Tudomány;számítástechnika;Apple;

2018-08-27 14:03:54

4 KB memória, 1 MHz processzor, 300 ezer dolláros ár

Árverésre kerül egy az első Apple számítógépek közül.

Elárvereznek egy felújított példányt az Apple legelső számítógépei közül - számol be hírei között a HasználtAlma. Az Apple I, illetve Apple-1 néven is ismert személyi számítógépeket Steve Wozniak tervezte és kézzel készítette el 1975-ben, vagyis 43 éve. Forgalmazásuk pedig 1976-ban kezdődött meg. A masinából mindössze 200 példány készült, és 63 élte túl az éveket. Közülük összesen 6 működőképes.

A számítástechnika hőskorába visszarepítő számítógépből most felbukkant egy profi módon felújított példány, mely nemrégiben egy teszt során 8 órán keresztül folyamatosan működött minden probléma nélkül.

Az eszköz már a maga korában sem volt olcsó: reálértékét nézve közel 800 ezer forintot kértek érte, mikor bevezették a piacra, derül ki a Wikipedia-oldaláról. Az árverésre váró Apple 1-es pedig szakértők szerint mintegy 300 ezer dollár, vagyis körülbelül 84 millió forint ellenében cserél majd gazdát.