Lelépések

Nincs ok aggodalomra most, hogy Balog Zoltán elhagyja a parlamentet. Noha mandátumáról lemond, azért megmarad a Polgári Magyarországért Alapítvány élén, s továbbra is romaügyi biztosa lesz az ő miniszterelnökének. Nem mellesleg, Orbán Viktor változatlanul számíthat rá, mint lelki atyjára. S talán ez a legfontosabb. Lényegében nem változik tehát semmi. Minthogy országos listáról került be a törvényhozásba, gyorsan lehet pótolni, attól sem kell tartani, hogy veszélybe kerülne a kétharmad. Megbízható gombnyomogatókkal pedig tele van a Fidesz hátországa, legfeljebb az illető nem lesz református lelkész, de hát minden nem lehet tökéletes. Különben is, Balog Zoltán nagyon is világi ügyekkel foglalkozott eddig, főleg az emberi erőforrások minisztereként. Ám az áprilisi választás után onnan is felállt, s nem titkolta, azért, mert nem értett egyet a legfőbb vezetővel. Orbán Viktor változatlan szerkezetben akarta tartani az óriás polippá nőtt minisztériumot, amely átfogta az élet szinte minden területét. Balog viszont - mint maga mesélte egy interjúban - kicsit mást akart, s hogy nem engedték neki, inkább lelépett. Hogy aztán mostani döntésének van-e köze az előzőhöz, az feltehetően sosem fog kiderülni. Ha ugyanis a nemzeti együttműködés rendszerében bármilyen konfliktus adódik, a sorok összezárnak és az érintettek úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Meglehet, most sincs semmi gond. Bár eléggé átlátszó az az indoklás, hogy a Magyarországi Református Egyház és a gyülekezete visszahívta szolgálatba, és ez az egyház törvényei szerint összeegyeztethetetlen a képviselői munkájával. Hogy miért pont most lett az eddiginél nagyobb szüksége rá az egyházának, valószínűleg az is titok marad. Legalábbis egy ideig. Még jól emlékszünk, hogy Balog miniszter három éve egyik munkatársunkat arra biztatta, meneküljön el lapunktól, mivel a Népszava folyton hazugságokat ír róla. Idei (le)lépéseiről szívesen megírnánk az igazat, ha őszintén elmondaná. Ebben azonban ne nagyon bízzunk.
2018.09.14 07:20
Frissítve: 2018.09.14 07:20

Trauma

 A fiatalember megvakult. Nem tudta, fog-e újra látni valaha. Nem ígértek gyógyulást az orvosok, sok figyelmük nem is jutott a sebesült katonára, egyre a rengeteg közül. 
Várnia kellett, tehetetlenül és kiszolgáltatottan. A poroszországi Pasewalk hadi kórházában ápolták, az első világháború végnapjaiban. 1918 október közepén sebesült meg a flandriai fronton, Ypres-nél, brit gáztámadásban. A mustárgáz általában égési sérüléseket és tüdőödémát okozott, de előfordult, hogy a kötőhártyát roncsolta az áldozat szemében. Ez történt az őrvezetővel is.
Nyomorultul, magányosan teltek napjai. Otthon, család nem várta. A szülei meghaltak, testvéreivel megszakadt a kapcsolata, nem volt felesége, barátnője, gyereke. Senkije a világon, akit érdekelt volna, él-e még egyáltalán. Mi járhatott a fejében, amíg bekötött szemmel feküdt? Mindjárt harminc éves, egész addigi élete totális kudarc. Szerencsétlen, meg nem értett művész, hajléktalanszállón tengődött, a hazájában katonának se kellett, úgy került önkéntesként a németekhez. A fegyverletétel híre a betegágyon érte november 11-én, és a végletekig lesújtotta. Állapota megint rosszabbra fordult.
Ez később táplálta a gyanút, hogy a vaksága valójában nem a mustárgáz, hanem a harctéri sokk következménye volt. Tehát pszichés eredetű, hisztérikus zavar, ami szintén nem ritkaság a lövészárkok poklában. Így vagy úgy, a sérülés traumája hatással volt Adolf Hitler életének alakulására.
Ő maga állította: a kórházban határozta el, hogy politikus lesz. „Éjszakákon át forrt bennem a gyűlölet, a gyűlölet azok iránt, akiket mindezért felelősség terhelt”, írta a Mein Kampfban a kapituláció utáni napokról évek múltán, és a zsidókat nevezte meg Németország árulóiként. Talán tényleg akkor, a kilátástalannak tűnő pillanatokban hatalmasodott el rajta végzetes küldetéstudata, talán csak utólag magasztosította fel kórtermi kínjait megvilágosodás-élménnyé új karrierje érdekében. Találgat az utókor arról is, hogy hipnózissal kezelték Pasewalkban, hátha az idézett elő drámai változásokat a személyiségében.
Száz év telt el azóta. Bárcsak megértenénk végre, mi és miért történt a balsorsú katonával, attól kezdve, hogy visszanyerte a látását, és 1918 november végén elhagyhatta a kórházat, egészen öngyilkosságáig, 1945-ig. Hiányzik a megnyugtató magyarázat a közbenső 26 és fél évre. Miből született a leendő Führer, miért szegődtek nyomába a tömegek, mitől vetkőzött ki önmagából az emberiség? Honnan indult az út, amelyik a hullahegyekig és az üszkös romokig vezetett?
2018.11.15 09:57
Frissítve: 2018.11.15 10:00

