„Nem áruljuk el a zsidó közösséget”

Publikálás dátuma
2018.09.14 18:51

Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
Számunkra ez vállalhatatlan, ebben a történelemhamisításban nem veszünk részt – nyilatkozta Heisler András, a Mazsihisz elnöke a Népszavának.
Gulyás Gergely miniszter nemrég jelentette be, hogy évek óta tartó huzavona után jövőre megnyitják a Józsefvárosi pályaudvar helyén létrehozott holokauszt emlékközpontot, a Sorok Házát. Az intézmény tulajdonosa a Köves Slomó rabbi vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) lesz, a Sorsok Háza kialakításában a Schmidt Mária-féle közalapítvány is közreműködik. A Mazsihisz nem árulja el a magyar zsidó közösséget – ezzel a címmel adott ki állásfoglalást a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A Mazsihisz szerint az EMIH-nek nem a történelmi hitelesség, nem a magyar zsidó közösségi emlékezet és nem a magyar zsidóság a fontos, hanem „a közpénzek és ingatlanok megszerzése”. Ez világos stratégia, ami szembemegy „a Mazsihisz törekvéseivel és a magyar zsidó közvélemény értékrendjével”. A rendkívüli helyzet indokolta, hogy rendkívüli vezetőségi ülést hívjak össze – számolt be a közlemény elfogadásának körülményeiről lapunknak Heisler András, a Mazsihisz elnöke. Kemény a szöveg – ismerte el –, de ugyanilyen kemény a Sorsok Háza ügyében hozott döntés is. A kormány korábban a Mazsihisznek, Izraelnek és nemzetközi zsidó szervezeteknek is azt ígérte, hogy a Sorsok Házában nem a Schmidt Mária-féle koncepciót fogják megvalósítani – állította Heisler András. Márpedig – folytatta – az eddig elhangzottak alapján nem kétséges, hogy az a narratíva érvényesül majd, amit Schmidt Mária 2015-ben is képviselt, és amit egyszer már a washingtoni holokauszt múzeumtól kezdve a jeruzsálemi Jad Vasem intézetig sokan elutasítottak. A Mazsihisz elnöke elmondta, hogy a kormány lépése külföldön is tiltakozást váltott ki: több szervezet is megdöbbenését fejezte ki. Heisler András egyebek mellett kifogásolta, hogy az EMIH által is támogatott koncepció szerint a Sorsok Háza 1938-tól akarja bemutatni a jogfosztástól a deportálásig vezető utat. Márpedig – hangsúlyozta Heisler András – a magyarországi zsidók jogfosztása nem 1938-ban, hanem a numerus clausus (az egyetemeken alkalmazott „zárt szám”) bevezetésével kezdődött. Az első zsidóellenes törvénynek nevezhető jogszabályt csaknem húsz évvel korábban, 1920-ban fogadták el. Köves Slomótól azt kértük, reagáljon arra, hogy a Mazsihisz közvetve árulónak nevezte. Megkérdeztük továbbá, részéről van-e szándék, ha igen, lát-e rá lehetőséget, hogy a Sorsok Háza ügyében együttműködjön a Mazsihisszel. A rabbi írásban válaszolt. A holokauszt emléke, emlékének feldolgozása és prezentálása egyedül azt a célt szolgálhatja, hogy a sérelmeket és sértettséget legyűrve, az emlékek fájdalmai és tanulságai által elérhető katarzist minél szélesebb kör számára megérinthetővé és személyessé tegyük – állapította meg Köves Slomó. Ehhez a Sorsok Háza esetében is az szükséges, hogy el tudjuk érni, minél többen sajátjuknak érezzék azt a diskurzust, amelybe évente sok százezer diákot és felnőttet kívánunk bevonni. Ennek a célnak az elérése érdekében az EMIH minden zsidó és nem-zsidó, magyar és külföldi civilszervezettel, egyházzal, oktatási intézménnyel és szervezettel keresi és kéri az építő együttműködést – hangsúlyozta, hozzátéve: „Azt akarjuk elérni, hogy a holokauszt emberi tragédiájából, családi, vallási, nemzeti kötődéstől függetlenül mindenki képes legyen a legmélyebb emberi következtetéseket és tanulságokat levonni”. Ehhez az együttműködéshez azonban Köves Slomó szerint az is szükséges, hogy a Sorsok Háza kapcsán kialakult diskurzust semmikép se hagyjuk „egy zsidó hitközségi konfliktus martalékává válni”. Így azt kéri mindenkitől, maga és közössége tagjai és vezetői számára is azt az utat szeretné kijelölni, hogy „próbáljunk meg mindahányan felülkerekedni személyes és intézményi sérelmeinken és közösen dolgozni egy – a vallásos zsidó közösségnél lényegesen nagyobb ívű és jelentőségű – közös ügy érdekében”.

