlenül őszinte: Trump leporolta a Klán nyelvét

Publikálás dátuma
2018.08.24. 09:30
Spike Lee szerint a mostani amerikai kormány két jelenség parafrázisa: pénz és gyűlölet
Fotó: LAURENT EMMANUEL / AFP
Spike Lee, az idei Cannes-i filmfesztiválon a zsűri nagydíjával elismert Csuklyások – BlacKkKlansman rendezője elismerésre méltó őszinteséggel beszélt művének ideológiai hátteréről, és arról, hogy Amerika történelmének legfontosabb választása előtt áll.
A Csuklyások életveszélyes ívet ír le a felzaklató erejű dráma és a komédia műfajai között. Nekem, mint filmkészítőnek a forgatókönyv az iránytű, amely meghatározza hova és merre haladj. Amikor Jordan Peele felhívott és telefonon gyorsan elregélte miről is van szó – egy fekete rendőr beépül a Ku-Klux-Klánba – úgy hangzott, mint egy abszolút őrültség, miközben igaz történetről volt szó. Ha valami ennyire abszurd, akkor természetes, hogy olykor röhejes szituációkat kreál. Sok dráma nem viseli el az intelligens humort sem, de itt kötelező és kikerülhetetlen volt. Van esetleg olyan film, mely hasonlóképpen működik? Naná. Ott van például a Doktor Strangelove. Vége a világnak én meg röhögtem Peter Sellers minden megmozdulásán. Ebben a műben Kubrick megtalálta a tökéletes egyensúlyt. Elég sokszor hangzik el a filmben az „America First” szlogen, többféle kontextusban, mely egyértelmű utalás Donald Trump rezsimére. Akkor hadd világosítsam fel: az „America First” fő kifejezése volt a Ku-Klux-Klánnak az 1920-as években, amikor a migránsellenes megnyilvánulásaik voltak. Szóval, ez a szlogen, ahogy ön nevezi, nem újdonság. Nevezzük úgy, hogy a „narancs ügynök” és csapata újrahasznosította, leporolta, kifényesítette, de egy dologban nem változtattak: továbbra is a gyűlölet áll mögötte. Számomra ez a kifejezés a szeretetet jelenti. Számomra a mostani amerikai kormány két jelenségnek a parafrázisa: pénz és gyűlölet, illetve gyűlölet és pénz. A sorrendben nem vagyok biztos. Hadd tegyek fel egy elméleti kérdést: a Csuklyásokban az ostoba rasszista karakterek egy része meghal – így döntött alkotóként. De mit tenne az efféle emberekkel a valós életben? Köszönöm, jogos felvetés. Novemberben az Egyesült Államokban időközi választások lesznek – talán a legfontosabb az ország történelme során. A demokraták számos pozíciót vissza fognak szerezni és én abban hiszek, hogy ez elindít majd egy hosszabb eseménysorozatot, ami két évvel később az elnökválasztásnál fog kulminálódni. Teljes a bizalmam Robert Mueller-ben. Olyan ez a fickó, mint egy agysebész, nem rohan sehova, csöndben gyűjti az információkat, amíg a kalapács végül le nem súlyt a konzervatívokra. Ebben hiszek, reménykedem. A Csuklyások sokak szerint ebben fontos szerepet játszhat. Én filmrendezőként és aktivistaként sosem mondtam meg senkinek, hogy kire szavazzon. Azt viszont mindenkinek mondtam, hogy regisztráljon a szavazásra. A legfontosabb, hogy minél több fiatalt el tudjunk juttatni az urnákhoz. Hisz még a mozi erejében? Hogyne hinnék. A fiatalok sokat járnak moziba. Mi lenne a legfontosabb változás, amit remél? Az, hogy ne dőljenek be olyan sokan a rasszista demagógiáknak. Ami manapság igazán felháborít az az, hogy családokat szednek