EU: nyet, Putyin: da

A miniszterelnök beolvasott nyugati kritikusainak Strasbourgban. A magyar emberek nevében azt mondta: nem engedik, hogy bárki beavatkozzon egy szuverén ország belügyeibe. Az üzenet magyarul: csak utaljátok át a dohányt, de pofa be. Hamarosan Moszkvában találtuk a miniszterelnököt, lám, milyen kedves is tud lenni, persze ott nincs mit kritizálni, minden szép és jó.
'56 nemzedéke néma. Talán megszokták a keleti szél politikáját, elvégre az Orbán Viktor előtti két kormány is aktívan barátkozott az orosz elvtársakkal. Bajnai Gordon kurzust váltott, a beépített orosz ügynökök egy részét hazaküldte, de egy év alatt ő sem tudta örökre biztosítani az ország nyugati elkötelezettségét. Orbán kormányzása idején pedig az oroszok visszajöttek. Még nem hozták létre az új Magyar-Szovjet, akarom mondani a Magyar-Orosz Baráti Társaságot, de amikor létrejön, csupán az lesz benne az újdonság, hogy a két újfent keresztény jóbarát együtt hibáztatja majd mindenért a „kommunistákat”. Bár egyikük sem tudja, hogy azok manapság tulajdonképpen kik. 
Moszkvának Orbán Viktor hasznos, mert nemcsak az Európai Unió egységét, de magát az európai integráció káprázatos eredményeit vonja kétségbe. Lehet, hogy ezt is megbeszélte Putyinnal hosszú, négyszemközti beszélgetésük során. Elhenceghetett sikereivel: nincs nap, hogy a nagy nyugati lapok ne említenék a nevét. Híres lettem, mondhatta. Ekkor Putyin talán közbeszólt: nyugaton inkább hírhedt, drága Viktor Viktorovics. 
Talán Putyin is sejti: a magyar miniszterelnök és csapata éppen most, a 2018-as választás után vesztette el a talajt a lába alól. Milyen váratlanul érte őket - Orbánt, Szijjártót, Gulyást és Rogánt - az európai kétharmad! Strasbourgban látott elámult arckifejezésük emlékezetes. Tudták, hogy ez lesz az eredmény, de nem akarták elhinni. Féltek szembesülni saját bizonyítványukkal. Elhitették magukkal, hogy Európa végülis meghátrál. 
A tartózkodók szavazatát hiányolni (utólag), és ezen az alapon „elutasítani” az Unió kétharmados határozatát a felkészületlenség jele volt, és egyben a hozzáértés hiányára utal. Milyen jól jöttek volna most a külügyből kiebrudalt szakemberek! Képzeljük csak el: ha valaki az áprilisi magyar választást hasonló módszerrel elemezné, akkor - figyelembe véve a "tartózkodókat" - a Fidesz csupán a teljes magyar lakosság 33 százalékát mondhatná magáénak. Nem kevés, de közel sem a büszke kétharmad. 
A drámai EU vereség óta a Fidesz tábor megzavarodott, stílusa kocsmai. Így védik Európát? A szavait gyakran oly gondosan mérlegelő kormányszóvivő keresztnevén pocskondiázza Lili Bayert, egy rangos amerikai internetes honlap, a Politico európai tudósítóját; a kormánylap vezető publicistája pedig egyenesen nemi erőszakra buzdít Judith Sargentini ellen.  Az üzenet: nőkkel, ha nem fekszenek le a hatalomnak, így kell – így fogunk - bánni.
Ezért is van az, hogy a nők tényleges egyenjogúságával foglalkozó, civilizált, modern Európa nagy többsége elveti ezt a magyar kormányt, és megveti támogatóit.
Szerző
Charles Gati
Frissítve: 2018.09.26. 09:04

