Európa ébred

A szerdai döntés az Orbán-rezsim első, igazán nagy, eltitkolhatatlan nemzetközi bukása.
Az Európai Parlament szerdán elfogadta a a magyar jogállamiság helyzetét elmarasztaló Sargentini-jelentést, aminek nyomán megindulhat az a procedúra, amely akár a 7. cikkelyt is életbe léptetheti Magyarországgal szemben. A szavazás akkor is mérföldkő Európa történetében, ha közvetlen következményei nem lesznek. Viszont világosan jelzi: az EP és a strasbourgi parlamentet uraló, a Fideszt is tagjai között tudó néppárti frakció, ha lassan is, de felébredt. Megunta a pávatáncot, a demokratikus jogállam lebontását. Felismerte: az Unió demokratikus közösségét veszélyezteti az a populista, migrációra hivatkozó hullám, amelynek erősödésére Orbán számít, s amelyre felülve akarná „megreformálni”, keresztény, autoriter fundamentalista közösséggé formálni "az emberek" Európáját. A keddi vitában – mint 2015 óta állandóan – a populisták vezérének bejelentkező Orbán Viktor azt akarta elhitetni, hogy a Sargentini-jelentés (Szijjártó Péter külügyminiszer szavaival: koncepciós eljárásban született bevándorláspárti vádirat) mögött a menekültkérdés ellentétei állnak. A kormányfő abba a hitbe ringatta magát, hogy azt, amit a rá szavazó magyar választókkal elhitetett, Strasbourgra is kiterjesztheti: ő Európa egyetlen védelmezője, és a jövő májusi EP-szavazás egyetlen tétje a migráció. A Sargentini-jelentés elfogadásának, (mint ahogyan a jövő évi EP-választásoknak is) azonban ennél sokkal súlyosabb a tétje. Európa, az európai demokrácia jövője. Amiről Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdai évértékelőjében azt mondta: "az Uniónak még inkább szuverén szereplőként kell fellépnie a nemzetközi porondon. Európának a nyitás és a tolerancia kontinensének kell maradnia. Soha nem válhat erődítménnyé, amely hátat fordít a világnak, a szenvedők világának".  Orbán valódi ellenfelei közé (Angela Merkel német kancellár mellé) ezért sorolták be Emmanuel Macront is. Nem a menekültkérdés miatt, hanem azért, mert a francia elnöknek határozott európai tervei vannak, és ezek ellentétesek Orbán elképzeléseivel: sokkal mélyebben integrált Unió, mint a mai, amely a demokrácia béna kacsájaként pislog a vele szembe forduló tagországokra. A jövő Európája a nemzetállamok elmélyült integrációjú, erős „demokratikus birodalmi” identitása kell legyen egy olyan világban, ahol Oroszország, Kína és az Egyesült Államok méltó vetélytársa lehet. Ez az az integráció (a föderális Európa), amelyről az autoriter nemzetállami szuverenitásba burkolózó Orbán hallani sem akar. Az EP szerdán a jelentés mellett döntött, ami nem Magyarország, hanem a magyar kormány politikájának bírálata. Annak kimondása, hogy az illiberalizmusnak semmi helye az európai közösségben. A döntés a magyar nemzetnek is szól: előbb-utóbb választania kell Orbán és Európa között. Az uniós procedúra még csak most kezdődik. A döntés az Orbán-rezsim első, igazán nagy, eltitkolhatatlan nemzetközi bukása.  Európa nem kér Orbánból, de a kormányt nem Brüsszelből, vagy Strasbourgból fogják megbuktatni. Az a magyar választók dolga.
2018.09.12 16:39

Tiszteletkör

Alighanem tét nélküli kört futnak ellenzéki képviselők azzal, hogy a Jobbiktól a DK-ig egységesen a rabszolgatörvény megsemmisítését várják az Alkotmánybíróságtól (Ab). A felvetés jogos és ésszerű, a módszer kevésbé.
Pedig érvek bőven vannak amellett, hogy miért kellett az Ab-hez fordulni, miután a parlament emlékezetes, december közepi ülésnapján önmaga paródiájába fordult át a törvénygyár. Latorcai János nem a pulpitusról, hanem a képviselői padsorokból vezette az ülést, a folyamatot Orbán Viktor és más fideszesek testükkel „biztosították”, és szavazókártyák nélkül is lehetett voksolni, így csak az nem nyomott más helyett gombot, aki nem akart. A törvényszöveg kapcsán is lehetne sorolni az alapjogok, például a pihenéshez való jog sérelmét, azt, hogy a munkavállalókat  kizsákmányolhatják – persze tudjuk, szigorúan „önkéntes” alapon.
Több mint 50-en (ennyi képviselő kell az utólagos normakontrollhoz) attól a testülettől várnak mielőbb választ, amelyik mindent tesz, csak gyorsan nem reagál. Majdnem két éve, hogy a tüntetéseket és felháborodást kiváltó lex CEU az Ab elé került. Döntés nincs, az egyetem nagy része költözik, az Ab meg felfüggesztette az eljárást az Európai Bíróságon indult kötelezettségszegési eljárások lezárásáig. Pontosan ugyanez a helyzet a civiltörvénnyel. A plakáttörvénynél „csak” másfél évet kellett várni, amíg elhajtották az ellenzékieket a beadványukkal együtt.
A politikailag kényes kérdésekben rendre előkerül a nagy trükk: az Ab-t utólagos normakontrollnál nem köti semmilyen határidő, szemben azzal, ha az államfő kér előzetes kontrollt (akkor 30 napon belül dönteni kell). Áder János hozta a formáját, aláírta a túlóratörvényt. Most az Ab-n a sor. A túlóratörvény pedig – az ellenzékiek beadványával együtt – feliratkozhat a várakozók hosszú listájára.
2019.01.16 09:16