szét, csöppségeket választanak el a saját anyjuktól a bevándorlásiak. Miért? Nincs olyan technika, hogy teljes családokat kövessenek nyomon? Idővel persze azt sem tudják már követni, hogy a gyerekeknek kik a szüleik és hol vannak. Ez embertelen barbarizmus. Hogy emberi lényekre használunk olyan jelzőket, melyeket erőszakolókra és gyilkosokra szokás, csak azért, mert illegális bevándorlók? Ez nem csak az Egyesült Államokra igaz, az egész világon divatos most a migránsokat megnevezni minden probléma okának. Ők lettek a gyilkosok, erőszakolók, tolvajok és a nyugati kultúra rombolói. „Elveszik a munkádat” – ismerős, mi? Ezt Magyarországon is mondják. De ugyanennek a politikus körnek a tevékenysége a Brexit is. Az egész világban ugyanaz a jobboldali bullshit zajlik éppen. Szeretném, ha az emberek, akik megnézik a filmem, ne gondolják, hogy a szégyenteljes dolgok csak Amerikában történnek meg, hanem nézzenek körbe saját maguk körül. Az mindenki számára világos, hogy a Klán gyűlöli a feketéket. De a Csuklyásokból az is kiderül, hogy az antiszemitizmusért sem kell a szomszédba menniük. Barátom…, merre élt eddig? Európában gyakran megtörtént velem a Cannes-i premier óta: ismerősök és ismeretlenek jönnek oda hozzám kétségbeesett arccal és közlik, hogy nem tudták, hogy a KKK ennyire utálja őket is. Ön zsidó? Meglehet. Akkor van egy rossz hírem: majdnem olyan nagy probléma a klán szemében, mintha fekete lenne. A zsidók az abszolút másodikok a gyűlöletlistán! Nézze csak meg a 2017-es Charlottesvillbe-n történt eseményeket és a fazonokat, akik horogkeresztes zászlóval vonultak fel. Ha már szóba hozta: nem mindenki értett egyet abban, hogy a Csuklyások végén bevágta, amint Charlottesville-ben a kocsi halálra gázolja Heather Heyer-t, mivel a film a hetvenes években játszódik. Az egyik fikció, a másik meg valóság… Charlottesville 2017. augusztus 12-én történt. Mi szeptemberben kezdtünk el forgatni, de már augusztus 12-én biztos voltam benne, hogy ez lesz a film vége. A Csuklyások tele van áthallásos jelenetekkel, melyek a narancs ügynököt és az adminisztrációt jellemzik. Heather Heyer halála nem egyfajta hab a tortán trükk volt tőlem, hanem kézzelfogható bizonyítéka annak a belföldi terrorizmusnak, ami egy ártatlan ember halálát követelte. Néhány történész azt is kifogásolta, hogy a klán tagjai túl keveset hordják a csuklyát a filmben. Persze, mert még ma is a Griffith féle propagandafilm, az Egy nemzet születése képsoraiban gondolkodnak. Ezt 1915-ben forgatták, ma viszont már nem igazán lehet csuklyás embereket mutogatni hosszan a vásznon. A David Duke-ot alakító Topher Grace ötlete volt, hogy nyakkendős ficsúrként ábrázolja a figurát. Denzel Washington négy filmjében is főszereplő volt, most viszont a fiára, John David-re esett a választása. Igaz, hogy casting nélkül kapta meg a főszerepet? Igen. Szerepet ő korábban a Malcolm X-ben. Ismertem már őt. De hát akkor csak hatéves volt még. Igen. De már akkor is vérbeli színész volt. Harry Belafonte-nek is jutott egy erős jelenet. Ő pedig még mindig színész kilencvenegy évesen. Ő akart részt venni! Kérdéses volt a szereplése, mert kilencven évesen a doktorai nem nagyon akarták őt elengedni. Az utolsó