A könyvtáros kételkedő monológja

Publikálás dátuma
2018.09.27 12:00
Haumann Péter tolmácsolásában még könnyebben észrevehető volt Krasznahorkai iróniája
Fotó: Népszava/ Tóth Gergő
A világegyetem tágul, és benne Krasznahorkai László univerzuma is egyre terebélyesebb. Kedd este a Magvető Caféban mutatták be Aprómunka egy palotáért címmel megjelent új regényét.
Látomásos író. Rendszeresen mérik Becketthez, Gogolhoz, Kafkához, Cormac McCarthyhoz. Hosszú mondatainak örvényeit hasonlították már Liszt Ferenc muzsikájához is. A Seiobo járt odalent című regényének amerikai kiadását Susan Sontag szavaival ekként ajánlották: „az apokalipszis kortárs magyar mestere, aki Gogolhoz és Melville-hez hasonlóan ösztönöz.” Krasznahorkai László persze járt Melville nyomában, még ha nem is a követője. (Hiszen „minden nyom tévút”.) Ahogy senkié se, csak a „véletlenek” után lépdel. A Moby Dick íróját tavasszal megjelent útinaplójának, A Manhattan-tervnek tette egyik hősévé. Akárcsak Malcolm Lowry angol írót – aki Hajnóczy Pétert inspirálta − vagy Lebbeus Woods amerikai építész-filozófust, akinek háborús pusztításoktól és természeti katasztrófáktól inspirált, semmilyen konvencióhoz nem kötődő fantáziáit csak Csengduban és Havannában engedték épületként megvalósulni. A szabadságát őrző, önálló gondolkodó, Krasznahorkait leginkább Krasznahorkaival érdemes egybevetni. Ugyanis „a Krasznahorkai-univerzum súlyosan és csak a maga törvényeinek engedelmeskedve gravitál az irodalmi térben” – fogalmazott az új regény, az Aprómunka egy palotáért bemutatóján Szabó Gábor irodalomtörténész, Krasznahorkait „anarchista szerzőként”méltatva: az író ugyanis az aktuális irodalmi divatokat következetesen figyelmen kívül hagyja, úgy kérdez rá a periféria világának közvetítőjeként létezésünk alapjaira, vizsgálva a széthullás időtlen pillanatának dermedt szerkezetét. „Prózája a létezés drámáját úgy fordítja mondatokká, hogy azokból komoly fájdalommal és egyúttal iróniával csendül ki a részvét etikája” – mondta Szabó Gábor.  A Manhattan-terv szándékoltan jelent meg az Aprómunka egy palotáért prológusaként, amelynek elbeszélője egy „e” betű híján névrokona a Moby Dick írójának. „Semmi közöm a híres írójukhoz, de egész életemben ezzel idegesítettek, csak mert a nevünk meg egy-két apróság hasonló, mindig ez van, hogy az emberek szeretnek úgynevezett összefüggéseket találni, és találnak is mindig, a pokolba velük, ha van valaki, akit úgy hívnak, hogy Melvill” - mondja a regény első mondataiban Herman Melvill, a tökéletlen, lúdtalpas könyvtáros, akinek alakját a könyvbemutatón Haumann Péter színművész tette elevenné. A felolvasást meghökkentő bevonulás előzte meg: „Melvill” fogasra akasztott partedlit, rugdalózót, pelenkát, babasapkát, csörgőt és cumit, úgy ült az asztalhoz.  Haumann előadásában, intonációjával Krasznahorkai „lét- és ismeretelméleti jegyzetéből” még könnyebben észrevehetővé vált az író iróniája, ami segítette a szöveg befogadását. Ám a teljes megértést a tökéletes könyvtárról álmodó, monologizáló Melvill önmagától sem követeli meg: „elkápráztatott ez a Woods is a látomásaival, amiket ugyan felfogtam, de a teljes megértésükig soha nem jutottam el, és arra is rájöttem, hogy azért, mert Woods rajzai esetében éppen úgy, mint Melville mondatainak esetében, nincs út egy bizonyos ponton tovább a teljes megértés felé, van egy út, persze, a megértésben, de ez csak egy darabig tart, ezen csak egy darabig tudsz akadály nélkül haladni, aztán jön egy pont, ahol nincs tovább, mert ott már ugranod kellene, mint valami akrobatának, a teljes megértésig, és erre már te nem vagy képes.” A platóni értelemben tökéletes könyvtár Melville-nél nem kölcsönzőszolgálat: se ablaka, se ajtaja, úgy őrzi mindenki elől a világ összes tudását. A hit és az elveszettség kettőssége, annak szépsége és tragikuma, hogy „a valóság természetes nyelve a katasztrófa”, az Aprómunka egy palotáért című regénynek is a sajátja. S bár igaz – ahogy Szabó Gábor rámutatott −, hogy Krasznahorkai László 1977 óta valójában ugyanazt a szöveget írja, az Aprómunka nemcsak a transzcendens valóság hiányáról, vagy az elkerülhetetlen pusztulásról beszél. „A valóság nem akadály” – a regény mottója a könyv végén értelmet nyer, de az aprómunkának ezzel valójában nincs vége. 