Félelemkeltésre volt csak jó a hajléktalantörvény

Publikálás dátuma
2019.04.25 15:05

Fotó: Draskovics Ádám
Csekély gyakorlati hatása volt a tavaly októberben bevezetett, hajléktalanságot tiltó rendeletnek, a közhangulat azonban romlott, a hajléktalan embereket egyre több erőszak éri – áll a Menhely Alapítvány és a Február Harmadika Munkacsoport jelentésében.
Érdemi hatása szinte nem volt, de a félelem érezhetően nőtt az utcán élő hajléktalan emberek körében – röviden így lehetne összegezni a szabálysértési törvény tavaly októberében bevezetett „hajléktalantörvényként” elhíresült, az „életvitelszerű” közterületen tartózkodást tiltó (és akár elzárással is büntető) módosításának eredményeit. A Február Harmadika Munkacsoport és a Menhely Alapítvány csütörtökön bemutatott éves jelentése is alátámasztotta: a korábbi évekhez képest nem nőtt számottevően a menedékhelyeket, szállókat igénybe vevő hajléktalanok száma, de egyre több lett a rejtőzködő és a közhangulat is érezhetően romlott. – Nemcsak a hatóságoktól félnek az utcán élő emberek, a közhangulat is sokkal rosszabb lett. Az elmúlt évben, közterületen minden harmadik hajléktalan embert ért fizikai bántalmazás, a verbális abúzus aránya is kiugró: a vizsgálatunkban megkérdezett hajléktalanok kétharmada számolt be arról, hogy érte valamilyen szóbeli bántalmazás, olykor hatósági személyek részéről is – mondta az eredményeket ismertető sajtótájékoztatón a Menhely Alapítvány elnöke, Győri Péter. Az adatfelvételt minden évben február harmadikán végzik, és elsősorban azokra terjed ki, akik a szállókkal, utcai szolgálatokkal kapcsolatban vannak. Az idei felmérés során több mint 8500 hajléktalan embert sikerült elérniük. Vizsgálták, a 2018. október 15-étől érvényes szabálysértési jogszabály hogyan érte el az érintetteket: kiderült, a megkérdezettek csupán 5 százaléka ment be valamilyen menedékhelyre azért, mert rendőri figyelmeztetésben részesült, 69 százalékukat pedig se nem figyelmeztették, se nem fordult elő vele az elmúlt fél év során, hogy azért nem aludt közterületen, mert attól félt, hogy megbüntetik. Vagyis a hajléktalan emberek mintegy kétharmadát egyáltalán nem érte el az intézkedés. A hajléktalantörvénynek Budapesten volt csekély hatása: a frekventált közterületekről (például a forgalmasabb metróaluljárókból) valóban eltűntek a hajléktalanok, a fővárosban a szállók kihasználtsága is magasabb. A február 3-ai héten Budapesten „csupán” 40 százaléka aludt továbbra is közterületen azoknak, akik addig is az utcán éjszakáztak. Ugyanez az arány Pécsen 70 százalék, Miskolcon 78 százalék. Győri Péter szerint ez azért van, mert vidéken sokkal kevesebb a férőhely – ha akarnának, sem tudnának többen szálláshelyeket igénybe venni. Miközben a hajléktalanok kétharmada vidéki városokban él. A vizsgálat kiterjedt a hajléktalanok életkörülményeire is. Az éhezés minden negyedik fedélnélküli számára állandó jelenség, az utcán élők többsége koldulásból, gyűjtögetésből tartja el magát. A kedvezőbb munkaerőpiaci mozgások következtében a munkaképesebbek (jellemzően az átmeneti szállókon lakók) ugyan kikerülhettek a hajléktalan létből, ám az idősebbek, a fizikai és mentális fogyatékkal élők, a tartósan betegek, a függőségben szenvedők aránya jelentősen megnőtt a hajléktalanok körében. A szakértőket megdöbbentette az iskolázottság alakulása: megnőtt azoknak a 29 év alatti fiatal hajléktalanoknak az aránya, akiknek legfeljebb csak általános iskolai vagy szakiskolai végzettsége van. Az lett a jellemző, hogy minél fiatalabb egy hajléktalan ember, annál iskolázatlanabb. A kutatók azt is megkérdezték, hogy maguk az érintett hajléktalan emberek hogyan vélekednek a valódi megoldás módjáról. Túlnyomó többségük (79 százalék) szerint elsősorban emberi lakhatásra és olyan munkára, bérekre lenne szükség, amiből meg is lehetne élni. Sokan (kétharmaduk) válaszolták, hogy lakhatási támogatásra, több szociális-mentális segítségre, több szálláshelyre, ezek színvonalának a javítására, illetve elérhető bérű lakások felajánlására lenne szükség. Nagy többségük teljesen elutasítja a büntető jellegű helyzetmegoldást. A szociális segítők – a megkérdezettek személyre szabott diagnózisa alapján – legtöbb esetben az egyéni szociális munkát, a pénzbeli támogatást és a megfelelő lakhatás biztosítását látják szükségesnek. Szintén sok esetben – elsősorban a szállókon lakók körében – pszichiátriai, addiktológiai kezelésre, gyógyításra, sőt ápolás-gondozásra is szükség lenne.
Frissítve: 2019.04.25 15:16