forgatási napra időzítettem a jelenetét, hogy legyen ideje pihenni. Egy héttel előtte telefonált, hogy jön. Tiszteletére a teljes stáb nyakkendőt és öltönyt vett fel. Amikor felvettük a jelenetet, éreztem, hogy ezzel „megcsináltuk” a filmet. Fő a fiatalosság, nem? Már nem azért, de én csak hatvanegy éves vagyok. Kurosawa nyolcvannyolc évesen forgatta le az utolsót. Szóval, fiatalos vagyok, igen. A Csuklyások egyik csúcspontja, amikor Kwame Ture egyik híres beszédét rekonstruálja. Miközben a színész beszél a színpadon, a hallgatóság mintha más térbe és dimenzióba került volna. Miért nem „normálisan” forgatta le? Milyen szót mondott? Normális? Én sosem gondolkodom szimplán normális megoldásokban. De a kérdés jogos. Corey Hawkins, aki Kwame Ture beszédét szóról szóra adta elő, gigantikus színészi teljesítményt rakott az asztalra. Ture volt az, aki megalkotta a Black Power – fekete erő kifejezést. Akkor tette, amikor a tévén, a médián keresztül és társadalmi szinten azt hallgattuk, hogy a fekete ember alsóbbrendűek és gusztustalanok vagyunk. Ő volt az, aki kimondta, hogy gyönyörűek voltunk. Meg kellett találnom a vizuális módját annak, hogy ábrázolhassam ezt a szépséget. Ennek a lényege az volt, hogy lássa a néző: mennyire többféleképpen lehetünk gyönyörűek. A filmben többször elhangzik a White Power-frázis is. Igen, de az nem jelent semmi többet a fehér felsőbbrendűségnél. A Black Power erre egy reakció volt és más a morális szintje. Azt szeretné, ha a nézők ráébrednének valamire. Önnél mikor volt az első ilyen pillanat? Az én gyerekkoromban, még a mobiltelefonok kora előtt, a családok együtt ültek le, hogy közösen költsék el a vacsorát. Manapság ez teljesen más, ezt gyakorló szülőként állítom. Van két fiam, az egyik huszonegy, a másik huszonhárom éves. Nem tudom elérni, hogy letegyék a telefont még a közös vacsora idejére sem. Amikor én vacsoráztam a szüleimmel, minden este megbeszéltük, mi történik a világban. Nem szólhatott a rádió, vagy a tévé a háttérben. Beszélgettünk. Olyan szüleim voltak, akik elolvasták a híreket, és próbálták megmagyarázni nekünk, mi történik a nagyvilágban, mit jelent az, hogy a testünket fekete bőr fedi. Ma nem lehet komolyan beszélgetni. Megszűnt az efféle kommunikáció. Most nem akarok zsémbes vénembernek tűnni, aki a technológia és a fejlődés ellen prédikál, de ahogy élünk ma, az már nem természetes. Ez a fajta modernizáció a filmművészetre is kihat: el tudja képzelni, hogy mondjuk élvezettel nézze végig a Doktor Zsivágót vagy az Arábiai Lawrence-t egy mobilon? Egy ilyen vacakon? Amikor gyerek voltam, csak kilenc tévécsatorna volt. Most meg kilencszáz. És csomóan otthagyják a tévé előtt a gyerekeiket? Öreg hiba. Írásaiban és elemzéseimben sokszor okolta Hollywoodot a rasszizmus népszerűsítésért, ennek megfelelően sosem hódolt be az álomgyárnak. Ez szimpla negligálás vagy ideológiai harc is volt? Az egyetemen a diákjaimnak mindig azt mondom: Hollywoodot elsősorban egy dolog mozgatja, a kapzsiság. A többi csak természetes következmény. Mi volt az első reakciója, amikor megtudta, hogy a zsűri nagydíját kapta Cannes-ban? Azt, hogy, mindenségit, az második hely! De nem panaszkodom, az több mint a semmi!  

