üzemanyag;benzin;gázolaj;benzinár;üzemanyagár;gázolajár;

2018-10-14 12:33:47

Hiába egyre drágább, izomból tankolunk

Újfent kiugró mértékben, 7,9 százalékkal ismét csúcsszintre, 2,8 milliárd literre nőtt a márkás hazai kutak üzemanyagforgalma az év első kilenc havában – számítható ki a nagy hazai olajcégeket képviselő Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) lapunknak megküldött friss adatsorából.

 

A válság 2009-2012 között ebben is masszív visszaesést hozott, amit 2015-ig erőteljes felfutás követett. Tavaly ugyanekkor a növekedési mérték csak 2,6 százalékra rúgott.  Az idei esztendő ugyanakkor megint az izmosodás jeleit mutatja. Igaz, a mostani emelkedés némileg haloványabb az előző, második  negyedévinél. Mindez azért rendkívül fura, mert éppen idén drágultak az üzemanyagok a lélektani határnak tartott literenkénti 400 forint fölé, ezzel az összes termék átlagárszintjét is jelentősen megdobva.

Gázolajból 1,7 milliárd liter fogyott idén kilenc hónap alatt, ami  szintén rekord, azonos mód kiugróan nagy mértékben, 9,7 százalékkal több 2017 háromnegyedének fogyasztásánál.

A 95-ös benzin forgalma 990 millió literre rúgott. Ez ugyan csak 4,4 százalékos élénkülés, ami a tavalyi értéket meghaladja.

A benzin esetében a jövedelembővülés, a főleg cégek által használt gázolajnál pedig a gazdasági élénkülés áll leginkább az újabb forgalomugrás hátterében – magyarázza a jelenséget kérdésünkre Grád Ottó, a MÁSZ főtitkára. Utóbbi üzemanyag esetében sokat számíthat a környező államokhoz képest gyenge forint, ami folyamatosan csökkenti a többiekhez viszonyított üzemanyagtarifáinkat. Ez a fuvarozók szemében is egyre vonzóbbá teheti a hazai kutakat. Mindazonáltal a főtitkár szerint az áremelkedés mérséklő hatása lassan tényleg begyűrűzik a keresletbe.

Jelentősen enyhült a prémiumüzemanyagok – különösen a dízel - erőteljes növekedési üteme, amit a főtitkár eme fogyasztói kör behatároltságával indokolt. Az országos statisztikák tanúsága szerint ugyanakkor egyre többen választják a márkás egységeket.

Grád Ottó megerősítette: mától egyre több hazai kúton találkozhatnak az autósok a megszokott üzemanyagjelzések mellett az uniósakkal. Ám mivel a brüsszeli szabály magyar változata még nem született meg, csak folyamatos átállásra lehet számítani.