nemzetbiztonsági bizottság;letelepedési kötvény;

2018-09-25 16:44:32

Halász János szerint nem is fontos a kötvénybotrány

Zárt ülésen hallgatták meg a hírszerzés új főnökét, az ellenzék szóba hozta a letelepedési kötvények ügyében sokasodó botrányokat is. A volt Fidesz-szóvivő szerint viszont ez a téma nem érdekes.

Két óra alatt nem került szóba a kormány által főellenségnek kikiáltott Soros György neve az Információs Hivatal (IH) élére kinevezett Czukor József nemzetbiztonsági bizottságban történt meghallgatásán. A bizottság végül a kormánypárti igenekkel támogatta Czukor személyét a hírszerzés élére, az ellenzék pedig vagy tartózkodott vagy nemmel szavazott. Bár az ülésen elhangzottakat harminc évre titkosították, Mirkóczki Ádám a bizottság jobbikos elnöke az ülés után annyit elmondott, hogy ellenzéki oldalról „érintőlegesen” szóba került és utaltak rá kérdéseikben a letelepedési kötvények ügyében sokasodó botrányokra. Azért csak érintőlegesen, mivel a letelepedési kötvényprogram biztonsági hiányosságairól szóló botrányok elsősorban a másik titkosszolgálathoz, a polgári elhárításhoz, vagyis az Alkotmányvédelmi Hivatalhoz (AH) tartozik.

Mint ismeretes, az utóbbi időben egyre több, súlyos biztonsági kockázatot jelentő bűnözőről derült ki, hogy a Rogán Antal által kiagyalt letelepedési kötvényes programban jutottak letelepedési és az EU-n belüli szabad mozgást biztosító engedélyhez. Mirkóczki Ádám elmondta: a következő ülésen külön napirendi pont lesz a kérdés, addigra várhatóan kiderül, hogy az AH kezdeményezésükre felülvizsgálja-e a kiadott letelepedési engedélyeket. Kérdésünkre a bizottsági elnök megpendítette: az IH-vezető meghallgatásakor szó esett az orosz befolyásszerzésről. „Én azt gondolom, hogy a főigazgatónak nincsen rossz logikája ebben a kérdésben” – fogalmazott Mirkóczki, aki szerint az IH szakemberei képesek ellátni az ezzel kapcsolatos feladatokat, a döntő kérdés az, hogy a politika ezzel mit kezd, a kormány használja vagy nem használja erre az IH kapacitását. Arra a kérdésre, hogy a kormány által főellenségnek kikiáltott Soros György neve elhangzott-e Mirkóczki úgy fogalmazott: „úgy emlékszem, hogy nem”.

Az ülés után megkérdeztük Halász János fideszes bizottsági tagot arról, hogy mi a személyes véleménye a letelepedési kötvényes botrányokról. „Személy szerint az a véleményem, hogy erről nagyon sokszor nagyon alaposan válaszoltunk, és mi olyan dolgokról szoktunk beszélgetni ami érdekes és fontos” – hárított a volt Fidesz-szóvivő, majd további kérdéseinkre már nem volt hajlandó válaszolni, és elsietett.