Halállal játszó bohócok - diktátoron gúnyolódni nem életbiztosítás

Publikálás dátuma
2018.10.15 10:06

Fotó: Népszava/ Vajda József
Már önmagában kurázsi, ha valaki A diktátor címmel színre visz hazai színpadon 2018-ban egy darabot. Eszenyi Enikő megtette, még pedig hatásos, látványos produkciót rendezett és egyáltalán nem mellesleg telibe találta a címszereplőt.
Ifj. Vidnyánszky Attila, mint borbély indítja A diktátor című előadást a Vígszínházban. Borotvál. Külsője és mozdulatai is azonnal Chaplint idézik. És a legendás filmet, amelyből most a Chaplin család engedélyével nálunk is előadás született. Csakhogy Ifj. Vidnyánszky nem másol, nem kopíroz, hanem pillanatok alatt önálló figurát teremt. Az ötlet is nagyszerű, vagyis, hogy Charlie Chaplin A diktátor című filmjéből színpadi mű legyen és kezdődjön a borotválással, ami a filmben később kap helyet. Ez a néhány perc nem egyszerű hatásos felütés, ennél jóval több. Rögtön egy figurában kapjuk meg a borbélyt és a diktátort. A saját műhelyében a borbély az úr. Az ő kezében van a kés. Úgy borotvál, ahogy ő szeretne. Ő diktál, a delikvens csupán elszenvedője a történéseknek. Ifj. Vidnyánszky ezt a kettősséget, vagyis a kisembert és „diktátort” már az első néhány percbe egymásba mossa, méghozzá olyan színpadi eleganciával, figyelemmel, ritmusérzékkel, mozgáskultúrával és nagyvonalúsággal, amely tényleg párját ritkítja. Igaz a fiatal színész kivételes adottságait már a Vígszínházban, például a Hamlet címszerepében is bizonyította. A mostani vígszínházi vállalkozásnak egyébként sem volt kis tétje, hiszen egy legendához, jelen esetben Chaplin filmjéhez nyúlni, mindig nagy kockázattal jár. Lehet-e újat mondani? Több tud-e lenni a produkció, a film felidézésénél? Szerencsére ezekre a kérdésekre igenekkel lehet válaszolni és ez már önmagában is nagy dolog. A mű vígszínházi színpadi változatát a rendező mellett Vecsei H. Miklós és Vörös Róbert jegyzi. Alapvetően a filmforgatókönyvre támaszkodnak, de tovább is mennek és egy ma érvényes változattal állnak elő a hatalomról, a mindenkori diktátorokról és azokról, akik ezt az egészet elszenvedik. Az alkotócsapatot érezhetően inspirálta a téma. Az előadás stílusát is megtalálták, amely döntő részben a vásári humor, a maró irónia, a bohóctréfa és a cirkuszi játékosság eszközein belül marad. A második részben fordul csak elő, hogy az álombeli részeknél talán túlzó rendezői gesztusok is megjelennek, ízlés kérdése, ki hogy viseli például a gumikacsás vadász, vagy a görkorcsolyás gettó jelenetet. De ezeket leszámítva egy stílusban marad a produkció és ez rendkívül hatásos. Az áthallások is működnek, például amikor a repülős jelenetnél elhangzik, hogy ezt a kormányt nem lehet elengedni, a narrátort játszó Ember Márk elnézést is kér a harsányan nevetgélő közönségtől. Az is elképesztő, amikor a diktátor zászlója beborítja a közönség egy részét, van aki némán tűri, más kétségbeesve próbálja maga fölé emelni, de valahogy mégis kitör a végére a vastaps. Őrületes, hogy ez így működik. Mondanom sem kell, hogy a zászló milyen párt szimbólumát idézi. Az is mélyre megy, amikor megérezzük, hogy miként születik meg egy diktátor Herr Spejz ( Hajduk Károly) segítségével. Elvégre újszülöttként még senki sem erre készül. Aztán jönnek a sérülések, szorongások, sodródások és ilyenkor már könnyebb megtalálni az ellenséget. Később pedig kitör az őrület. Ifj. Vidnyánszky Attila rendkívül érzékenyen képes megmutatni ezt a folyamatot, beleértve az infantilizmust, a gyerekes dacot. Csodás jelenet, amikor diktátorként egy földgömbbel játszik, az kiröpül a közönséghez, majd ez az enyém felkiáltással visszaveszi. Végül aztán tönkre is teszi. Szétpukkan. 
Az áldozatok világát is sok humorral, mély empátiával mutatja az előadás. Rendkívül érzékletes például a puding jelenet. Az átállt hadnagy (Wunderlich József) belesüt egy pénzérmét a süteménybe, annak kell feláldoznia magát, aki ezt megtalálja. Mindenki méregeti, egymásnak adogatja a pudingot, a borbély pedig sorra nyeli le a pénzérméket. Ez a néhány perc visszahozza a némafilmek magával ragadó abszurd hangulatát. A résztvevők féktelen bohócokká válnak, miközben a halállal játszadoznak. A szerelmi szál is vonzó. Elsősorban a Hannát játszó Szilágyi Csenge jóvoltából, aki az életerőt, a józanságot képviseli és a költészetet, hiszen ő mondja: a csillagot nem tudják tőlünk elvenni. A vígszínházi stáb valamennyi tagja kitesz magáért, nagyon kreatív és praktikus Antal Csaba díszlete, nem beszélve arról, ahogy egy diktátor fő kellékeit a lépcsőt, az emelvényt, a mikrofont, a széket és az asztalt használja. Pusztai Judit jelmezei is markánsak, mint ahogy találóak Kovács Adrián zenei motívumai és Bóbis László koreográfiája. Megrázó és katartikus az előadás vége. A diktátornak nézett borbély beszél az emelvényen. Milliók hallgatják. Elmondja, ő nem akar császár lenni, emberséget szeretne, az elesetteknek segítene. A tömeg zavarodottan reagál. A Hynkel jelmezébe bújtatott borbély pedig nemes egyszerűséggel kilép az egyenruhából és visszavedlik emberré, miközben a szerelmét szólongatja. A tekintete önmagáért beszél. Némi reményt ad arra, hogy higgyünk benne, egyszer mindig eljön a lelepleződés ideje. Amikor már nem lehet hazudni, szemfényt veszteni. Persze az addig létrejött károk mindig tetemesek, nem pótolhatók.

