földrengés;cunami;Indonézia;

2018-10-01 18:00:13

Rendszerhiba miatt haltak meg több százan Indonéziában

Ezerkétszáz fölé emelkedett a földrengés és szökőár halálos áldozatainak a száma. A cunamijelző nem fogta a vészjeleket, az illetékesek pontos adatok nélkül állították le a riadót a katasztrófa előtt.

Hibás cunamijelző berendezés miatt haltak meg több mint ezren a pénteki 7,7 erősségű földrengést követő szökőárban Indonéziában. A tengeri rengéseket figyelő cunamijelző ugyanis az első vészjelzést követően nem küldte az Indonéziai Földrajzi Intézetnek a halálos természeti katasztrófát előrevetítő jelzéseket, így az illetékesek 34 perc után visszavonták a vészjelzést. A BMKG földrengés- és cunamiközpontjának vezetője szerint mindent az előírások szerint csináltak, Palu környékén ugyanis nincs cunamijelző, a legközelebbi is 200 kilométerre van. Pontos adatok hiányában a döntésüket végül a helyi ár-apály jelző információi alapján hozták meg.  

Joko Widodo indonéz elnök engedélyezte, hogy nemzetközi segítséget fogadjanak el az országra pénteken lesújtó földrengés és szökőár után. A 7,5-es erősségű földrengést követően a halálesetek száma folyamatosan növekszik, a hatóságiak, a hozzátartozók és a segélyszervezetek munkatársai további holttesteket keresnek a romok alatt. Eddig több mint 1200 halálos áldozata van a természeti csapásnak, de sok helyre még nem jutottak el a mentőalakulatok.

Az indonéz katasztrófavédelmi ügynökség vezetője vasárnap azt közölte: 300 áldozatot tömegsírba temetnek, amit egészségügyi és vallási okokkal magyarázott. Indonézia a világ legnépesebb muszlim országa, és az iszlám előírásai szerint a holttesteket a halált követő 24 órán belül végső nyugalomra kell helyezni.

A hozzávetőleg 17 ezer szigetből álló Indonézia a mintegy 40 ezer kilométer hosszú, úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol az átlagosnál sokkal több a földrengés és a vulkánkitörés. Indonézia így földtani értelemben a világ legaktívabb térségében fekszik, ahol nagy a tektonikai lemezek mozgása, évente 3-4 centimétert csúsznak el egymáshoz képest - magyarázta Tóth László szeizmológus az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában. A szakértő szerint 5-6 évente előfordul 6,5-nél nagyobb erősségű földrengés.