Újratervezés

Harc az idővel. Két főszereplővel elkezdődött immár a küzdelem a háromnegyed év múlva esedékes európai parlamenti választások mandátumaiért. Ismertek a rámenős versenyzők is. Mindkettőjük kontinentális vezető szerepért száll síkra, meghatározni a demokráciának számára kívánatos minőségét. Emmanuel Macron francia államfő mindenáron mentené az Unió több évtizedes gyakorlatát, a hagyományos liberális elveket követné, Orbán Viktor magyar miniszterelnök viszont a szélsőjobboldali tábor önkényuralmi módszereit. Máris paprikás a hangulat.
Orbán, amint meghatározó szerephez jutott a honi közéletben, különálló négyes alakulatot szervezett Visegrádinak elkeresztelt csoportja élén. Eleve azzal a szándékkal, hogy a szoros integrációval szembehelyezkedve a szétaprózott úgynevezett nemzetállamok csoportjával lazítsa az egységet, miközben természetesen igényt tart a tekintélyes közösségi forrásokra is. A kezdeti buzgalmak után azonban ez a kísérlet lassú sorvadásba ment át. Szlovákia rádöbbent, hogy számára ígéretesebb, ha szorosabban Brüsszelhez alkalmazkodik, a csehek még nem olyan elszántan, de ugyancsak kacérkodni kezdtek a gondolattal, a lengyeleket pedig az késztette töprengésre, hogy a magyar vezetés Putyinnal paktál, az ő vélt nemzeti érdekeikkel ellentétben. Pillanatnyilag az elvben még létező „visegrádi négyes” más törekvésnek adja át a helyét. A fölelevenedett délnyugat európai pszeudo-náci szervezkedések formációinak. Orbánnak az a vágya, hogy a jövő májusi közösségi parlamenti választásokon ez az irányzat meghatározó pozícióba jusson. 
Aki huzamosabb ideje alaposabb figyelemmel követi a hangadó nyugat-európai sajtó kommentárjait, észlelheti, hogy az orbánista magyar közélet jelenségeit mind szigorúbb és szenvedélyesebb megjegyzések kísérik. Nem csupán az úgynevezett liberális elkötelezettségű redakciók rangos elemzői részéről, hanem hovatovább a magukat következetesen konzervatívoknak nevező igényes forrásoknál is. Amilyen mértékben a Fidesz és személy szerint Orbán alkalmazkodik az újsütetű szélsőjobboldal stílusához Brüsszelt és a közösségi szervezeteket ostorozó kirohanásaiban, olyan arányban vadul el az Európát megosztó és pusztító szenvedély.
Franciaország maga sem mentesül semmiben se a hiteles demokráciákat jellemző bírálatoktól. Macron „középpártiként” jellemzi a Sarkozyétől és hasontársaiktól eltérő kísérleti rezsimjét. Baloldali megfigyelők azonban kétségbe vonják ezt a szemlétet, úgy vélik, semmivel se igazságosabb és méltányosabb a piaci módszereket követő,  társadalmi igazságtalanságokat szolgáló európai rendszernél. De az a módszer, ahogyan eddigi politikai pálfordulásaihoz híven Orbán Viktor a szélsőjobboldalhoz most igazodik, arra vezette a francia államfőt, hogy fellépjen a kétségtelenül sorsdöntő közösségi parlamenti választások előtt a demokrácia alapelveinek védelmében. Szókimondón és szenvedélyesen.