Chaplin mágiája

A diktátor című filmet Charlie Chaplin 1940-ben forgatta. A mű, amely Chaplin munkásságának emblematikus darabja lett Hitler Németországáról szól, a fasizmus térnyeréséről, egy diktátor megszületéséről. Chaplin zseniális döntésének bizonyult, hogy kettős szerepet osztott magára. Hynkelt a diktátort és a zsidó Borbélyt is ő játszotta. A Diktátor a filmtörténet megkerülhetetlen klasszikusának számít. 

2018.10.15 10:06
Frissítve: 2018.10.15 11:09

Kitárt karok a Millenárison - átadták a Nemzeti Táncszínház új épületét

Publikálás dátuma
2019.02.15 20:25
Felfrissült a teátrum homlokzata, így a Millenáris Park arculata is
Fotó: Népszava/ Vajda József
Zártkörű gálaest keretében pénteken adták át a Nemzeti Táncszínház új épületét a Millenárison. Zoboki Gábor vezetőtervező beépítette a volt szabadtéri színpadot, új próbatermek és mobilterek is létrejöttek.
Kérdés, hogy tényleg hazatalált-e a Nemzeti Táncszínház, azzal, hogy tegnaptól birtokba veheti új játszóhelyét a Millenárison. A Millenáris és az intézmény vezetése reményei szerint igen. Az előzmény mindenesetre tartogatott néhány nem várt mozzanatot (lásd keretes írásunk). Amikor kiderült, hogy a Nemzeti Táncszínháznak el kell költöznie a Várból, rögtön a Millenáris Park E épületére esett a választás. Az egykori Ganz csarnok a 2000-es évek elején tévéstúdióként működött, majd színházi és más jellegű produkciókat fogadott be. A mostani átalakítást a ZDA-Zoboki Építésziroda jegyzi.