„Anarchista szerző”

Krasznahorkai László 1954. január 5-én született Gyulán. 1983-ban szerzett magyar-népművelő diplomát az ELTE bölcsészkarán, 1982 óta szabadfoglalkozású író. Első regénye, az 1985-ben megjelent Sátántangó tette világhírűvé. A regényt számos nyelvre lefordították, tavaly a harmadik legnagyobb kínai napilap, a Hszin Csing Pao az év legjobb könyvének választotta. A regény magyarul eddig hétszer jelent meg. Krasznahorkai gyakran utazik, először 1987-ben töltött hosszabb időt Németországban, 2007 óta él Berlinben. Az 1990-es években hosszabb utazásokat tett Mongóliában és Kínában, tapasztalatai Az urgai fogoly (1992) és a Rombolás és bánat az Ég alatt (2004) című műveiben köszönnek vissza. Japánban és az Egyesült Államokban is élt hosszabb ideig. Az 1999-ben megjelent Háború és háború megírásához ötleteivel segített barátja, Allen Ginsberg amerikai költő. Elbeszélései jelentek meg Seiobo járt odalent (2008) és Megy a világ (2013) című könyveiben. Előbbi svéd fordítását a napokban jelölték a Kulturhuset Stadsteatern nemzetközi irodalmi díjra, utóbbi angol fordítása az idei Man Booker-díj egyik esélyese volt. A 2010-es Állatvanbent az író Max Neumann festményeiről szóló gondolatait adja közre. Szinte minden évben újabb kötetekkel jelentkezik, a Báró Wenckheim hazatér 2016 őszén, A Manhattan-terv idén tavasszal jelent meg. Tarr Béla klasszikus filmjei is az ő regényeiből születtek: a több mint hétórás Sátántangót 1994-ben mutatták be, míg Az ellenállás melankóliáján (1989) alapuló Werckmeister harmóniákat 2000-ben. A Kárhozat, A londoni férfi és A torinói ló forgatókönyvét is együtt írta Tarr Bélával. Számos díj kitüntetettje. A Kossuth-díjat 2004-ben kapta meg, 2010-ben a Brücke Berlin német irodalmi díjat nyerte el, 2012-ben Prima Primissima díjat kapott. 2015-ben tüntették ki a Nemzetközi Man Booker-díjjal Londonban. Hosszú évek óta az irodalmi Nobel-díj egyik várományosa.

2018.09.27 12:00
Frissítve: 2018.09.27 12:00

Az Imitation fura popzenéje

Publikálás dátuma
2018.12.14 11:30
Pápai Zsanett
Fotó: /
Pápai Zsanett énekes-dalszerző és Gödri Bulcsu zeneszerző közös projektje, az Imitation minden tekintetben átlépi a műfaji határokat. Ők egyszerűen csak „fura popnak” (weird pop) nevezik The Original című lemezüket.
„Mindig fontos volt, hogy a lehető legszélesebb skálán keressek zenei inspirációkat. Mára a rigid műfaji határok szinte teljesen elveszítették a jelentőségüket, főleg az underground/indie világban. Bármilyen stílust meghallgatok, ha szélesíthetem a művészi eszköztáramat. Amikor az albumot írtuk, nem kerestünk műfaji viszonyulási pontokat, csak a húsbavágóan őszinte, koncentrált kifejezéssel törődtünk. Az így létrejött egységes, de eklektikus anyagot – art electrót, trip-hopot, indietronicát, jazzt is kihallani a The Originalből – neveztük el weird popnak, azaz fura popnak. Popzene, mert fontos a mindenki számára hozzáférhető kifejezésmód – és weird, mert eszközeiben és stiláris szabadságában kompromisszummentes” – vélekedik Bulcsu, aki zeneszerzője és sound designere, azaz „hangkép-alkotója” az új lemeznek. Szokatlan az angol nyelvű album szövegvilága is: a lírai, személyes hang éppúgy megjelenik benne, mint a társadalmi kérdésekkel való kritikus szembenézés. „Zenészként a nonverbális kifejezés érdekel jobban, a dalszövegek másodrendűek számomra. De pár éve még sokadrendűt vagy lényegtelent mondtam volna; ehhez képest, úgy látszik, több lett azóta a verbálisan is megfogalmazható mondanivalóm” – mondja Zsanett. „Nincs előre meghatározott tematika, bármiről írunk dalokat, ami épp az eszünkbe jut – politikától fiktív történeteken át magánéleti válságokig”. Bulcsu most csak egy szöveget írt (Before Work), ami az életközepi krízisről szól. „Egyrészt azért, mert ismerem, másrészt mert nem illik. A popzenében és úgy általában a minket körülvevő vizuális világban szinte mindig kizárólag fiatalnak illik lenni. Ellentétben például az ortodox countryval, ami nagyon pontosakat tud mondani a középkorú emberek magányáról. Benne van az összes dühöm és hitehagyottságom, amit oly bőkezűen osztogat 2018 Magyarországa az olyan formáknak, mint én” – teszi hozzá Bulcsu.
Az Imitation tagjai a magánéletben régóta egy párt alkotnak, de a közös zenei projekt csak két éve született meg. „Féltem, amikor először kipróbáltuk, mert az nagyon mély seb lenne, ha nem működne. A zene túl érzékeny szövet, és nagyon is benne volt, hogy nem rezonálunk úgy, ahogy azt a művészet megkívánja. De az első próbákon nekem revelatív volt, hogy a mélyáramokban egyfelé megyünk. Persze kemény konfrontációink voltak felszínes kifejezésbeli apróságok kapcsán, de ez nem meglepő, ha igazán fontos neked, amit csinálsz” – véli Bulcsu. Zsanett szerint „nagyon ritka szerencsés helyzet az, amikor olyasvalakivel találkozunk, akivel művészileg eléggé egy hullámhosszon tudunk lenni ahhoz, hogy minden tekintetben a saját elképzeléseinket valósítsuk meg. Esetünkben úgy adódott, hogy ez a valaki pont az életünk párja, ami már nem feltétlenül szerencsés, többszörösen nehezített pálya, de egyúttal kihagyhatatlan lehetőség, hogy együtt dolgozzunk.” Az Imitation első lemezbemutatóját októberben tartották – kortárs tánccal (Maurer Milán), vizuális performansszal (outstand) és jó néhány vendégzenésszel. Remélik, hogy a jövőben is tudnak hasonló összművészeti esteket rendezni – bár Magyarországon nem mindig könnyű ehhez megfelelő helyszínt, körülményeket találni. A nemzetközi piacon is szeretnék megismertetni a lemezt; „először az online világban, aztán, ha eléggé érdekesek vagyunk, akkor személyesen is. Már kaptunk külföldi megkereséseket, hamarosan véglegesednek az első turnéállomások”. Infó Imitation: The Original – December 15. 20:00, Klinika (Budapest, XIII. Tátra utca 22.)  

