körözés;soroksári gyilkosság;

A gyanúsítottnak már börtönben kellett volna ülnie a soroksári gyilkosság idején

Körözést adtak ki ellene, búvóhelyéül pedig a Vizisport utcát és annak környékét választotta.

Már jó ideje a börtönben kellett volna lennie R. Szilveszternek, amikor 2013.szeptember 25-én a gyanú szerint megölte soroksári futónőt – írja a Blikk.

A lap szerint a férfit sorozatbetörések miatt a bíróság jogerősen elítélte, neki azonban esze ágában sem volt a megadott időpontban bevonulnia a rácsok mögé. Mint írják, a férfi ellen körözést adtak ki, búvóhelyéül pedig a gyermekkorából jól ismert helyszínt, a Pesterzsébet és Soroksár között lévő Vizisport utcát illetve annak környékét választotta.

A férfi egy hónappal a nő halála után került börtönbe, miután Siófokon betörésen érték. A lap szerint a rendőrségre lakossági bejelentés érkezett, hogy egy illetéktelen személy próbál bejutni az egyik nyaralóba.

„Védencemet valóban körözték, hiszen korábban lopás és betörés miatt börtönbe kellett volna vonulnia. Pont ezért, miután Siófokon újra lebukott, nem is helyezték előzetes letartóztatásba, hanem szinte azonnal a legközelebbi büntetés végrehajtási intézetbe szállították. Elképzelhető, pont emiatt a nála lévő telefonokat sem ellenőrizték, hanem azokat azonnal a börtönletétbe helyezték”– mondta a Blikknek R. Szilveszter védője.

Mint megírtuk, a gyanúsított DNS-e egyezik a gyilkosság helyszínén talált genetikai nyomokkal, a rendőrség szerint gyakorlatilag semmi esély nincs arra, hogy valaki más is hasonló genetikai profillal a helyszínen lehetett. A gyilkosság 2013. szeptember 25-én történt. Az áldozat egy 36 éves helybeli nő volt, akit kocogás közben támadtak meg. Holttestére másnap hajnalban a szokásos futóútvonalához közeli bozótosban találtak rá. Támadója lemeztelenítette, speciális matrózcsomókat használva megkötözte, brutálisan megverte, megbecstelenítette, majd megfojtotta.