Szijjártó szerint „elfogadható áron” újítják fel a Budapest-Belgrád vasútvonalat, csak azt nem árulja el, hogy ki és mennyiért

Publikálás dátuma
2019.04.25 14:53
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A korábbi becslések 700 milliárdnál is nagyobb összegről szóltak. Ez 130 év alatt térülne meg Magyarországnak.
Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender, kihirdették a győztest, egy kínai-magyar konzorciumot, a kínált ár elfogadható - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Pekingben. Mint az MTI idézi, a tárcavezető szerint május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat.   
Hozzátette, a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka. Szijjártó Péter kiemelte: a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között. Az ügyben minimum meglepő, hogy a külügyminiszter sem a győztes cég nevét, sem a beruházás árát nem említetette. Korábbi sajtóértesülések alapján azonban sejthető a kínai hitellel finanszírozott beruházás költsége:
a beruházás összértéke túlléphet a 700 milliárd forinton, egyes becslések szerint pedig 130 éven belül térülhet meg mindez Magyarországnak.
A közbeszerzést koordináló Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. honlapján még nincs kint a tender – annyi azonban tudható, hogy jelentkezési határidő január 19-ei lejártáig csak CRE Konzorcium, illetve a STRABAG-CCCC 2018 KONZORCIUM nyújtott be részvételi jelentkezést. Mindkét nemzetközi konzorciumban jelen vannak ugyanakkor magyar és kínai gazdasági szereplők is, a Szijjártó Péter által elmondottak tehát nem visznek közelebb a megoldáshoz.
A vasúti kapcsolat csak a kezdet, Szijjártóék megállapodást írtak alá a két ország közötti digitális fejlesztések területén történő együttműködésről is, a kínai vállalatok ugyanis – magyar perspektívából – vezető szerepre tettek szert a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a modern internetes alkalmazások területén. Mindez eléggé ijesztően hangzik, amikor tudjuk, hogy Kína már élesben használja az állampolgárokat viselkedésük alapján kreditrendszerben jutalmazó-büntető Nagy Testvér projektet, a magyarországi Szitakötő programban pedig a Belügyminisztérium megfigyelő rendszere 35 ezer térfigyelő kamera felvételeire látna rá, gyakorlatilag élőben.