Széllel szemben

Az ember csak kapkodja a fejét, mi zajlik a Vatikánban, miként fordulhat elő, hogy Carlo Maria Viganó érsek nyíltan szólítsa lemondásra a pápát. A Szentszék évszázadokon át megközelíthetetlen, zárt világ volt.

A bíborosok azt a benyomást keltették, mintha mindig minden a legnagyobb rendben lenne, s a Vatikánban csupa szent életű személyiség élne. Szóba sem jött, hogy – legalábbis a nyilvánosság előtt – bármely főpap megkérdőjelezze: a katolikus egyház feje Krisztus földi helytartója.

XXIII. János idején derült ki, a Szentszék csak akkor kelti békés, „krisztusi” hely látszatát, ha a konzervatív főpapok akarata érvényesül. Akkor ugyanis a legnagyobb rémülettel és ellenállással fogadták már azt is, hogy a jó pápa bejelentette a II. Vatikáni Zsinat megrendezésének ötletét. Később mindent el is követtek azért, hogy a zsinat kudarcba fulladjon.

VI. Pál pápasága alatt már elkezdődött a konszolidáció, II. János Pál pedig inkább külpolitikai kérdésekkel – a szovjet befolyás csökkentésével – volt elfoglalva. Bár az egyik legtiszteletreméltóbb egyházfő volt, háttérbe szorult a jelentősége annak, hogy az egyházat fel kell készíteni az új, modern idők kihívásaira. A Vatikánban mintha megállt volna az idő, a katolikus egyház az utazó pápa idején távolodott el a hívek nem kis részétől. Az egyház és a nyitást követelők között óriási szakadék keletkezett.

XVI. Benedek belátta, rendet kellene csinálnia a Vatikánban ahhoz, hogy betemessék az árkokat. Ő azonban alkatilag sem tartotta magát alkalmasnak erre, a tudomány embere volt, így a Vatileaks-botrány kirobbanása után lemondott.

Ferenc pápa 2013-as trónra lépése után nemcsak gesztusokkal jelezte: új szelek fújnak a Vatikánban, konkrét lépéseket is tett a Szentszék átalakítására, s teológiai kérdésekben is nyitást sürgetett. Mind több jel utal azonban arra, hogy beletörik a bicskája a nagy kísérletbe. Hiába van vele a hívők többsége, a konzervatívok olyan ellenállásába ütközik, ami példa nélküli az egyház történetében. Azok kerekednek felül, akiket nem érdekel, hogy az egyház teljesen eltávolodik a hívektől.