sertéstelep;Tiszaföldvár;

2018-09-11 10:40:10

Orrfacsaró bűz terjeng Tiszaföldvár környékén

Több ezer elhullott disznó teteme oszladozik egy telepen. Az esetet jelentették a megyei kormányhivatalnak, ami soron kívüli vizsgálatot indított. A hatóságok már mintát vettek.

Több ezer elhullott disznó teteme oszladozik egy telepen. Az esetet jelentették a megyei kormányhivatalnak, ami soron kívüli vizsgálatot indított. A hatóságok már mintát vettek.

Iszonyatos bűzre panaszkodnak hetek óta a tiszaföldvári lakosok. Bár több helybéli is arra kérte az önkormányzatot, hogy derítsék ki, honnan jön a szag, nem találták meg sem annak forrását, sem okát.

Mígnem péntek délután egy helyi sertéstelep dolgozója megrázó bizonyítékokkal állt elő. A közösségi oldalon megosztott felvételeken több tíz elhullott sertéstetem látható, mely állítólag a telepről származik.

Azt mondta, a képek akkor készültek, amikor a sertéstelep zárt részéből géppel kellett kihordania 150-200 elhullott sertés tetemét. Voltak, amik már hetek óta ott voltak, azokból evett a többi disznó. A telepen hátul mostanra legalább 3000 disznó tetemét ásták el, amelyet vékony földréteg borít. Ha kiásnák ezeket a gödröket, minden kiderülne. A telepen állítása szerint áldatlan állapotok vannak, a trágyalé megfelelő elvezetése sincs megoldva, volt, hogy beszivattyúzták a csapadékelvezetőbe, amiből a közelben a földeket locsolják, ezért is bűzlött sokszor a környék. A férfi azt állítja, ezek az állatok saját piszkukban pusztultak el.

Amint a megdöbbentő képek napvilágra kerültek, a helyi önkormányzat egyik képviselője segítséget kért a megyei közgyűlés elnökétől, tőle azonnali intézkedésre kapott ígéretet. A hatóságoknak is eljuttatták ugyanakkor a fotókat és a videofelvételeket is, szombaton állítólag már kint is jártak a helyszínen, hogy mintát vegyenek. A végeredmény egyelőre nem ismert. Hegedűs István polgármester megkérdőjelezi a fotók hitelességét, de ő is mihamarabbi vizsgálatot ígért. Hozzátette azonban: vasárnap délután semmiféle „mozgolódást” (azaz ellenőrzést) nem látott a telep környékén. A megyei rendőrségre egyelőre bejelentés vagy feljelentés nem érkezett az üggyel kapcsolatban.