Eva Rezesova;Rezesová-per;

2018-09-05 13:00:05

Rezesova személyesen nem kért bocsánatot

Eva Rezesova csökkentett börtönbüntetésébe beletörődtek, a a négy ember haláláért felelős szlovák milliomosnő megbánásának hiánya azonban ma is bántja az áldozatok rokonait.

Megrázó interjút készített a HVG a Rezesova-ügyben négy szerettüket elvesztő Medveczki-családdal. A beszélgetés során a szüleit gyászoló Medveczki György és egy nevét nem vállaló rokon, M. beszélt a tragédia és a per következményeiről. 

Mint mondták, a 9 helyett 6 év után szabaduló Eva Rezesova személyesen nem kért tőlük bocsánatot, és megbánást sem mutatott – pedig legalább ennyit vártak volna tőle. A családtagokat nem csak a két házaspár szülő elvesztése viselte meg, de a per folyamata is: az enyhébb elsőfokú ítéletet – amiben az egyik áldozat, idősebb Medveczki György felelősségét taglalták -pedig borzasztóan megaláztatásként élték meg, hiszen nem tudták megvédeni a karambolban elhunyt férfit.

Az interjúban a két rokon kitér a védelem részéről során bevetett, szerintük erősen kétséges hitelű igazságügyi szakértői véleményekre; az előbb Rezesova védelmében, később független szakértőként fellépő Melegh Gábor eljárását erkölcsileg is kifogásolták. „Például bemutatott egy animációt egy népszerű tv-csatornán, ami rajzfilm egyszerűséggel azt illusztrálta, hogy apám okozta a balesetet. Még a műsor címe is az volt, hogy ez az ,,igazság’’ a Rezesova-ügyben. Mindezt egy folyamatban lévő büntetőügyben!” - érzékeltette a visszásságokat M., a névtelenséget kérő családtag. 

2012. augusztus 21-én hajnali 4:45-kor a szlovák Eva Rezesova BMW X5-e hátulról, a megengedettnél jóval nagyobb, kb. 165-180 km/órás sebességgel nekihajtott egy nyerges vontatót előző Fiat Puntónak. Az ütközéstől az M3-on Budapest felé tartó autóban utazó négy ember életét vesztette, hárman a kigyulladt autóban azonnal meghaltak, a negyedik áldozat még kijutott ugyan az égő járműből, de a kórházban ő is belehalt sérüléseibe.