Hatalmas uszállyal próbálják begyűjteni az óceáni szemetet

Publikálás dátuma
2018.09.04. 12:12
Fotó: The Ocean Cleanup
Fotó: The Ocean Cleanup
Néhány napon belül indul a hatalmas uszály, amellyel tesztelik, begyűjthető-e az óceán felszínét borító szemét.
A napokban indul a holland, a The Ocean Cleanup elnevezésű projekt, amely megkísérli az óceán felszínén lebegő műanyag termékek begyűjtését - írta az SG.hu A szemetet még a termékek lebomlása előtt be akarják gyűjteni, ugyanis a mikroműanyagok a halakon keresztül a táplálékláncba is bekerülnek, tovább szennyezve a környezetet,
A 600 méter hosszú, az óceán felszínén végighúzódó láncot 3 méter mély „szoknyával” egészítettek ki, hogy megakadályozzák a különböző darabkák átszivárgását. A szemét tereléséhez a természetes áramlások és mozgás mellett 4-6 hetente szükség lesz a rendszer átvizsgálására és kiürítésére is. Az első eredményektől függ majd a további példányok vízre bocsátása, illetve beüzemelése.
Jelenleg öt nagyobb szeméthegy ismert, az összesen 21 millió euróba kerülő System 001 ezek egyikét veszi célba, tesztjelleggel, ezután jöhetnek majd a további, még nagyobb példányok.
Fotó: The Ocean Cleanup
Fotó: The Ocean Cleanup
A tervek szerint öt éven belül a jelenlegi szemét nagyjából felét gyűjtenék be, 2040-re pedig elérnék a 90 százalék feletti arányt is. A kezdeményezés kitalálói szerint szerint sietnünk kell, mert az előrejelzések szerint 2050-re halak mennyiségét is meghaladná a tengereken hánykolódó műanyag szemét, amelynek eltakarítására eddig nem sok erőfeszítést tettek, annak ellenére, hogy az ötvenes évek óta folyamatosan szennyezzük a nagy vizeket. Ezért ennek mérséklésére, leállítására is megoldást kellene találni. A készítők a begyűjtés utáni újrafelhasználásban is igyekeznek segíteni.
Szerző

Így lehet környezetvédő a táplálkozásunk

Publikálás dátuma
2018.09.03. 10:10
Illusztráció: AFP
Fotó: AFP
Az egészségügyi mellett a gazdasági és a társadalmi következmények miatt is fontos, mi kerül az asztalra.
Míg a világon jelenleg mintegy egymilliárd ember alultáplált, addig a fejlett országokban egyre nagyobb problémát jelentenek a túlsúly okozta betegségek, és az élelmiszerek pedig egyre nagyobb mennyiségben landolnak a kukákban. A fiatalok jó része nem is próbál takarékos lenni - ez derítette ki az Illinois Egyetem mezőgazdasággal foglalkozó szakértőinek új tanulmánya, amely kifejezetten az elpocsékolt élelmiszerek mennyiségére és ennek főbb hatásaira, következményeire koncentrált. A nem reprezentatív, csupán 58, többnyire fiatal amerikai válaszaiból az látszik, nem is gondolnak az élelem értékére, annak megőrzésére, a pocsékolás megelőzésére, ezáltal pedig a takarékosságra. Állításuk szerint ezt soha senki nem ajánlotta nekik, a téma eddigi életük során fel sem merült, így nem is tulajdonítottak komolyabb jelentőséget ennek. Úgy vélik, nincs ráhatásuk a folyamatra és nem érzik a pocsékolás problematikáját. Az Egyesült Államokban a megvásárolt élelmiszerek nagyjából egyharmada megy kárba, miközben 12 millió gyermek nem jut megfelelő élelmiszerhez. - számolt be az SG.hu.  
Illusztráció: AFP
Fotó: AFP

Mit tehetünk?

A felborult egyensúly megfelelő fogyasztói döntésekkel helyreállítható lenne – írta a Tudatos Vásárló. A helyi termelőktől való vásárlás az étel eredetének megismerése mellett arra is garancia lehet, hogy környezetbarát és etikus módszerekkel megtermelt élelmiszer kerüljön az asztalra. A szezonális zöldségek, gyümölcsök nemcsak egészségesebbek, ha ráadásul nem a világ másik végéről érkezik, a környezetet is védjük. Az tanácsolják, előre csomagolt, tartósítószerekkel, adalékanyagokkal és ízfokozókkal telepakolt ételek helyett válasszunk friss termékeket A vegyszermentességgel a környezet is jól jár. A FAO kutatása szerint a Föld genetikai állományának 75 százaléka már eltűnt, 2050-ig pedig a még meglévő is a kétharmadára csökken, amelyről a monokultúrás növénytermesztés is tehet. Ezért ismerkedjünk meg a ritkább növényekkel is, keressünk például krumpli helyett csicsókát, málna helyett pedig somot.
Fontos, hogy mindig csak annyi élelmiszert vegyünk, amennyit el is fogyasztunk. A feleslegesen előállított ételek feleslegesen felhasznált vizet, energiát és munkaerőt használnak. Tervezzük meg az étkezéseinket, alkossunk kreatív recepteket a maradékok felhasználásához, és komposztáljuk azt, ami már nem ehető meg.
Fél kiló marhahús előállításához több mint hatezer liter, ugyanennyi sertéshús előállításához pedig több mint kétezer liter víz szükséges, ezért a húsfogyasztás csökkentése hozzájárulhat a vízkészletek megőrzéséhez. Vásárlásnál érdemes az élelmiszerek előállításának költségeit is nézni, belegondolni, milyen árat fizetett egy termékért a környezet, a munkás vagy a beszállító.
Szerző

Brüsszelben betiltották a műanyag zacskókat

Publikálás dátuma
2018.09.01. 13:07
Illusztráció: Shutterstock
Érvénybe lépett szombaton az egyszer használatos, 50 mikronnál vékonyabb műanyag zacskókra vonatkozó tilalom Brüsszel és a brüsszeli régió üzleteiben – írja La Libre Belgique belga napilap.
A szabályozás a teljes kereskedelemre, még a piacokra és más utcai árusokra is kiterjed az áru minőségétől és természetétől függetlenül. Az ömlesztett élelmiszerek, például zöldségek elsődleges csomagolásaként, valamint a húsáruk és a nedves, vizes készítmények elszállítására kínált zacskók esetében biológiailag lebomló zacskók használata engedélyezett. A legfeljebb húsz percig használt műanyag áruházi szatyrokat természetes alapú, burgonya- vagy kukoricakeményítő felhasználásával előállított tasakokkal váltják fel. A szabályozás szeptember 1-jei bevezetésétől számított három hónapos türelmi időt követően megbírságolhatják azokat a kereskedőket, akik hagyományos műanyag zacskót használnak. A vastagabb, több alkalommal is használható szatyrok kínálata továbbra is engedélyezett. Az egyszer használatos, hártyavékony szatyrok lebomlási ideje mintegy 400 év, a biológiailag lebomló anyagokból készült modern zacskóknak legfeljebb néhány hét vagy hónap alatt nyoma vész. Brüsszelben és Vallóniában, Belgium francia ajkú régiójában már 2016 decemberében betiltották a nejlonzacskó használatát, de akkor még csak a pénztárnál kaphatókra vonatkozott a tilalom. A belga intézkedés az uniós tagállamok számára előírt európai irányelv megvalósítása, amely a csomagolóanyagok használatának csökkentését írja elő - írta a lap.
Témák
műanyag