Névjegy

Pápai Zsanett, a többek között filozófia szakot végzett, festészettel is foglalkozó énekesnő 2007-ben adta első önálló koncertjét Párizsban, ahol Marco Beacco és Anne Lys Galen tanítványa volt. Ugyanebben az időszakban (a Sorbonne-on végzett tanulmányai mellett) festményeit a Village Suisse-ben állították ki. Itthon rádióműsorokat vezetett és szerkesztett, majd 2011-től saját jazz-formációival (Jazzin’ the Box, Pápai Zsanett Quartet, Jazz Poetry) lépett fel. 2016-ban alapították meg az Imitationt. Gödri Bulcsu verseskötete, A vágy geometriája 2004-ben jelent meg. Versei szerepeltek a Jazz Poetry produkcióban; médiaművészként Puzsér Róberttel dolgozott (Szélsőközép, Reklámtörvényszék, Szigorúan Ellenőrzött Mondatok). A Stand-up Tragedy, azaz „egyéni világlátásra, szokatlan összefüggésekre és analógiákra épülő személyes, szenvedélyes monológ” magyarországi meghonosítója.

Témák
zene
2018.12.14 11:30
Frissítve: 2018.12.14 11:30

Jövőre Budapesten koncertezik Tom Jones

Publikálás dátuma
2018.12.14 11:18

Fotó: AFP/ Mustafa Ciftci
A világhírű walesi énekes 2019. június 22-én hatodszor lép majd fel magyar közönség előtt.
Jövőre ismét koncertet ad Magyarországon Tom Jones. Az énekes 2019. június 22-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel és adja elő legnépszerűbb dalait – közölte a szervező Live Nation pénteken az MTI-vel. A 78 éves walesi születésű Tom Jones fél évszázaddal ezelőtt kezdte pályafutását, első zenekarát 1963-ban alapította Tommy Scott and the Senators néven. Első listavezető dala az It's Unusual volt 1965-ben, egy évvel később a Green, Green Grass of Home, 1968-ban pedig a Delilah lett hatalmas sláger. Saját televíziós showműsora volt Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban, valamint több filmben – köztük a Támad a Mars!-ban – is szerepelt. Az erőteljes, remek hangú énekes a nyolcvanas években Prince dalának, a Kissnek a feldolgozásával tért vissza a sikerlistákra. Ezt a kislemezt a kísérletező újhullámos csapattal, az Art of Noise-zal közösen rögzítette, a korong több millió példányban kelt el világszerte. A kilencvenes években az If I Only Knew (1994) és a Sexbomb (1999) számított kiemelkedő Tom Jones-slágernek.
1965 óta mintegy 150 millió példányban adták el lemezeit. Legutóbbi – sorrendben 41. – stúdióalbuma, a Long Lost Suitcase 2015-ben jelent meg. Az énekes 2001, 2009, 2011, 2014 és 2017 után hatodszor lép fel magyar közönség előtt jövő júniusban a Sportarénában, legutóbb tavaly a VeszprémFesten járt. Pályafutása során kapott Grammy-díjat, Brit Awardsot, 1999-ben átvehette a Brit Birodalom Érdemrendjét (OBE), 2006-ban lovaggá ütötte II. Erzsébet királynő.
Szerző
2018.12.14 11:18
Frissítve: 2018.12.14 12:51