Előválasztás

A tartósan 10 százalék alatt népszerű, az 5 százalék alá szorgalmasan taposó MSZP (és a kis híján több mint 1 százalékos Párbeszéd) főpolgármesteri előválasztást rendez januárban. Hát ez bizony izgalmas lesz. Már most rágom a körmöm. A parádés címért eddig tülekedők sora hemzseg az ifjú tehetségektől. Azokról, akik nem óhajtanak részt venni az előzetes megméretkezésen, nem is beszélve. Ők nem kevésbé tehetségesek. 
Főhet a fejünk nekünk, előválasztóknak. Kire voksoljunk? Egyáltalán, kik lesznek a később egyesülő pártok külön-külön előjelöltjei? És lesz-e közöttük tévé-vita? Vajon hajba kapnak? Na, az nem valószínű! Ugyanis nincs min. Annyira egyetértenek mindenben. Egyiküknek sincs épeszű terve arra az esetre, ha nyerne. Végül is bölcs az önmérséklet. Nyerésre ugyanis semmi esély. 
Ám tételezzük föl, hogy valahonnan a sifonír aljából előkerül egy tökéletes jelölt, egy született főpolgármester. Amint az MSZP vagy a DK saját jelöltjének tekinti, a potenciális szavazók fele elpártol tőle. Ha mindkét baloldali erőtlen támogatja, akkor 75 százalék hátrál ki, ha az LMP is beszáll a támogatásba, akkor élő szavazója nem lesz a tökéletes jelöltnek. Mi, budapestiek ugyanis nem vagyunk teljesen hülyék. Két dologból elegünk van: a pártok irányította önkormányzatokból és a Fidesz-féle fővárosi létből. Nem kicsit, nagyon!
A pártok alkotta képviselőtestületek kizárólag az „országos érdek” érvényesítésére esküdnek föl. Ha véletlenül egy tisztességes, helyi érdeket szolgáló polgármesterrel kerülnek szembe, legázolják, mint úthenger a szitakötőt. Látjuk, hogy a Fidesz esetében nincs kivétel, és bár az SZDSZ-MSZP időkhöz képest a különbség nagyságrendi, a tendenciák akkor is hasonlóak voltak. Hogy mi az „országos érdek”? Természetesen a korrupció. 
A fővárosi lét Budapestnek Trianon óta csak kárt és veszteséget okoz. 2010 óta pedig a vidéki „szívű” kormány kirabolja a várost, minden tárgyi érték elfoglalására és a szellemi élet teljes elpusztítására készül. Sport világversenyek céljára sajátítja ki utcáinkat és tereinket. Kötélbarátok építenek stadionokat és szállodákat a szent családnak és stróman úrnak. Mi ez? Korrupció a javából! Globális! Közben a város dzsumbujosodik. Hajrá Magyarország! Hajrá Budapest! Éljen Tarlós István! 
Menjünk előválasztani?
2018.11.15 09:56
Frissítve: 2018.11.15 10:00