Egy sűrű nyár után

Sűrű nyár van mögöttünk: a nemzetközi politikában egymást érték a fontosabbnál fontosabb események. Tetszik-nem tetszik, fontos eseménnyé váltak Orbán Viktor nyári lépései is. Hogy ezek a lépések hasznosak-e Magyarországnak, az már egy másik kérdés. Még az sem biztos hogy magának Orbánnak hasznosak-e.
A nyári politikai csúcsforgalmat olyan karakteres események jellemezték, mint Trump botrányos akciója a G7 találkozó zárónyilatkozatának megtorpedózásával, vagy a Putyinnal lezajlott helsinki csúcs utáni közös sajtóértekezleten az amerikai biztonsági szolgálatok szavahihetőségének megkérdőjelezése. Az, hogy Trump az EU-t „ellenségnek”, Németországot „Oroszország által totálisan kontrollált” országnak minősítette, szintén példátlan az 1945 utáni világban. Egyidejűleg a németeket arra szólította fel, hogy a NATO költségvetéséhez való hozzájárulásukat a GDP 2 százalékára - majd rögtön ezután már 4 százalékára - növeljék. A kereskedelmi háborúskodás, a multilaterális nemzetközi intézmények létjogosultságának megkérdőjelezése ugyancsak a Trump fémjelezte amerikai külpolitikai fordulat fontos eseménye. És ez csak egy példálózó felsorolás.
Orbán ugyancsak markánsan tűnt fel a nemzetközi környezetet felforgatni kívánó szereplők sorában. Éves tusnádfürdői beszéde már többször volt alkalom politikai fordulatai bejelentésére. Most éppen illiberálisból kereszténydemokratává vedlett, még ha mindenki tudja is, hogy ő mindig csak Orbán Viktor marad. De a felforgatás kategóriába tartozik nyilvános barátkozása az olasz széljobb vezetőjével, Salvinivel – nota bene a 2019-es EP választáson az Európai Néppárt, a kereszténydemokraták egyik legfőbb riválisával. A Sargentini-jelentés kapcsán keletkezett nemzetközi figyelem Orbán és Magyarország számára ugyancsak ebbe a sorba illeszthető. 
Az események hangzavarából két jól érzékelhető tendencia olvasható ki. Egyrészt Trumpról mindenféle véleményünk lehet, de láthatóan ragaszkodik elnöki programjának végrehajtásához: semmire nem becsüli a nemzetközi rend létező kereteit, a „szabályozott multilateralizmust”. Ellenkezőleg: azok gyengítésére törekszik. Helyette a kétoldalú megállapodásokat („deal”) részesítené előnyben. Így tudná ugyanis érvényesíteni az Egyesült Államok súlyát egy értelemszerűen nála mindig alárendeltebb helyzetű partnerrel szemben. Ezért támogatja a Brexitet, gyengítette May és Merkel politikai pozícióját, ajánlotta Macronnak, hogy Franciaország lépjen ki az EU-ból. Ezért lépett fel németországi nagykövete elefántként a porcelánboltban, és ezért haknizik korábbi főtanácsadója, Bannon Európában a széljobb-nacionalista pártok körül. 
Orbán viszont láthatóan európai helyét keresi, különös tekintettel a 2019 májusban esedékes európai parlamenti választásokra. A látszattal és a közfelfogással ellentétben nincs könnyű helyzetben. Pártcsaládját, az EPP-t súlyosan megosztja az illiberalizmus magyarországi gyakorlata, Orbán az európai liberális konszenzussal szinte mindenben szembeforduló politikája. Befolyásos párt nélkül azonban nincs esélye arra, hogy a majdan megalakuló EP-ben jelentős szerepet töltsön be, pedig láthatóan erre törekszik. Az egyik megoldás lehet számára az EPP orbánosítása, ennek azonban a Sargentini jelentés EP-beli vitája alapján láthatóan kicsi az esélye. A másik lehetőség egy új párt létrehozása lenne, ehhez azonban kevés az idő, és sok pénz kellene hozzá. Egyelőre marad tehát az EPP-ben. Így viszont a néppártnak Orbánnal a soraiban kell majd kampányolnia az EP választásokon az unió globális szerepe, a Trumphoz, Putyinhoz való viszonya és más sürgető, rendezésre váró ügyekben is. A rivális pártok ezt a tisztázatlan helyzetet nyilván jól hasznosíthatják majd.
Orbánnak fő szövetségesül pedig maradnak a sokadszorra kiemelten méltatott Visegrádi négyek, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a migrációs ügy egyesít. Ezért is küzd Orbán a migrációnak az EP választás központi – neki kedvezően egyetlen – témájává tételéért. 
Európa mai helyzetében azonban az uniónak és – a szélsőséges populistákon kívül – az összes többi európai pártcsaládnak a Trump jelentette kihívásra, a Brexit sokkjára, a kereskedelmi háborúskodás bontakozására és a globálpolitika szaporodó más súlyos problémáira kell válaszolnia. Semmi sem lehetne károsabb, mint az EP kampányban kizárólag a migrációról beszélni és a többi kihívást feledni. 
A V4 jelentőségét és belső kohézióját egyébként jól jellemzi, hogy aznap, amikor Orbán Putyinnal tárgyalt Moszkvában, Trump a Fehér Házban Duda lengyel elnökkel az orosz veszélyről cserélt eszmét. Beszédes kép.
És még egy fontos szempont: a V4 országok aligha fognak komoly szerepet játszani az EP választási kampányban. A négy országot vezető kormányok pártjai négy különböző, egymással súlyosan rivalizáló európai pártcsaládba tartoznak. A 2019-ben alakuló új Európai Parlamentben – elméleti – többségük csak egymás rovására lenne kialakítható.
Szerző
Hajdu Nóra