Szijjártó Péter;

2018-09-01 11:43:14

Szijjártó szerint Franciaország veszélyezteti az EU egységét

A magyar külügyminiszter szerint Budapest szolidáris a többi tagállammal, és azok veszélyeztetik az egységet, akik a francia külügyminiszterhez hasonlóan szubjektív feltételekhez kötnék a kifizetéseket a kohéziós forrásokból.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Die Presse című osztrák lapnak adott interjúban visszautasította az a francia javaslatot, hogy vonjanak meg európai uniós forrásokat a közösség „nem szolidáris” tagországaitól. Úgy fogalmazott: Franciaország az Európai Unió egységét fenyegeti ezzel, Magyarország pedig a legteljesebb mértékben szolidáris, több mint egymilliárd eurót költött az Európai Unió külső határainak védelmére. Ha nem tette volna, további százezrek özönlöttek volna be az EU-ba.

Az újságnak arra a kérdésére, hogy Magyarországot nem először fenyegetik meg a kohéziós források befagyasztásával és nem lenne-e itt az ideje, hogy a kormány „mérsékelje magát”, Szijjártó azt válaszolta, hogy ez zsarolás Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter részéről. „Elegünk van abból”, hogy néhányan úgy állítják be, mintha a közép-európaiak humanitárius segélyként vagy a nyugat-európai nagylelkűség jeleként kapnák az EU-pénzeket. „Magyarország a csatlakozáskor megnyitotta piacait. Osztrák és német cégek hatalmas profitot termelnek” - mondta.

A 2021 és 2027 közötti európai uniós költségvetéssel kapcsolatban feltett kérdésre, miszerint Magyarország blokkolni fogja-e a büdzsé elfogadását, ha úgy érzi, nyomást gyakorolnak rá vagy hátrányos megkülönböztetésben részesül, a külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, csaták várhatók a tárgyalásokon, de Magyarországnak vannak szövetségesei. Azok pedig, akik a francia külügyminiszterhez hasonlóan szubjektív feltételekhez kötnék a kifizetéseket a kohéziós forrásokból, az Európai Unió egységét veszélyeztetik – vélekedett.

A Die Presse emlékeztetett arra, hogy nemcsak Jean-Yves Le Drian kérdőjelezte meg, hogy Magyarország tiszteletben tartja-e még az EU elveit. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és az Európa Tanács Velencei Bizottsága élesen bírálta a „Stop Soros” néven ismert törvénycsomagot. Szijjártó ezzel kapcsolatban azt mondta: ezek a viták mind egyetlen témával, a migrációval kapcsolatosak. Aki nem osztja az Európai Bizottság politikailag korrekt álszent felfogását, azt támadások érik.

„Soros György világossá tette, hogy mit akar: elárasztani Európát migránsokkal és létrehozni egy kevert társadalmat. Mi nem akarjuk ezt” – ismételte meg a kormány hazai szlogenjét a miniszter. A Die Presse felvetésére, miszerint alakulóban van-e egy magyar-osztrák-olasz tengely a migráció ügyében, Szijjártó Péter azt válaszolta, hogy az új olasz és osztrák kormány jóval közelebb áll Magyarországhoz az elődeinél. Olaszország azonban a migránsok EU-n belüli szétosztását szorgalmazza, míg Magyarország ellenzi ezt – idézte fel a lap, mire a magyar külügyminiszter azt válaszolta: abban viszont egyetértenek Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel abban, hogy egyetlen illegális bevándorlónak sem szabad az EU területére lépni. „Szívesen segítünk Olaszországnak az illegális bevándorlók hazajuttatásában” – mondta.

Az osztrák lap a Koszovó és Szerbia közötti területcseréről szóló tárgyalásokról is kérdezte a magyar politikust, aki szerint a nyugat-balkáni államokat a lehető leghamarabb fel kellene venni az EU-ba. Magyarországnak Szijjártó szerint nem tetszik, hogy az Európai Bizottság csak 2025-öt jelölte meg a bővítés időpontjának. A Die Presse megkérdezte azt is, hogy van-e a Fidesznek B-terve arra az esetre, ha kizárják az Európai Néppártból (EPP), csatlakozik-e az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és az olasz Liga frakciójához. „Az EPP tagja vagyunk, és szeretnénk is maradni” – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy a Néppárt jelentősen erősödhet, ha a migráció kérdésében az európai nép akaratát képviseli.