Németország;Törökország;Recep Tayyip Erdogan;

2018-10-01 08:49:04

Keserédesre sikerült a német-török kibékülés

„Rendkívül sikeresként” írta le vasárnap véget érő háromnapos németországi látogatását Recep Tayyip Erdogan. A török elnök valóban elérte legfőbb célját, új életet lehelt az utóbbi években egyre romló török-német viszonyba. A közeledést azért koránt sem annyira a hirtelen megvilágosodás, mint inkább a közös érdekek vezérelték. Ankarának mindennél nagyobb szüksége van új szövetségesekre most, hogy az Egyesült Államokkal is mélyponton vannak a kapcsolataik, és a török líra is bezuhant. Ugyanakkor Berlinnek szintén jól jön a békülés, ha például beleszólást akarnak a szíriai háborúba, megelőzendő egy újabb menekülthullám megindulását.

Azért a találkozók így sem teltek túl jó hangulatban. Mindkét fél igyekezett úgy egyensúlyozni, hogy arcvesztés nélkül békejobbot is nyújtson, de kritikáit is megfogalmazza. Elég parázs hangulatban zajlott már az Angela Merkel német kancellár és a török államfő közösen tartott pénteki sajtótájékoztatója is. Majd a német államelnök, Frank-Walter Steinmeier sem udvariaskodott szombati találkozójuk után: úgy fogalmazott, hogy míg nyolcvan évvel ezelőtt Törökország nyújtott menedéket a németeknek, manapság a törökök menekülnek Németországba a növekvő társadalmi nyomás miatt. Egyben aggodalmát fejezte ki a politikai indokok miatt Törökországban bebörtönzött német állampolgárok, és török újságírók, politikusok, stb. miatt. Hasonlóan csípősre sikerült ugyanakkor Erdogan válasza is. A török elnök a németek szemére hányta, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt és a két évvel ezelőtti puccskísérlet végrehajtásával vádolt úgynevezett FETO több ezer terroristája járkálhat szabadon Németországban.

Erdogan látogatása végén még Európa egyik legnagyobb mecsetét is megnyitotta Kölnben. A mecset valójában már egy ideje üzemel, de a hivatalos átadóval a török elnöknek lehetősége nyílt arra is, hogy a népes németországi török diaszpórának is megmutassa magát. Erdogan útját ugyan végig kisebb-nagyobb tüntetések és tiltakozások kísérték, de végül nagyobb botrány nem történt.

A török államfő október 8-án Budapestre érkezik, ám emberi jogi bírálatokra itt aligha kell számítania. Úgy tudjuk, Erdogan elsősorban Orbán Viktor korábbi látogatásait viszonozza, – a magyar miniszterelnök legutóbb júliusban, beiktatásán is ott volt Ankarában  – átadja Gül Baba felújított türbéjét, ám semmilyen különösebb politikai vagy gazdasági megállapodásra nem lehet számítani.