Drága hazánk

Nekünk olyan ügyes kormányunk van, amely hajszálpontosan megsaccolta, hogy a tavalyi infláció 2,7 százalékos lesz - és lám, jóslata be is vált. Éppen ennyit romlott a forint 2018-ban, és a nyugdíjasok közül azok a szerencsések, akik a Magyar Államkincstár rakoncátlankodó informatikai rendszere dacára már hozzájutottak januári járadékukhoz, tapasztalhatták, hogy pontosan ennyivel több pénz jelent meg a számlájukon az előző hónaphoz képest. 
Az persze merőben talányos, hogy milyen képességek szükségeltetnek ehhez a fantasztikus telitalálathoz, de ha a mindennapi tapasztalatainkat összehasonlítjuk a KSH keddi inflációs adataival, akkor sajnos nemigen találunk közös pontokat. Mint tudjuk, a fogyasztói árindex alakulásának kiszámíthatónak és kiegyensúlyozottnak kell lennie. Látszólag a hazai pénzromlás ütemének alakulása mindenben megfelel ennek a kritériumnak. De csak látszólag!
A hazai infláció rejtelmeiben kutakodók felfigyeltek például egy érdekes jelenségre. Hosszú évek óta látjuk, hogy a magyarok öltözködésének alapelemévé váltak a Távol-Keletről származó ruházati termékek, kevésbé szépségük, mint inkább alacsony áruk miatt. De mivel az úgynevezett kínai piacok, áruházak, boltok valódi forgalmáról csak közelítő becsléseink voltak, így tényleges árszínvonalukat alig-alig lehetett nyomon követni. Az online pénztárgépek megjelenése némi rendet teremtett ebben a kusza világban, viszont mintha az árakat meghatározó néhány nagykereskedő a vevőkön kívánt volna bosszút állni az adófegyelem megjelenéséért: drasztikus áremelést hajtottak végre. Ez azonban nem, vagy csak részben jelent meg az inflációs statisztikában. Mondanunk sem kell, hogy erre is lehet szakmainak tűnő magyarázatot adni, miként a létminimumszámítás elhagyására is.
Ennél azonban keményebb dió, hogy miért vezetnek be újabb és újabb fogalmakat a jegybank háza táján - annak érdekében, hogy a lassan három esztendeje szunnyadó, 0,9 százalékos, ma már nevetségesnek mondható alapkamaton a világért ne kelljen emelni. Először a kőbe vésettnek tekintett 3 százalékos inflációs küszöböt - azt az értéket, ahol már emelni kellett volna - tolták ki négy százalékosra. Ezt követte a maginfláció figyelembe vételének havi bevezetése. (Ennél a mutatónál az üzemanyagok, az energia és a gyógyszerárak változását figyelmen kívül hagyják.) Most pedig feltűnt egy - jegyezzük meg: szintúgy követhetetlen - újabb mutató: a volatilis (változékony) áralakulásoktól megtisztított.
A statisztikai adatokkal is az történik, mint Arany János balladájának Ágnes asszonyával, aki a patakban "régi rongyát" igyekszik fehérre mosni, de sikertelenül. A fogyasztó azt tapasztalja, hogy az emelkedő bérekre tekintettel a termelők és szolgáltatók már nem elégedettek az elmúlt öt esztendőben alig-alig növekvő áraikkal. Ezért egyre többet hárítanak át megnövekedett költségeikből a fogyasztókra. Jól érzékelhető például, hogy az alapvető élelmiszerekért egyre többet és többet kell fizetni. És ezt a maszatot még Ágnes asszony sem tudja rólunk lesikálni.
2019.01.16 09:00
Frissítve: 2019.01.16 09:05