Spanyolország;opera;Barcelona;

2018-10-06 11:05:00

Elhunyt Montserrat Caballé

85 éves korában maghalt a katalán szoprán énekesnő, aki Freddy Mercurival is énekelt duettet.

A barcelonai Szent Pál Kórház szóvivője szombat reggel megerősítette, hogy elhunyt az énekesnő, akit epeproblémákkal vettek fel a múlt hónapban.

A munkáscsaládból származó énekesnő tehetsége korán kiderült, hét éves korában már Bach-kantátákat énekelt. Nemzetközi hírnévre 1965-ben tett szert, amikor New York-ban a Carnegie Hall-ban Donizetti Lucrezia Borgia című operájában debütált. Akkor az operatörténet egyik leggyorsabban kirobbanó karrierje indult el: 25 perces tapsot kapott.

A következő fél évszázadban 90 szerepet énekelt mintegy 4000 előadáson világszerte, a Maria Callas utáni korszak egyik legjobb bel canto szopránjának tartották. Hosszú pályafutása alatt énekelt Mozartot, Richard Starusst, Wagnert, jó tíz évvel tovább állt a színpadon, mint általában az énekesek. Előadásain gyakran éneklése közben tört ki a bravózás és a taps egy-egy nehezebb futam, vagy szédítően magas hang megszólaltatása után.

A Barcelona című duettet 1987-ben énekelte Freddy Mercuryval lemezre, újabb nagy sikert a dal az 1992-es olimpia himnuszaként ért el.

A temetést hétfőre tervezik Barcelonában.