Újdonság, hogy eltűnt a főbejárat elől a szabadtéri színpad, helyét egy előcsarnok veszi át, amely kissé hasonlít a Művészetek Palotája fogadóterére. A padozat színházzá, a lépcső pedig nézőtérré alakítható. Kétségtelen impozáns látványt nyújt a megújult homlokzat és az előcsarnok is. Utóbbi felett kapott helyet a térben „lebegő” 120 fős kisterem, amely csonkakúpszerűen lóg be az előcsarnok fölé. A korábbi stúdiótérből multifunkcionális színházi térré alakították a 368 főt befogadó nagytermet. A székek félretolhatók, ezért tetszés szerint koncerteket, gálavacsorákat, vagy konferenciákat is be tudnak majd fogadni. Az egykori transzformátorház  belső tere két próbateremmel és baletteremmel is bővült. A beruházás összköltsége elérte a 4,6 milliárd forintot.

Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház főigazgatója elmondta, hogy a következő napokban rendezik meg az új állandó játszóhelyükön a Budapest Táncfesztivált. A sorozaton huszonnégy előadás szerepel, budapesti bemutatók, valamint külföldi vendégelőadások. A Millenárison alapvetően balett-, néptánc- és kortárs produkciókat fogadnak be, de a továbbiakban is tartanak majd a Művészetek Palotájában is előadásokat. A két játszóhelyen márciusban összesen harminchárom előadást láthat a közönség. Az idei költségvetésük 622 millió, de az üzemeltetési költségek növekedése miatt tárgyalnak arról a fenntartóval, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, hogy miként juthatnak plusztámogatáshoz.   

„Az építészet kaméleonlétét meg kell érezni”

Zoboki Gábor építész úgy véli, egy olyan szimbólumrendszert kívántak kialakítani, amely ott marad a látogatók fejében. Az egyre szaporodó állami megrendeléseiről is kérdeztük.    - A zenei kötődése eddig is ismert volt, a Nemzeti Táncszínház bejárásán viszont elmesélte, hogy korábban táncolt is, azért az többeket meglepett. - Az én generációm gyerekként úgy járhatta a világot, hogy vagy az élsportban jeleskedett, vagy a művészetben, amatőr együttesekben. Én Franciaországba, Németországba táncosként jutottam el, a Bartók Táncegyüttes tagjaként. De tizennyolc évesen ezt az egészet abbahagytam. És milyen érdekes, hogy ötvenhat évesen valamilyen módon a tánc újra megjelent az életemben.

- A mostani tervezésnél profitált abból, hogy annak idején táncolt? - Hogyne, sok mindent tudtam, amit aki nem táncolt, nem tudhat. Például, hogy milyen módon kell egy öltözőt elhelyezni és sorolhatnám. Az építészet kaméleonlétét meg kell érezni, ha ez nem történik meg, akkor utólag kezdik átalakítani azt az épületet, amit az ember tervezett, és ez nem jó. Az építésznek saját érdeke, hogy feltárja egy ház anatómiáját, illetve a lélektanát. Nekem szerencsém van, hogy ez már a többedik olyan munka, amelynek az eredménye a kulturális profil. Ezek mind a Müpától az Operaház felújításáig egy tanulópálya állomásai.

- A táncszínház esetében mi volt a fő cél, ami a tervezést illeti? - Egy meglévő házat akartunk tervezői szempontból úgy átírni, hogy kifejezzük a lendületet, a dinamikát.
 
