Egyesült Államok;Donald Trump;Nikki Haley;

2018-10-09 16:29:00

Lemondott az amerikai ENSZ-nagykövet

Nikki Haley utódját két-három héten belül nevezik meg.

Váratlanul lemondott Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet – írta amerikai médiajelentések alapján a BBC. A hírről az Axios hírportál számolt be elsőként, hozzátéve, hogy az amerikai elnök elfogadta a lemondást.

Eleinte csak annyit lehetett biztosan tudni, hogy Trump kedden találkozott Haley-vel az Ovális Irodában. Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében egy „nagy bejelentésről” írt.

Sajtóértesülések szerint a hír sokkolta a kormányzat külpolitikával foglalkozó politikusait. Az Axios cikkében felidézte, hogy Haley szeptemberben véleménycikket közölt a New York Times című lapban és egyebek mellett azt írta: nem mindenben ért egyet Donald Trump elnökkel.

Az MTI összefoglalója szerint Trump később, a Fehér Ház Ovális Irodájában– keresztnevén szólítva a nagykövetet – hosszasan méltatta Nikki Haleyt. Emlékeztetett arra, hogy két éve, a Trump-kormány megalakulása óta képviseli az Egyesült Államokat a világszervezetben,valamint hangsúlyozta, hogy Haley fantasztikus munkát végzett, és olyan nagykövet, aki „elvégzi a feladatot”. „Rendkívül különleges ember” – mondta róla, és hozzátette: Nikki Haley már fél évvel ezelőtt jelezte, hogy „kis pihenőt” szeretne.

Bejelentette azt is, hogy Nikki Haley az év végéig ellátja hivatalát. Az amerikai elnök azt mondta, két-három héten belül megnevezi az új ENSZ-nagykövetet.

Trump leszögezte: Haleyvel együtt „sok problémát megoldottak”. Újságírói kérdésekre válaszolva Észak-Korea kérdését emelte ki.

Nikki Haley megköszönte a lehetőséget. „Szerencsés vagyok” – fogalmazott, és munkássága eredményeként említette az Észak-Korea és Irán ügyét, az izraeli amerikai nagykövetség székhelyének Tel-Avivból Jeruzsálemba történt áthelyezését, valamint azt, hogy sikerült változtatni azon a felfogáson, amelyet Izrael-ellenes elfogultságnak nevezett.

„Az Egyesült Államok ismét erős” – fogalmazott Haley, hozzátéve: „lehetnek országok, amelyek nem szeretik, amit csinálunk, de tisztelnek bennünket. Tudják, hogy végigvisszük azt, amit bejelentettünk”.

Lemondásának okairól a diplomata nem szólt, ugyanakkor megerősítette: nem azért távozik, mert 2020-

ban indulna az elnökválasztáson.