Az A38 is lemondott egy rendezvényt, politikai okok derengenek a háttérben

Publikálás dátuma
2018.10.10 20:25
Illusztráció
Fotó: Népszava/
Úgy tűnik, beállt az öncenzúrázók sorába az A38 budapesti kulturális központ: váratlanul lemondtak egy a szabadkőművesekről szóló beszélgetést.
A fővárosban senki nem akarja magára haragítani a kormányt: ezúttal az A38 döntött úgy, hogy inkább töröl egy nem NER-kompatibilis rendezvényt - szúrta ki a Magyar Hang.
A "Van még szabadkőműves?" című rendezvény a szabadkőművesség történetéről és jelenéről szólt volna. Vizsgálta volna, miért kötődik annyi összeesküvés-elmélet a rendhez, és mik voltak valójában a céljaik. Vendég lett volna az MTA Történettudományi Intézet igazgatói megbízottja, Pók Attila, az ELTE BTK oktatója és a Politikatörténeti Intézet kutatója, Csunderlik Péter, valamint egy hús-vér szabadkőműves is, aki olyan történelmi alakokkal osztozik ezen a tagságon, mint Ady Endre, vagy éppen Kossuth Lajos.
"Az eseményt az A38 adminisztrátora törölte, miután a hajót vezető Bognár Attila így döntött a téma miatt"
- írja a szervező Ökofilmklub-Budapest egy Facebook-bejegyzésben. Ezen túlmenően kommentálni egyelőre nem kívánják a történteket. "Azon dolgozunk, hogy az eredeti időpontban megvalósulhasson az esemény egy kevésbé NER-függő helyszínen" - teszik hozzá, megjegyezve, "hasonló okból" egy másik rendezvénynek, a "Mi fán terem a genderológia?" című vetítésnek is új helyszínt keresnek.
A beszélgetés résztvevője, Csunderlik Péter a Magyar Hangtól tudta meg, hogy lemondták az eseményt. Mint kérdésre elmondta:
„a félelem miatti rendezvény-visszamondások újabb bizonyítékát szolgáltatják annak, hogy az emberek legnagyobb elnyomói igazából saját maguk”.
Hozzátette, "aki azt hiszi, hogy az ilyen önkéntes és legtöbbször nem is szükséges visszavonulások bárhova is vezetnek, annak Bibó István gondolatait ajánlom a »hamis realizmusról«.
Az A38 egyelőre nem szólalt meg a történtek kapcsán.

Nem ez az első

Korábban a Magyar Tudományos Akadémia székházában tiltottak le két rendezvényt. Az egyik betiltott előadás a "Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján" lett volna, ez a hivatalos indoklás szerint „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai miatt" okozott problémát. A másik tervezett előadás címe "A közösségi média jogi oldala" – itt a betiltás indoklásában mindössze annyi áll, hogy a téma "politikai vonatkozásai miatt" nem lehet megtartani. Majd két másik tudományos előadás blokkot is letiltott az MTA: az egyik a migrációval, a másik a 2018-as parlamenti választásokkal foglalkozott volna.
Az MTA elnöke, Lovász László el is ismerte, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériummal való tárgyalás miatt történhetett a lemondás. Szerinte ez nem cenzúra, csak "túlzott óvatosság".
"Feszültségek és áthallások" miatt aztán egy Marx-emlékülést is elkaszált az Akadémia.
Lemondta a Szabó Ervin halálának századik évfordulójára szervezett beszélgetést a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) is. A telefonos egyeztetés során még beleegyezhetett az intézmény vezetése, hogy otthont ad az eseménynek. Amikor viszont megtudták, hogy a beszélgetés Csunderlik Péter, Konok Péter és K. Horváth Zsolt részvételével zajlik majd, és szükségszerűen szóba kerül a 2010-es átnevezési ügy, elálltak a beszélgetéstől.
2018.10.10 20:25

Változékony időre készüljön, újabb hidegfront közelít

Publikálás dátuma
2018.10.21 21:23
Illusztráció
Fotó: Shutterstock/
Hétfőn északon, északnyugaton számíthatunk hosszabb napos időszakokra, máshol változóan, főként kezdetben erősen felhős idő valószínű, de gyenge eső csak néhol fordulhat elő. Kora reggel 4-10, délután 14-18 fok várható.
Kedd hajnalban északnyugat felől hidegfront érkezik, de csak északon, északkeleten okozhat néhol kisebb esőt. Délelőtt naposabb időre készülhetünk, majd délutántól újabb erős felhősödés kezdődik, de csapadék estig nem várható. Az északnyugati, majd nyugati szél többfelé megerősödik. Napközben 12-17 fokra van kilátás. Szerdára egy újabb, erősebb hidegfront éri el hazánkat viharos széllel, többfelé esővel, záporokkal. Délutánra nyugat kivételével felszakadozik a felhőzet. A csúcshőmérséklet 10 és 15, délnyugaton 16 és 18 fok között alakul. Csütörtökön szeles, változóan felhős időre van kilátás, helyenként előfordulhat gyenge eső, egy-egy zápor. Hajnalban -1, +6, délután 9-15 fok várható. Pénteken élénk déli-délnyugati széllel, többórás napsütéssel melegszik az idő, délután 14-20 fok valószínű.
Szerző
2018.10.21 21:23

Otthagyja az LMP-t a párt egyetlen EP-képviselője

Publikálás dátuma
2018.10.21 19:09

Fotó: Népszava/
Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője – tudta meg az Index.
portál úgy tudja, a politikus levélben tájékoztatta elhatározásáról és annak okáról a párt elnökségét, amiben azt is közölte: hétfői hatállyal lép ki, és kedden, a Facebookon hozza nyilvánosságra a döntést. Meszerics azt írja, az LMP-kongresszus eredményének ismeretében, hosszú, alapos megfontolás után döntött arról, hogy elhagyja az LMP-t. Szerinte a párt az elmúlt időszakban új stratégiai irányba állt, amit nem előztek meg jelentősebb politikai viták, ráadásul utolsó döntéseivel „komoly politikai kockázatot vállalt”. Ez olyan kockázat és olyan irány, amit „nem kívánok, de jó lelkiismerettel nem is tudnék védeni a nyilvánosság előtt.” 
Az EP-képviselő szerint mostanra olyan jelentőssé vált a távolság politikai meggyőződésem és a párt irányvonala között, hogy az LMP-tagságát október 22-én megszünteti. „Kérlek ne hívjatok, ne akarjatok meggyőzni” – zárul az elnökségnek írt levele.
Schmuck Erzsébet, az LMP országgyűlési képviselője megerősítette az Index vasárnapi értesülését az MTI-nek.
2018.10.21 19:09
Frissítve: 2018.10.21 19:19