nepszava.hu;
Orbán Viktor;Tarlós István;Simonka György;
2018-09-08 10:26:43
A XV. kerületi helyi választási bizottság szerint megsértette a választási eljárásról, valamint a nemzeti köznevelésről szóló törvényt a fideszes László Tamás - vette észre a hvg.hu.
A kerület korábbi polgármestere, az időközi polgármester-választás fidesz-KDNP-s jelöltje a Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskola tanévnyitóján vett részt, amelyen a választási bizottság szerint
A bizottság indoklásában az áll: ez a választási kampánytevékenység lényege. Emellett azt írják, hogy
Ezt igazolja az is – folytatódik a szöveg –, hogy László Tamás nem a Konytfa iskolában mondta el először ugyanezt a beszédet: pár nappal korábban, augusztus 30-án sajtótájékoztatót tartott, amelyen „e kifejezetten politikai kommunikációs tevékenysége keretében ugyanazokat a gondolatokat fejtette ki, mint később” a tanévnyitón. A helyi választási bizottság eltiltotta a további jogsértéstől László Tamást.
Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy a politikust eltiltották az iskolai kampányolástól: a portál felidézi, hogy az országgyűlési választás előtt, még márciusban narancsot és fideszes tollat osztogatott – ugyancsak a Kontyfa iskola előtt – a gyerekeknek, akkor is elmarasztalták.
Nem egyedülálló eset
Már korábban is többször elmeszeltek fideszes politikusokat azért, mert gyerekeket "rántottak be" a kampányba.
Orbán sem úszta meg
Orbán Viktor miniszterelnök sem riad vissza attól, hogy gyerekekkel kampányoljon.