A mentők jajgató hangú szirénája idegtépő üvöltéssel riasztotta föl az éjszaka süket csöndjét. Szombaton éjszaka 1 óra után 10 perccel száguldottak el a vörös szemű gépkocsik, zsúfolva kötszeres ládákkal és mentőorvosokkal, a Lánchíd előtt. A rohanás hallatlan tempója, a szirénázás szünet nélküli vijjogása jelezte, hogy valami borzalmasan nagy esemény történhetett.
A telefonhoz rohantunk és a mentők központi székházában az ügyeletes mentőtiszt az izgalomtól elfúló hangon, rekedten kiáltja bele a kagylóba:
— Biatorbágynál óriási vasúti szerencsétlenség történt. Semmi többet nem tudunk
A Keleti-pályaudvar állomásfőnöksége sem tud sokkal többet. A hang csak ott válik határozottá, amikor megnöveli a borzalmat azzal, hogy:
— Merénylet történt. A bécsi gyorsvonat a biai viaduktról a mélységbe zuhant.
Amikor a torbágyi kaptató tetejére érünk, olyan látvány fogad bennünket, amelyet a legvadabb fantáziájú amerikai rendezők sem tudtak megálmodni filmjeiken, ha á vasúti banditák munkájának borzalmait akarták szemléltetni. A második viadukt tetején, amelyen a Bécs felé robogó vonatok utja visz, a viaduktfő előtt öt kivilágított vasúti kocsi áll. Lent a völgykatlanban, a viadukt teljes hosszúságában alaktalan tömegekké roncsolódva hevernek a vasúti kocsik.
Jobboldalon, a nehéz kőboltozat alján, csaknem a túlsó partot elérve, orrával a földbe fúródva hever a 301-es számú modern gyorsvonati lokomotív teste, tetején a szeneskocsi. Mellette a podgyászvagon. Azután a Wagon Lits hálókocsija és egy I. és egy II. osztályú kocsi. A hídtól balra újabb hálókocsi a patak medrébe borulva. A viadukt hídfője mellett egy I. és II. osztályú vagon és egészen a domboldalon, közvetlenül a hídláb mellett oldalra fordulva egy III. osztályú kocsi.
Az irtózatos romhalmaz körül fáklyás emberek imbolyognak. Az országúton szénből és a kocsik faalkatrészeiből rakott hatalmas máglya, lobog, amely derengő fénybe borítja a halálvölgyet.
Velőt hasító jajveszékelések tépik a fület, elhaló hörgések markolják a szívet és a vasnak, fának, szénnek gyilkos törmelékében mint a vakondok túrnak, kutatnak mentőorvosok. Nyakukon gumiköpeny, kezük füstös, kormos és véres. A hídon pokrócokra fektetve embertestek roncsai, végtagok nélkül, összelapított fejekkel, szétvágott hassal, kifordult belekkel.
Az első csonkot, amit látunk, egy vasrúd szúrta át az alsótesten. A véres húscafatok olyan alaktalanok, hogy alig lehet megállapítani, a szerencsétlen férfi volt.
A koromsötét éjszakában szemünk hozzászokik a szurokfáklyák fénykörének világosságához. A romhalmaz fölött a viadukt vaskorlátjának leszakadt pántjai úgy lógnak, mintha valami bódult agyú rendező, fantasztikus gyászszalagokat lógatna alá. Az esőtől csuszamlós domboldal szűk ösvényén átázott cserjés mellett kapaszkodunk a töltés felé. Innen áttekinthető képet nyerünk arról, ami történt.
Kerekeikkel az ég felé fordulva, szilánkokká, forgácsokká törve hevernek a kocsik a lejtőn, a patakban és a völgyben fekve. A vajként elhajlított tengelyek, pozdorjává zúzódott kocsioldalak, kihasadt bordájú Pullmann-kocsik egymásra préselődött irtózatos romhalmaz döbbenetes képét mutatják.
Népszava 1931. szeptember 15.
