Népszava Anno;Magyar Nemzet;

2018-08-27 12:00:00

Autószerencsétlenség áldozata lett a Magyar Nemzet volt főszerkesztője

Néhány héttel korábban mondott le. Úgy érezte, hogy félre kell állnia

Általános megdöbbenést keltett az egész országban, hogy vasárnap délelőtt autószerencsétlenség áldozata lett Pethő Sándor, a „Magyar Nemzet" volt főszerkesztője, a nagy tudású történetíró, bátor és tehetséges publicista.

 Pethő Sándor néhány héttel ezelőtt lemondott az általa alapított „Magyar Nemzet" című napilap főszerkesztői állásáról, mert — így indokolta búcsúlevelében — úgy érzi, hogy most félre kell állnia. Ezután Balatonfüredre utazott és ott pihent.

 Hétfőn volt második évfordulója a „Magyar Nemzet" alapításának és ez alkalomból vasárnap meglátogatta Pethőt Parragi György és Udvary Gyöngyvér, a lap két, munkatársa, valamint dr. Puskás Lajos író és felesége. A vasútállomáson Pethő várta vendégeit.

 Csak egy kis autótaxi várakozott és ebbe nem fért be az egész társaság, ezért Pethő, Udvari Gyöngyvér és Puskásné ült be a kocsiba, Parragi és Puskás gyalog indult útnak. A balatoni műút és a füredi országút keresztezésénél, az úgynevezett „füredi halálkanyarodónál", ahol már több súlyos szerencsétlenség történt, a taxinak robogott gróf Nemes Vince túraautója. A taxi az árokba fordult, utasai és vezetője, Kenyeres Gábor sofőr eszméletlenül terültek el.

 Megsérült könnyebben a túraautó vezetője, gróf Nemes Vince is. Kihívták a balatonfüredi mentőket, amire azonban ezek a helyszínre érkeztek, Pethő, aki fejét az országút kövébe vágta, már halott volt. Udvari Gyöngyvért és Kenyeres Gábor sofőrt igen súlyos, Puskásnét könnyebb sérülésekkel szállították a mentők a veszprémi kórházba.

 Az autókatasztrófa halálos áldozata, Pethő Sándor 55 éves volt.

A Sopron megyei Pásztoriban született. A középiskolai tanulmányokat Sopronban, az egyetemet Kolozsvárott végezte. Történelemtanár lett és a húszas évekig tanított a budapesti tavaszmező uccai gimnáziumban. Már ebben az időben több lapban jelentek meg értékes publicisztikai írásai. Tudományos folyóiratokat is szerkesztett. Később szakított a tanári pályával és újságíró lett. Munkatársa volt — a lap átalakulása előtt — a Magyarságának, majd mint főszerkesztő jegyezte a lapot.

 Közben történelmi műveket írt. Magyarország történelméről, a szabadságharc eszméiről, a Világostól Trianonig terjedő korszakról. Publicisztikai munkáin kívül mintegy 30 kötete jelent meg. Amikor a „Magyarság" szélsőjobboldali lappá alakult át, az addigi munkatárs-gárda élén Pethő is kivált a laptól.

Rövid idő múlva megalapította a „Magyar Nemzet"-et, amelynek hasábjain hétről hétre magas színvonalú tanulmánynak is beillő vezércikkei jelentek meg.

 Bátran szembeszállt a szélsőjobboldali irányzatokkal, Magyarország függetlenségének biztosításáért dolgozott, mindig meggyőződését írta meg. A legutóbbi időkben úgy látta, hogy a főszerkesztői pozícióban nem dolgozhatik azért az eszméért, amiben hisz, ezért lemondott főszerkesztői állásáról és kilépett a szerkesztőségből.

 Az autószerencsétlenség ügyében már vasárnap megindult a szigorú vizsgálat. Az a vélemény alakult ki, hogy a régi autótaxi semmi esetre sem mehetett 30—40 kilométernél nagyobb sebességgel, viszont — a szemtanuk vallomása szerint — gróf Nemes Vince kocsija rendkívül gyorsan száguldott.

 Hétfőn este a veszprémi közkórházból értesítették a vizsgálat vezetőit, hogy az autószerencsétlenségnek már két halálos áldozata, van, ugyanis a taxi sofőrje, Kenyeres Gábor hétfőn este 7 órakor belehalt sérüléseibe.

 Udvary Gyöngyvér állapota súlyos, de nem életveszélyes.

 Népszava 1940. augusztus 27.