magyar labdarúgó-válogatott;Marco Rossi;

2018-10-15 23:10:13

Hiába a három lőtt gól, egy pontot ért a döntetlen Rossi csapatának

Végül az egy pontnak is örülnie kellett a magyar labdarúgó-válogatottnak Észtország vendégeként.

Sorsdöntő mérkőzésre készült Észtországban a magyar labdarúgó-válogatott, amely egy esetleges újabb vereséggel a csoport utolsó helyére csúszott volna vissza a Nemzetek Ligájában. Marco Rossi szövetségi kapitány négy pozícióban változtatott a kezdő tizenegyen a pénteken Athénban 1-0-ra elveszített mérkőzéséhez képest. Az olasz mester nem számíthatott a sárga lapok miatt eltiltott Fiola Attilára, illetve ezúttal nem szavazott bizalmat Bese Barnabásnak, Varga Rolandnak és Kalmár Zsoltnak. Helyettük az újonc Baráth Botond, továbbá Lovrencsics Gergő, Nagy Dominik és Kovács István lépett pályára. 

A három fordulót követően pont nélkül álló észtek kezdtek jobban a négy-ötezres hazai publikum nagy örömére. A vendéglátó ugyan többet dajkálta a labdát, az első kaput talált lövésre a 18. percig kellett várni, ekkor Konstantin Vassiljev gyengécske próbálkozását gyűjtötte be Gulácsi Péter. Két percre rá jött a hidegzuhany, Henri Anier lódult meg a bal szélen, Kádár Tamás középen lemaradt Siim Lutsról, aki két méterről az észtek első gólját jegyezte a Nemzetek Ligájában.

Nem sokáig vezetett a vendéglátó, ugyanis a magyar csapat a 24. percben jóformán a semmiből egyenlített. Egy védelmi hibának köszönhetően Nagy Dominik maradt üresen, s 16 méterről estében lőtte ki a hosszú sarkot. Az első játékrész hosszabbításában aztán óriási magyar lehetőség maradt kihasználatlanul. Nagy Dominik második találatát is megszerezhette volna a nemzeti csapatban, ám ezúttal már nem Mikhel Aksalu, hanem Sergei Lepmets nézett vele farkasszemet, lévén az első számú kapus néhány perccel korábban sérülés miatt elhagyta a pályát. A Ferencváros 23 éves szélsője 12 méterről a kifutó kapus bal lábához lőtt, így félidőben maradt a döntetlen.

Az 54. percben aztán Szalai Ádám hat meccs után újból betalált a magyar válogatottban, az ötösön belül átvette a labdát, majd a kapuba juttatta a labdát. A 71. minutumban ismét jött a hidegzuhany: Artur Pikk bal oldali, ballábas beadása gellert kapott a menteni akaró Pátkai Ádám jobb combján, – aki két perccel korábban állt be – és a labda védhetetlenül a hosszú felső sarokba hullott. Ekkor pedig még nem volt vége, Anier a 80. percben a hazaiak harmadik gólját szerezte. A magyar csapat ugyanakkor annak ellenére nem roppant össze, hogy másodszor is hátrányba került, Szalai két perce rá másodszor is betalált, egyben beállította a 3-3-as végeredményt.

A csoport másik mérkőzésén a finnek negyedik meccsüket is megnyerték, ezúttal Görögország volt a szenvedő fél. A skandinávok így 12 ponttal állnak a csoport élén.