LMP;Schiffer András;

2018-10-01 16:55:39

Schiffer András visszatér az LMP-hez

Bár a mandátumáról már 2016-ban lemondott, a pártból pedig májusban kilépett, igazából soha nem távolodott túl messzire.

Miközben az LMP-ből Schiffer András és Hadházy Ákos után a párt harmadik egykori társelnöke Szél Bernadett is kilépett, Schiffer visszatér az LMP környékére. A Népszava ugyanis LMP-s forrásból úgy értesült: a párt alapítója az LMP-frakció mellett tanácsadóként dolgozik majd tovább (Schiffer 2016-ban mondott le mandátumáról, és csak néhány hónapja, idén májusban jelentette be, hogy távozik a pártból).

A párttól egyelőre nem kaptunk hivatalos reakciót, maga Schiffer pedig csak annyit mondott: „nem tudok róla”. Schmuck Erzsébet képviselő viszont lapunknak azt mondta: „felmerült” a korábbi társelnök alkalmazása. 

Hadházy Ákos, ma már függetlenként politizáló országgyűlési képviselő is úgy tudja, Schiffer visszatér. Az ellenzéki politikus szerint egykori párttársa vastagon benne van, hogy az LMP-ben felborzolódtak az indulatok, azt viszont nem tudja eldönteni, hogy szándékosan szerette volna a pártot „kicsinálni”, vagy csak a visszatérésének ágyazott meg ezzel.

– Az utóbbi hónapokban sok méltatlan támadást érte Szél Bernadettet, megdöbbenve hallottam a belső szervezkedéseket is ellene. Ez a döntés logikus volt, az LMP-ben a józan ész és az indulatok csatájából, sajnos utóbbi került ki győztesen. Megértem a volt társelnök döntését – nyilatkozta egykori párttársa kilépéséről Hadházy.

Arra a kérdésünkre, hogy függetlenként együttműködik-e majd Szél Bernadett-tel, Hadházy azt mondta: mindig jól tudott közösen dolgozni vele, ha pedig támogatná például az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért folytatott aláírásgyűjtést, azt szívesen venné. Szél Bernadett mellett kilépett az LMP-frakcióból a korábban az Együttben politizáló Szabó Szabolcs is, akivel a volt társelnök „szoros munkakapcsolatban” fog dolgozni. Szél a Facebookon azt írta: reményei szerint más képviselőkkel is sikerül hasonló kapcsolatot kialakítani.