- Nem jelentett túl nagy kötöttséget, hogy nem egy teljesen új teret kellett tervezni? - A kötöttség csupán a szerkezetet jelenti, a gépészetet, a világítást, a burkolatokat nem. És ez a kötöttség ebben az esetben inkább előnyt jelentett. Például azért, mert azt a szegecselt acéltartót, amelyen a Nemzeti Táncszínház áll, már nem tudnák ma legyártani. És egyébként is nagyon élvezetes egy ház történetében visszautazni, úgy, hogy közben az ember az épület jövőjét tervezi. Egy táncszínház esetében pedig különösen fontos a tradíció, miközben a következő évtizedekre is gondolni kell.
- Azt hogy élte meg, hogy azt az épületet is az önök tervei alapján alakították át, ahonnan el kellett jönni a táncszínháznak és az új helyét is önök formálhatták meg? - Ez csak egy szellemi furcsaság. Ha valaki azt gondolta, hogy egy valamikori templomtérben helyén van egy színház, az tévedett. A mostani új Nemzeti Táncszínház pedig egy új kulturális centrumot kínál Budán, ami szerintem rendkívül lényeges.

- A mostani épület fő tervezői ötlete a szabadtéri színpad beépítése? - Ez a ház felfogható egy háromhajós bazilikaként. Egy háznak kell, hogy legyen arca. A szabadtéri színpad beépítésével ezt szerettük volna elérni. Az új előcsarnokkal egy akcióteret szerettük volna létrehozni, amely sok mindenre alkalmas. Emellett pedig egy olyan szimbólumrendszert kívántunk kialakítani, amely ott marad a látogatók fejében. Egy szájat, egy széttárt kart jelképez a beépítés.
- Ön mostanában itthon több állami megrendelést kapott. Nem tart attól, hogy ezért megbélyegzik? - Ha egy építész megérzi a szakmai lehetőséget, akkor igyekszik élni vele. Azt, hogy ezt ki miként ítéli meg, nem az én dolgom kommentálni. Az irodánk folyamatosan kap külföldi megbízásokat és piaci megrendeléseket is. Alkotói szempontból pedig az a kérdés, hogy ez a ház méltó módon reprezentálja-e a magyar nemzeti tánc műfaját, és a karmelita kolostor méltó módon reprezentálja-e a Miniszterelnökséget.

„Hajléktalanság” három és fél évig

A Táncfórum jogutódjaként 2001-ben alapították a Nemzeti Táncszínházat, amely otthonául még abban az évben megkapta a Várszínház, azaz az egykori Karmelita kolostor épületét a budai várban. Miután az ingatlant a miniszterelnök rezidenciájának szemelték ki, 2014 júliusában kormányhatározat született arról, a táncszínházat innen kiköltöztetik, az intézmény pedig a 2015–16-os színházi évadot már új otthonában, a Millenáris Teátrum részben átalakított épületében kezdheti meg. 2014 nyarán utóbbi feladatra 150 millió forintot irányoztak elő, majd további 2,7 milliárdot a teátrum átalakítására. A befogadó színház kiköltöztetése flottul ment 2014 őszén, a folytatás kevésbé: egy évvel később az intézmény konstatálhatta, még egy kapavágás sem történt a Millenáris Teátrumnál. Így továbbra is ideiglenes játszóhelyeken – Müpa, Marczi Közösségi Tér, Várkert Bazár, MOM Kulturális Központ és egy ideig a Hagyományok Háza – létezett tovább. A következmény: előadásszám-csökkenés, nézőszámcsökkenés, működési költségek növekedése.
 
