Etiópia;etnikai konfliktus;

2018-10-02 16:13:32

Etnikai konfliktus miatt legalább 70 ezren menekültek el otthonaikból Etiópiában

Meggyilkolt tisztviselők miatt lett céltáblává az etióp elnök népcsoportja az ország nyugati részében. Eközben délen idén már egymilliónál többen menekültek el otthonaikból.

A hivatalos számok szerint több mint 70 ezer ember menekült el az Etiópia nyugati részében fellángolt etnikai alapú erőszak elől - írja a Reuters.

A helyiek szerint az erőszakos cselekmények pénteken kezdődtek a Benishangul-Gumuz tartományban. A szomszédos Oromiában ugyanis meggyilkoltak négy tisztviselőt az előbbi tartományból.

Minthogy a régiók egyben népcsoportok lakóhelyei is, Benishangul-Gumuz tartományban a felháborodott emberek az ott élő oromo népességet tették meg bűnbaknak.

A helyzetet különösen kényessé teszi, hogy Abiy Ahmed, Etiópia miniszterelnöke - most első alkalommal - szintén oromiai származású. Az áprilisban megválasztott Abiy hivatali idejét az Eritreával való békekötéssel kezdte, és szándéka szerint az országot szétfeszítő etnikai feszültségeket is enyhítené. Ez utóbbi téren azonban még közel sem érte el célját. az ENSZ szerint április óta közel egymillió ember menekült el Etiópia déli részéről.