közpénz;lakhatás;Lakhatási válság;

2018-10-01 16:24:53

Havi 300 ezer forint közpénzért bérelnek fővárosi lakást a képviselőknek

Nem spórol a közpénzzel az Országgyűlés Hivatala, ha képviselői juttatásokról van szó: több politikus lakása is 300 ezer forint körül van havonta, és a havi 200 ezres lakbér sem ritka.

Nemcsak a képviselők fizetését emelte meg 750 ezer forintról majdnem 1 millió forintra a parlament, a budapesti albérletre elkölthető keret is magasabb lett - írja az Átlátszó.hu. Eddig a lakásbérlésre elkölthető maximális összeg 186 ezer forint volt, ez a parlament.hu adatai szerint jelentősen megemelkedett.

Őket Tessely Zoltán (Fidesz) követi a toplistán, a képviselőnek havi 298 ezer forintért bérelnek lakást. Harangozónak és Tesselynek ráadásul vagyonnyilatkozatuk szerint mindössze 30, illetve 40 kilométerre Budapesttől saját ingatlanja is van.

Több, mint 200 ezer forint az albérlete Lezsák Sándornak (Fidesz, 240 ezer forint), Mátrai Mártának (Fidesz, 235 ezer forint), Dr. Kovács Zoltánnak (Fidesz, 220 ezer forint) és Szilágyi Györgynek (Jobbik, 210 ezer forint). A portál érdemben csak Szilágyival tudott beszélni, aki azt mondta, nincs ráhatása a bérleti díjra, nem ő egyezik meg a főbérlővel, ő csak megjelöl egy ingatlant, és onnantól mindent a hivatal intéz.