„A megkezdett előkészítő munkák biztatóan indultak, viszont januárban a Közbeszerzési Hatóság honlapján megjelent nyilvános adatok szerint a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyének kialakítására kiírt közbeszerzési eljárás eredménytelen lett” – a Nemzeti Táncszínház vezetője, Ertl Péter 2016 januárjában ekként magyarázta az egykori Magyar Nemzetben, hogyan is lett „hajléktalan” a Nemzeti Táncszínház. Az ideiglenes játszóhelyi működés többletkiadásaihoz 2016 februárjában újabb 150 millió forintot kapott, júniusban az új játszóhely kialakítása kapott még 500 millió forintot. 2107 márciusában egy újabb 293 millió forintos támogatást részben az új épület népszerűsítésére lehetett költeni, ami akkor még látványterv szintjén létezett. Az épületavatást 2018 márciusára tervezték.
 
2017 szeptemberében újabb 885 millió forintot kapott az új játszóhely kialakítása, e költségbe már beletartoztak a fény- hang- és színpadtechnikai beszerzések is. A kivitelezést a közbeszerzéseken rendre sikerrel induló ZÁÉV Zrt. végezte, amely idén januártól már hivatalosan is a leggazdagabb magyar vállalkozó, Mészáros Lőrinc cége. - T. G.

2019.02.15 20:25
Frissítve: 2019.02.15 21:18

Gálaesttel emlékeznek a száz éve született Bessenyei Ferencre

Publikálás dátuma
2019.02.15 18:42

Fotó: Népszava/
Gálaesttel emlékeznek Bessenyei Ferencre születésének 100. évfordulója alkalmából pénteken a Nemzeti Színházban - adta hírül az MTI. A nagyszínpadi műsor előtt a teátrum parkjában pályatársai, tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el a színművész szobránál. Bessenyei Ferenc (1919-2004) kétszeres Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze, a magyar színjátszás nagy alakja száz éve, 1919. február 10-én született. Ebből az alkalomból a művész tisztelői mécseseket, virágokat helyeztek el Párkányi Raab Péter Bessenyei Ferencet Bánk bán szerepében ábrázoló szobránál a teátrum parkjában. Az eseményen jelen volt Császár Angela, Piros Ildikó, Benkő Péter, Kovács István, Rubold Ödön, Nemcsák Károly, Mihályi Győző színművész és Szirtes Tamás rendező, a Madách Színház igazgatója is.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója a teátrum előtt tartott megemlékezésen kiemelte: az, hogy az eseményre sokan eljöttek, szintén azt igazolja, hogy igazi nagy színész volt Bessenyei Ferenc. Olyan színész, aki egy korszak szimbólumává tudott válni. Mint fogalmazott, a színész a Jóistentől sok-sok ajándékot kapott: karizmát, energiát, gyönyörű orgánumot, és élt is ezzel. Olyan művész volt, aki tudott igazi nagy hősöket játszani, karizmatikus egyéniségeket és akivel kicsit be is azonosítottuk ezeket a hősöket, benne láttuk nagy történelmi személyiségeinket.

A rendező arról beszélt, hogy ez az a generáció volt, az a közönség, amely igényelte a nagy formátumú színészeket a színpadon. Sajnos ezután eljött egy olyan kor, amikor inkább kisebb emberi lelkeket ábrázolunk, az emberi gyarlóságra fókuszálunk - mondta, hozzátéve: reméli, hogy majd egy új korszak kezdődik, amelyben Bessenyei Ferenc lesz az egyik példakép. Felidézte, hogy a művész születésének 100. évfordulóján, február 10-én emléktáblát avattak annak a budapesti háznak a falán, ahol a színész lakott.

A teátrumban pénteken gálaesttel is emlékeznek a művészre. A Nemzeti Színház nagyszínpadán Bessenyei 100 - "Én úgy szeretek élni!" című műsorban pályatársakkal, történetek, filmbejátszások, novellák segítségével idézik fel a színész alakját. Az est műsorvezetője Bakos-Kiss Gábor, a megemlékezők között megtalálható Benkő Péter, Császár Angela, Kovács István, Kubik Anna, Nemcsák Károly, Pap Éva, Piros Ildikó, Rubold Ödön, Radó Denise és Huszti Péter színművész.
2019.02.15 18:42
Frissítve: 2019.02.15 19:20