Névjegy

Spike Lee (USA, Georgia állam, Atlanta, 1957. március 20.) kétszeres Oscar-jelölt amerikai filmrendező, producer, forgatókönyvíró és színész. Műveiben jellemzően az afro-amerikaiak problémáit, konfliktusait, múltját és jelenét mutatja be, illetve többször készített filmet a társadalom peremére sodródott különböző nációjú emberek sorsáról. Legújabb filmje, a Csuklyások szeptemberben érkezik a magyar mozikba.

Frissítve: 2018.08.24. 11:58

New Orleans magyar hangjai

Publikálás dátuma
2018.08.23. 16:00
Bényei Tamás és Nicole Rochelle, a nagyszabású Josephine Baker-emlékest létrehozói
Glenn Miller, Josephine Baker és George Gershwin. A múlt század első évtizedeinek karizmatikus alkotó- és előadóművészei előtt tiszteleg a Müpa hagyományos, augusztus végi programja, a New Orleans Swingfesztivál.
„Az az elementáris erő és magabiztosság, ami Glenn Miller játékából és szerzeményeiből sugárzik, még ma, 73 évvel a halála után is lenyűgöző” – mondja a Népszavának Arató Sándor zenei menedzser, az In The Mood – Utazások Glenn Millerrel című program kitalálója. „Miller produkciói egyszerre voltak kifinomultak és elsöprő lendületűek – nem véletlen, hogy az amerikai katonák is ezt hallgatták a harctéren.” Biztos, hogy Millernél voltak virtuózabb harsonások, sőt akár kreatívabb komponisták is az Egyesült Államokban, de zenekarvezetőként és „művelődésszervezőként” zseniális volt, maradandót alkotott, muzsikája százmilliókhoz jutott el – véli Arató. A rá emlékező produkcióban három énekesnő – Koós Réka, Fehér Adrienn, Tunyogi Bernadett – mellett Lázár István trombitás, valamint Molnár Gyula klarinétos-szaxofonos (a legendás Molnár Dixieland Band névadója) lesz a hangszeres szólista; emellett közreműködnek a Dixie Kings of Hungary zenekar tagjai. „Pontosan kilencven éve, 1928 májusában járt Budapesten a jazz-korszak bronz vénusza, a modern kor első, igazi nagy női világsztárja, Josephine Baker” – meséli Bényei Tamás trombitás, énekes, hangszerelő, a Bakerre emlékező Az én babám egy fekető nő című produkció művészeti vezetője. „Hogy milyen is lehetett őt élőben megcsodálni akkoriban? Hogy eleink miként gondolkodtak a Baker-jelenségről? Hogy miért is érzünk valami ellenállhatatlan nosztalgiát az 1920-as évek iránt? Ezekre a kérdésekre is igyekszünk választ találni a szombat esti koncerten” – mondja Bényei, aki a felkészülés során az Országos Széchényi Könyvtárban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban is tanulmányozta a magyarországi Baker-kultuszra vonatkozó dokumentumokat. A Müpa-beli időutazáson Baker szerepére a Párizsban élő afro-amerikai világsztárt, Nicole Rochelle-t kérték fel (ld. keretes írásunkat); míg a korabeli magyar sajtóból válogatott szemelvényeket Kautzky Armand olvassa fel. A produkcióban közreműködik a Gramophonia Hot Jazz Orchestra (ez a Hot Jazz Band kibővített változatának tekinthető), valamint vonósnégyes és a Keep Swinging táncegyesület. Gershwin, a slágergyáros – ez a címe a fesztivál harmadik produkciójának. „Ha George Gershwin nevét halljuk, leginkább a Kék rapszódia, az Egy Amerikai Párizsban, a Porgy és Bess című opera, esetleg az F-dúr zongoraverseny jut eszünkbe, holott az egyik legjelentősebb amerikai dalszerzőt és Broadway-szerzőt is tisztelhetjük az orosz bevándorlók gyermekeként, 120 éve New Yorkban született komponista személyében. Dalait Ella Fitzgeraldtól Louis Armstrongon keresztül Miles Davisig szinte minden jazzmuzsikus műsorára tűzte és tűzi a mai napig. A Müpában látható Gershwin-koncert különlegessége a briliáns New York-i olasz zongorista, a stride piano stílus mestere, Rossano Sportiello vendégszereplése, valamint a mester dalainak klasszikus swing jazz stílusú, instrumentális előadásmódja lesz” – mondta kérdésünkre Szalóky Béla trombitás, harsonás, zenekarvezető. A hazai muzsikusok közül ezen az esten színpadra lép még Dennert Árpád (szaxofon), Gyárfás István (gitár), Lutz János (bőgő) és az egyébként zongoristaként is kiváló Tálas Áron (dob).
Infó: New Orleans Swingfesztivál Augusztus 24-26. (péntek-vasárnap), Müpa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem és Fesztivál Színház

Nicole, a rejtőzködő sztár

Nicole Rochelle (eredeti családneve: Leach) színésznőként, amerikai tévésorozatokban alapozta meg hírnevét, s csak később derült ki, milyen kiváló jazzénekes és swing-táncos. 2006 és 2010 között a La recherche de Josephine című Baker-musical címszereplőjeként bejárta az egész világot. A 2010-es évek eleje óta Európában él, és kerüli a nyilvánosságot: a sztár-karrier helyett csak olyan fellépéseket vállal, amelyek szívének kedvesek. Tavaly viszont harcos aktivistája volt a MeToo mozgalomnak. Bényei Tamással és zenekarával már többször dolgozott együtt, de igazi nagy koncertjük még nem volt Magyarországon.

Témák
swing MÜPA