A pedagógus-szakszervezetek visszatérő panasza: egyre súlyosabb gondot okoz a tanárhiány Magyarországon. Ezt rendre cáfolja a kormány, pedig – mint azt lapunk elsőként megírta – az iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ (KK) valójában nem tudja, van-e tanárhiány, mert ilyen statisztikával nem rendelkezik. Tovább árnyalja a képet, hogy az ország különböző részein nagyon eltérő a helyzet: több lapunknak nyilatkozó, állást kereső tanár például azt tapasztalta, hogy Békés és Csongrád megyében szinte lehetetlen elhelyezkedni a szakmájukban – miközben egymást érik a különös pályázatok, furcsa elutasítások.
Egy Békés megyei pedagógus azt mondta, meggyőződése, hogy ezen a nyáron nála többet senki nem nézte a közigallas.hu-n a tanári álláshirdetéseket. Magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként igyekezett elhelyezkedni, ám a hetvennégy települést, köztük csaknem húsz várost magában foglaló Békésben csak négy ilyen álláshelyet hirdettek meg.
A beadott pályázatok sorsa szinte minden esetben furcsán alakult. Az egyik békéscsabai gimnáziumból elektronikus levélben kurta választ kapott, amelyben mindössze az állt, hogy a bíráló bizottság nem az ő pályázatát támogatta. Beszélgetőpartnerük csodálkozott azon, hogy személyes meghallgatása nélkül döntöttek. Egy szakgimnázium válaszra sem méltatta. Harmadik jelentkezésének elbírálási határideje két hónapja lejárt, amikor az álláshirdetést megjelentető iskola igazgatója levélben arról tájékoztatta: végül mégsem töltötték be az állást, nem vettek fel senkit. A munkát kereső tanár számára az utolsó reménysugár egy orosházi középiskola álláshirdetése volt, amelynek már pályázati kiírási időpontjai is szokatlanok voltak. Augusztus közepe után írták ki, a beadási határidőt pedig szeptember 12-ben, azaz jócskán a tanév kezdete utáni időpontban jelölték meg. Telefonos egyeztetés után a tanévet megelőző utolsó munkanapon a jelentkező felkereste az igazgatót, aki négy óra hosszán át várakoztatta, majd közölte vele, hogy óraadó tanárokkal végül sikerült áthidalni a tanárhiány okozta nehézséget.
Hasonló tapasztalatokról számoltak be Csongrád megyei állást kereső pedagógusok is. Elenyésző számban hirdetettek meg tanári álláshelyeket itt is, és azt az információt kaptuk – a Békés megyei helyzet sem tért el ettől –, hogy bár nagyobb volt a kereslet az angol és a matematika tanárok, mint a humánszakosok iránt, de az előbbiekre sem mutatkozott különösebben nagy igény. A pályázati tapasztalatok a külső szemlélő számára itt is különösek lehetnek. Egyik beszélgetőpartnerünk hat álláshelyre adta be jelentkezését, ám személyes meghallgatásra egyetlen alkalommal sem hívták be. Egy másik megszólaltatott tanár szerint a jelenlegi rendszerben nincs értelme úgy pályázni, hogy a jelentkező előzetesen nem érdeklődik: valóban keresnek tanárt, vagy már eleve megvan a jelölt. Általában az történik – tudtuk meg –, hogy az iskolák törvényi kötelezettségnek eleget téve meghirdetik az álláshelyet, de a kiírás megjelenése előtt már tudják, kit fognak felvenni. „Na, ennyit a pályáztatásról!” – összegezte tapasztalatait egy szegedi pedagógus.
Tény, hogy a Dunántúlon, különösen Nyugat-Magyarországon, Budapesten és agglomerációjában jelentős a tanárhiány. Ezekben a térségekben a közigallas.hu-n százas nagyságrendben kerestek tanárokat. De vajon miért szakadt ketté az ország a tanárhiány kapcsán is? Tény, hogy a közszférában dolgozók számára a magángazdaság kínálta álláshelyek menekülő utat jelenthetnek a Dunántúl nagy részén, Budapesten és a tágan értelmezett vonzáskörzetében. Ezzel szemben az ország hátrányos és fejletlenebb részei – ide tartozik a Dél-Alföld is – ezek a menekülő utak nem vagy alig léteznek. Az is közrejátszhat a kialakult helyzetben, hogy a külföldön munkát vállaló magyarok többsége nem Kelet-Magyarországról vág neki szerencsét próbálni a világnak. Így aztán – más lehetőségek hiányában – az állami munkahelyekhez való ragaszkodás jóval nagyobb lehet a Dunán innen, mint túl.
